A
krumplisaláta-faló ló, aki nevével ellentétben nem egy faló volt, csendesen
állt a sztyeppe közepén. Zsenge csikó kora óta, mikor először vette észre a
vándorló krumplisaláta-karavánt, nem evett füvet. Juszt sem legelt, ragadozó
lett. Állt a sztyeppe közepén, köves, sziklás, borókafenyős helyen, és várt.
Sokszor megfordult a fejében a vissza-vegetarianizálódás
gondolata, de mikor egy tevekaraván arra vetődött, úgy gondolta, igen rizikós
lenne a dolog.
Eszében sem volt tevének látszani, hiszen
azok száraz füvet rágtak, s lám, hogy néznek ki. Kicsit meg is hökkent,
elbizonytalanodott.
Tényleg a sztyeppében van ő, ahogy a mamája
mondta? Vagy a prérin?
Miután a prérin sem kóborolnak tevék,
felmerült benne, hogy talán cirkuszi tevék lehettek.
Elaludt. Álmában krumplisalátás tálak
vándoroltak mellette.
Felriadt, de egyiket sem tudta zsákmányul
ejteni.
A krumplisaláta-faló ló ekkor radikális
döntést hozott: megkóstolja a borokat.
Pedig sem a bort, sem a rókát nem szerette.
Szénához nem szokott nyelvét és száját
szerteszét törte a pocsék növényi kaja.
Aludt. Álmában rohangászott körbe-körbe a
krumplisaláta-faló ló, de csak egy helyben, hiszen évek óta mozdulni sem tudott
a túlsúlytól.
Koleszterintől gazdag, tojásos, majonézes
tápja fölhizlalta. Tudatában volt annak, hogy veszélyben van, ám egy pillanatig
sem vetette fel magában a fűevés kérdését.
Akkor jött a várva várt vándorsereg. Az
utolsót zsákmányul ejtette, kifalta a krumplisalátát belőle. A tál oldalához
kapott, és menten kimúlt.
A krumplisaláta-faló ló még nem tervezett
családot, bár néha meglátogatta a barátja.
Volt is neki stikában egy csikója, amit még
bébi korában menhelyre adott. Utálta is őt. Már nagykorúsítása után a
krumplisaláta-faló ló csikója meglátogatta a mamát, és rádöbbent annak
bölcsességére, innentől kezdve ő sem evett mást, mint krumplisalátát.
Ez a krumplisaláta-faló lovak nemzedékének
hites története.
A krumplisaláta-faló lovat álltában érte a
halál.
Most is ott áll a sztyeppe közepén, mert
konzerválta a krumplisaláta.
A krumplisalátás tálak szabad nemzedéke
zavartalanul vonult volna ezután a sztyeppén, de akkorra már kialakult az új
generációs krumplisaláta-faló lovak serege.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése