Anyósülésben

Kuti Tamás ügyvéd a volánnál ült és azon töprengett, miféle védőbeszédet mondhatna. Egyébként nagyon akkurátus alkat, általában három, négy napig dolgozik egy ilyen beszéden, ám most az utolsó utáni pillanatra sem tudott összehozni valami használhatót.

Ingó Bing, egy önemésztő, békés alkat, elméletileg mégis le akarta harapni anyósának füleit. Egyszerűen azért összpontosított a fülekre, mert a nyelvéhez még elméleti síkon sem jutott. Ügyvédünk ezt némileg tamáskodva fogadta. Másfelől meg kellett értnie, ha egy beszélő anyós folyamatosan nyitja és zárja a száját, nagyon nehéz úgy összpontosítani, hogy megfelelő pillanatban kapja el akár elméletileg is a nyelvét. Lehetetlen, ha csak nem akar csókolózni vele. Ingó nem akart. Ügyvédünk, az egészet nem is érezte bűncselekménynek. Az már súlyosabban feküdt a vádlottak padján, hogy, amint kiderült, védence anyósa szívét is meg szerette volna – még ha csak elméletileg is – borotválni. Túl szőrösnek találta.

Vajon miért van az, hogy az anyósok, attól függetlenül, hogy vejük vagy menyük van, egy kissé barátságtalanul közelítik meg őket, tűnődött el az ügyvéd. Gyors önkritikát gyakorolt, a drága mama a ki nem mondottakat is meghallja. Inkább úgy mondaná, nagy gyakorisággal… Aztán megnyugtatná az édes anyósát, ez még mindig túlzás!

Egyébként, e hősnők megszámlálhatatlanul sokszor kergetik gyermekük választottjait az ideg összeroppanásba. Egyáltalán, milyen büntetési tétel járhatna itt és persze miért? Tételezzük fel, három hónaptól tizenhárom évig terjedő szabadságvesztés. Ilyen ugyan nincs, de gondoljunk bele. Neki el kellene érnie a felmentést, amennyiben teljes a bizonyítottság, mint esetünkben, akkor a három hónapot célozná meg. Na de ilyen esettel még nem találkoztam! Bár nálunk nem a precedensjog dívik, mégis szerette volna valami hasonló nyomát találni. Nem jött össze kérem!

Most mondja ezt az igen tisztelt bírónak? Ugyan jogász, akár bíró is lehetne, de esze ágában sincs embereket bebörtönöztetni. Ezért is lett ügyvéd. Sehogy sem tud bírófejjel gondolkodni. Sőt ami ennél rosszabb, nem bírta elképzelni, honnan fog valami büntetési tételt kikaparni. Sem anyósügyi elméleti fülrágásra, sem a többire nem tud jogszabályt. Megpróbálhatna az érzelmeire hatni, de Dr. Csöpögő Katinka, az ügy tárgyalótermi döntnöke, ötvenhat évesen többszörös anyós, tehát ebbe nem szabad belemenni. Sejtése sincs a vád taktikájára. Talán majd azt mondja az ügyész, az orrát kellett volna? Hát nem tudni...

Közben nagy sebességgel rohangáltak a fák mellette. Előtte egy kocsi állt nagyjából tizenöt perce. Ja igen, az van, hogy nem változtatott a távolságon. Most mi legyen?

– Ne nyöszörögj, Özséb!

– Mi van, főnök, mi van? Álmomban maga voltam, és valami elképesztő pert akasztottak a nyakamba, ahol füleket, meg orrokat akartak tépni vagy harapni nyelv helyett. A központi elem végig az anyós volt.

– Figyelj, te nem lehetsz én, hiszen én írtalak az anyósülésbe. Ha rosszalkodsz, ezt a pár sort is törlöm, ami veled kapcsolatos.

– De főnök, én maga vagyok! Az anyósülést teszteléskor használják, anyósokkal, frontális ütközésnél?

– Nem, ezt a nevet történelmileg alakították így az anyósok!!! Azt viszont jegyezd meg, te az én találmányom vagy, kitalálmányom!

– Okos enged…

– Most melyik böribe megyünk?

– Így csak az enyhén fogyatékosak becéznek egy olyan intézményt, mint a börtön. Egy jó nagyba megyünk, ahol már türelmetlenül várnak rám.

– Főnök, maga belegondolt már, milyen lenne ha lecsuknák?

– Bele.

– Na és mire jutott?

– Egyrészt nem fognak, mert nem csinálok olyasmit, másrészt engem ugyan nagyon jól ismernek mindenhol, a kapuőrség és a személyzet előre köszön, mégsem vagyok naiv. Ha valami szerencsétlenség folytán megesne, pár nap után ugyanúgy viselkednének velem is, mint a többi fogvatartottal. Tehát vacakul. Egyébként mondd, Özséb, te gondolkodtál már azon, hogy mi is a börtön?

– Higgye el főnök, hogy sokat. Ronda egy hely. Nem is olyan régen olvastam a középkori dutyikról, ahol sem enni, sem inni nem adtak, esetleg kenyeret, vizet, azt is igencsak rapszodikusan. Sosem tisztálkodtak, nem borotválkoztak, és hogy is mondjam magának...

– Tudom, tudom, az ürítést sem oldották meg egyáltalán, ami ennél is rosszabb, a végterméket soha nem szállították el. Tehát, ott mi, egészen máshogy szocializálódottak, öt perc alatt megfulladnánk. De Özsébem, még a tizenkilencedik században is a tíz év várbörtön szinte azonos volt a halálos ítélettel. Pedig akkor már volt egy vödör a cellákban., valami löttyöt is adtak étel gyanánt, és a középkorival ellentétben néha egy gyenge bádogkályhában – ebben mégsem vagyok biztos – tüzet is raktak mínusz húsz fok tájékán. Szóval, a maiak öt csillagos szállodák azokhoz képest, nem beszélve a középkoriakról, amelyekhez képest mindenképpen szanatóriumok.

– Főnök, a tizenkilencedik századról, meg a börtönökről eszembe jutott a forradalom és Haynau.

– Most kösd vissza magad az ülésbe! Még hogy Haynau!

– Sosem oldottam ki magam...

– A kulcsszó anyós! Anyósülés! Megjegyezted?

– Meg. De nekem szerencsére nincs anyósom, minek ijesztget?