2018. október 14., vasárnap

Anyósülésben


Kuti Tamás ügyvéd a volánnál ült és azon töprengett, miféle védőbeszédet mondhatna. Egyébként nagyon akkurátus alkat, általában három, négy napig dolgozik egy ilyen beszéden, ám most az utolsó utáni pillanatra sem tudott összehozni valami használhatót.
Ingó Bing, le akarta harapni anyósának füleit, de csak elméletileg, hiszen egy önemésztő, békés alkat. Egyszerűen azért összpontosított a fülekre, mert a nyelvéhez még elméleti síkon sem jutott. Ügyvédünk ezt némileg tamáskodva fogadta. Másfelől el kellett fogadnia, ha egy beszélő anyós folyamatosan nyitja és zárja a száját, nagyon nehéz úgy összpontosítani, hogy megfelelő pillanatban kapja el a nyelvet és intézze a dolgot. Lehetetlen, ha csak nem akar csókolózni vele. Ingó nem akart. Az egészet nem is érezte bűncselekménynek. Az már súlyosabban feküdt a vádlottak padján, hogy, amint kiderült, védence anyósa szívét is meg szerette volna – még ha csak elméletileg is – borotválni. Túl szőrösnek találta.
Vajon miért van az, hogy az anyósok, attól függetlenül, hogy vejük vagy menyük van, egy kissé barátságtalanul közelítik meg őket, tűnődött el az ügyvéd. Gyors önkritikát gyakorolt, a a drága mama a ki nem mondottakat is meghallja. Inkább úgy mondaná, nagy gyakorisággal… Aztán megnyugtatná az édes anyósmamát, ez még mindig túlzás!
Egyébként megszámlálhatatlanul sokszor kergetik e hősnők gyermekük választottjait az ideg összeroppanásba. Egyáltalán, milyen büntetési tétel járhatna itt és persze miért? Tételezzük fel, három hónaptól tizenhárom évig terjedő szabadságvesztés. Ilyen ugyan nincs, de gondoljunk bele. Neki el kellene érnie a felmentést, amennyiben teljes a bizonyítottság, mint esetünkben, akkor a három hónapot célozná meg. Na de ilyen esettel még nem találkoztam! Bár nálunk nem a precedensjog dívik, mégis szeretett volna valami hasonló nyomát találni. Nem jött össze kérem!
Most mondja ezt az igen tisztelt bírónak? Ugyan jogász, akár bíró is lehetne, de esze ágában sincs embereket bebörtönöztetni. Ezért is lett ügyvéd. Sehogy sem tud bírófejjel gondolkodni. Sőt ami ennél rosszabb, nem bírta elképzelni, honnan fog valami büntetési tételt kikaparni. Sem anyósügyi elméleti fülrágásra, sem a többire nem tud jogszabályt. Megpróbálhatna az érzelmeire hatni, de Dr. Csöpögő Katinka, az ügy tárgyalótermi döntnöke, ötvenhat évesen már többszörös anyós, tehát ebbe nem szabad belemenni. Sejtése sincs a vád taktikájára. Talán majd azt mondja az ügyész, az orrát kellett volna? Hát nem tudni...
Közben nagy sebességgel rohangáltak a fák mellette. Előtte egy kocsi állt nagyjából tizenöt perce. Ja igen, az van, hogy nem változtatott a távolságon. Most mi legyen?
– Ne nyöszörögj, Özséb!
– Mi van, főnök, most mi van? Álmomban maga voltam, és valami elképesztő pert akasztottak a nyakamba, ahol füleket, meg orrokat akartak tépni vagy harapni nyelv helyett. A központi elem végig az anyós volt.
– Figyelj, te nem lehetsz én, hiszen én írtalak az anyósülésbe. Ha rosszalkodsz, ezt a pár sort is törlöm, ami veled kapcsolatos.
– Na de főnök, én maga vagyok! Az anysülést teszteléskor használják, anyósokkal, frontális ütközésnél?
– Nem, ez történelmileg alakították így az anyósok!!! Azt viszont jegyezd meg, te az én találmányom vagy, kitalálmányom!
– Okos enged…
– Most melyik böribe megyünk?
– Így csak az enyhén fogyatékosak becéznek egy olyan intézményt, mint a börtön. Egy jó nagyba megyünk, ahol már türelmetlenül várnak rám.
– Főnök, maga belegondolt már, milyen lenne ha lecsuknák?
– Bele.
– Na és mire jutott?
– Egyrészt nem fognak, mert nem csinálok olyasmit, másrészt engem ugyan nagyon jól ismernek mindenhol, a kapuőrség és a személyzet előre köszön, mégsem vagyok naiv. Ha valami szerencsétlenség folytán megesne, talán két, három hétig kitartana az ismertségből adódó előzékenység, aztán megkopna és ugyanúgy viselkednének velem is, mint a többi fogvatartottal. Tehát vacakul. Egyébként mondd, Özséb, te gondolkodtál már azon, hogy mi is a börtön?
– Higgye el főnök, hogy sokat. Ronda egy hely. Na, de főnök, nem is olyan régen olvastam a középkori dutyikról, ahol sem enni, sem inni nem adtak, esetleg kenyeret, vizet, azt is igen rapszodikusan. Sosem tisztálkodtak, nem borotválkoztak, és hogy is mondjam magának...
– Tudom, tudom, az ürítést sem oldották meg egyáltalán, ami ennél is rosszabb, a végterméket soha nem szállították el. Tehát, ott mi, egészen máshogy szocializálódottak, öt perc alatt megfulladnánk. Na de Özsébem, tudod, hogy még a tizenkilencedik században is a tíz év várbörtön szinte azonos volt a halálos ítélettel? Pedig akkor már volt egy vödör a cellákban., valami löttyöt is adtak étel gyanánt, és a középkorival ellentétben néha egy gyenge bádogkályhában – ebben mégsem vagyok biztos – tüzet is raktak mínusz húsz fok tájékán. Szóval, a maiak öt csillagos szállodák azokhoz képest, nem beszélve a középkoriakról, amelyekhez képest mindenképpen szanatóriumok.
– Főnök, a tizenkilencedik századról, meg a börtönökről eszembe jutott a forradalom és Haynau.
– Most kösd vissza magad az ülésbe! Méghogy Haynau!
– Sosem oldottam ki magam...
– A kulcsszó anyós! Anyósülés! Megjegyezted?
– Meg. De nekem szerencsére nincs is anyósom, minek ijesztget?










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése