A párt kizárva

Szokatlanul gondterhelt ábrázattal lődörgött végig a műhely közepén aranykezű ifjú lakatosunk. Rá is kérdeztem.

– Miért lógatod úgy az orrod?

– Lógatom az orrom!? Egyszerűen ideges vagyok! Képzeld, a Fekete odajött, hogy lépjek be a pártba.

– Fekete, a Kerekes-brigádból?

– Igen, ő a lakatosok párttitkára.

– De hát, ő csak egy lakatos…

– Az, fene a...

– Nézd öregem, én azt javaslom, mondd azt, hogy még nem vagy lelkiekben felkészülve ilyen magasztos kihívásra, gondolkodási időre van szükséged.

– Ezt mondtam én is a nyavalyásnak!

– Ne nyavalyásozd Feketét, ő egy csendes, magának való pasas, senkinek nem ártott!

– Nem véletlenül mondják, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap... Hát ez nem ugat.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Egyelőre semmit, de rettenetesen idegesít.

– Újabban nekem is szokatlan a modora...

– Eddig olyan jó haveri viszonyban voltunk. Négy munkapaddal előttem dolgozik. Ha kellett,

szerszámokat kölcsönöztünk egymásnak. Ha belegondolok, hogy ilyen hülyeségek jutnak az eszébe! Én meg a párt! Hallod már! Tiszta lúdbőr-borzoló!

– Annyit mondok neked, hogy én semmilyen körülmények között be nem lépnék!

– Remélem, én sem fogok…

Másnap reggel munkakezdés után alig fél órával, ismét belebotlottam Gézába, akinek szinte

láthatóan remegett az idegrendszere annak ellenére, hogy alapból kiegyensúlyozott, jó hangulatú, másokat biztató és buzdító gyerek volt.

– Mi bajod van?

– Mi lenne? Az az alak odajött, és megkérdezte, hogy gondolkodtam-e!

– Viccelsz? Tegnaptól ma reggelig?

– Igen! Azt mondta, ha három órán belül nem döntöm el, hogy be akarok-e lépni, akkor a sorjázóban találom magam...

– Ne hülyéskedj! A fatered művezető, egyszerűen leállítja.

– A faterem egy kényszerből párttag, míg ez a dinnyefej, úgy tűnik, hogy belső meggyőződésből, vagy valamilyen érdekből.

– Azt akarod mondani, hogy apád nem tudja leállítani? Van legalább száz beosztottja, ez pedig csak egy sima szerszámlakatos.

– Egészen biztos, hogy nem tudja megtenni.

Délután kettőkor megtörtént a nagy esemény. Addigra Géza beadta a belépési nyilatkozatot, amit elbírálásra vettek át, pedig hát egyértelmű volt, hogy az elbírálás előzetesen megtörtént, minek értelmében Géza párttag kell, legyen. Ennek fényében már nem voltam olyan biztos, hogy a korábban felépített haditerv jó lenne; vagyis ha valamikor is felvetődne valamelyik időutazóban, hogy párttagságra buzdítson, egyszerűen – a Gézának adott tanács szerint – kijelenteném, hogy lelkiekben felkészületlen vagyok én erre. Néhány évtized szükségeltetik, hogy összekapjam magamat. Álmaim szerint soha többet eszükbe sem jutottam volna. Nem úgy működött, ahogyan elgondoltam, pedig egészen más történetet is tudok, attól voltam olyan felbuzdult és magabiztos. Apám és anyám történetét.

Apám úgy oldotta meg a párt kizárását önmagából, hogy valahányszor felszólították a tagsági kérelem megírására, nagy aprólékossággal leírta önéletrajzában magyar katonai szolgálatát, nem utolsó sorban nyugati fogságát, ezzel rengeteg fekete pontot szerezve magának ahhoz, hogy sohasem fogadták el a kérelmét. Ma hihetetlen, de akkor az sem volt mindegy, hogy éppen merre volt valaki fogoly.

Anyám egy olyan időszakban, amikor a párttagság visszautasítása adott munkakörökön belül szinte államellenes bűncselekménynek minősült, húzta, halasztotta, tolta, taszította, de Gézához hasonlóan nem tudta megkerülni a felvételi kérelem megírását, amire természetesen igenlő, azaz túlságosan is pozitív választ kapott. Munkahely-változtatás után, egy adott pillanatban úgy gondolta, hogy a párttagság esetleg segíthetne valamiben, de a lusta aktatologatók egy év alatt képtelenek voltak elküldeni a tagsági könyvet. Anyám így nem tudta az akkor még igen pozitív státuszt beírni sehova. Nagyon mérges lett, hiszen beerőltették. Az iskolaigazgató, ott tartózkodása után néhány hónappal, magához hívatta.

– Kolléganő, maga nem is mondta, hogy párttag. Miért?

– Azért, mert nem vagyok az!

– Itt a tagsági könyve, most küldték postán.

– Kilépek a pártból!

– Mit mondott?

– Azt, hogy kilépek a pártból.

– De hát alig lépett be...

Édesanyám, mielőtt felvette volna a tagsági könyvét, írt egy nyilatkozatot, hogy kilép a pártból. Meg kell hagyni, szüleim nem voltak gyávák, sőt adott helyzetekben nagyon-nagyon bátran viselkedtek. Jól tudta, milyen következményei lehetnek ennek. Hetekig félt utána, de egy olyan társaságnak, amelyről egyre tisztább képe volt 1952-53-ra, nem óhajtott tagja lenni, még akkor sem, ha nem kapott fizetést. Egy fityinget sem!

Mind a ketten elmondhatták, hogy nem őket zárta ki semmilyen párt, hanem ők zárták ki a pártot magukból.