Tihamér mer

    – Szervusz, Tihamér. Mit csinálsz itt avval a sok fura cuccal?

    – Szervusz, Fafej. Megyek át a lápon.

    – Már ezen a nagy sárdagonyán itt? Hülye vagy, ezen még senki nem ment át élve!

    – Ez a lényeg, Fafej, be akarok kerülni a Riccardók könyvébe!

    – Az egy olasz könyv? Nem olvastam... Azt sem.

    – Nem, tökfej! Ha valaki valami nagyot csinál, oda beírják.

    – De te már csináltál nagyot. Olyan nagy disznóólad van, hogy csuda!

    – Aki a Riccardók könyvébe bekerül, az híres lesz, és sokan fogják ismerni.

    – De Tihamér, téged az egész falu ismer, sőt még a szomszéd faluból is páran.

    – Fafej, a Riccardósokat az egész világ ismeri!

    – Oszt oda csupa olyan kell, amit még nem csináltak? Mer'' akkor miért nem csinálsz dióhéjból házat? Olyan se volt még...

    – Nem hiába Fafej a neved! Az embernek önérzetük is van, egy adott szintnél lejjebb nem süllyedek.

    – Na de, Tihamér, ebbe úgy belefulladsz, mint a huzat... 

    – Tudok úszni. Menni már gyerekkorom óta megyek. Én átmegyek a lápon!

    – De elnyel...

    – Viszek oxigénpalackot is. Jut eszembe, hozd ide a csomagtartóból.

    Eközben Tihamér magára öltötte a bolhapiacról szerzett gumiruhát, és feltette a búvárszemüveget.

    – A tappancsokat is hozd! – kiáltotta Fafejnek.

    – Na, itt van ez a ronda nagy gázpalack, meg két bazi nagy lúdtalpkitét, mert betétnek nem mondhatnám...

    Kicsinyeskedő pajtására már rá sem hederítve, Tihamér felcsatolta az oxigénpalackot, fölvette a békalábakat. Elindult, mert ő optimista ember, sőt bátor és kitartó is. A tizedik lépésnél már bőven térdig gázolt a lében. Húsz méter után derékig...

    Tihamér kitartó ember! Akkor is átkel a lápon! Már csak az orra látszott ki, aztán az sem. Tihamér ezt bekalkulálta, bátran ment előre a nagy sötét latyakban. A lápnak alja van, ő ezt tudta... És mi az a négy kilométer? Az irányt megjegyezte, süllyedése közben szorgalmasan és gépiesen ment, lábait emelgetve.

    Kicsit zavarta, hogy ez nem olyan, mint a víz, így már nem volt biztos benne, hogy merre van a fent és merre a lent... De ő átkel a lápon, mert céltudatos! Neki nem elég az, amit gyatra környezete nyújtott, ő sztár akar lenni, akiről beszélnek, és híres, legalább, mint Libi a Bigyó-showból.

    "Milyen érdekes érzés ebben a ragacsban, még jó, hogy itt ez a palack." Nem értette, miért süllyed még, de a cél elérésének vágya nála mindennél erősebb volt.

    Na végre, érzi a medret. Koppant egyet a feje az aljban, közben szorgalmasan ment előre. Most boldogság öntötte el, mert tudja, merre van a fent, és merre a lent. Kitartó gyaloglással talpra állította önmagát. Úgy számította, a táv nyolcvan százalékát már megtette, így gyalogolt tovább a sűrű méz állagú habban. Érezte, hogy emelkedik, egyszer csak a feje a sáron kívülre került. Ha a szemüvegét az iszap vastagon nem lepte volna be, már látta volna a partot. Mikor derékig kiért, letépte a fejéről, és boldogan látta, hogy a barátja várja. Kiért.

    – Rendes vagy, hogy átjöttél a túlsó partra.

    – Nem jöttem sehova, innen indultál, és már hívni akartam a tűzoltókat, hogy mentsenek ki, ha még élsz.

    – Te, hogy egy kiló dió?

    – Nem tudom, megkérdezem az apósomat, neki van diófája.

    – Sürgősen kérdezd meg, aztán szerezz egy diófaerdő-tulajdonost, mert veszek egy pár tonnányit.

    – Te, Tihamér, nem is szereted a diót, hogy fogod megenni azt a rengeteget?

    –  Rengeteg? Nem megenni akarom, Fafej, kastélyt építek dióhéjból, azt sem csinálta még senki. Juszt is benne leszek a Riccardók könyvében, meg a Bigyó-showban. Megyek, kiszámolom, hány tonna dió kell. Na, induljunk haza, testvér.