Cipőtlen

– Már megint itt ez a görény! Nem elég, hogy lenyúlja az összes csajomat, most is idetolja a képét, amúgy kikerekedett jókedvvel. Egyre jobban behálózza a húgom barátnőjét, akire mint biztos célpontra tekintek. Hülyeségeket dumál, röhög, táncol, mint egy kerge! Általában túl jól érzi magát… Nem elég neki, hogy húsz percenként megúszza magát a hullámmedencében, negyed óra múlva átússza a Köröst, visszarohan, és teszi-veszi az eszét a két csajnak. Tán még a húgom is bele van zúgva, pedig esetünkben némi „egyéb” kapcsolatok is felmerülnek. A fene sem érti! Az egész akkor kezdődött, amikor Mirandát akartam levenni a lábáról, ám ő, mint kapus a labda után, egész egyszerűen Csaba karjaiba vetődött születésnapi buliján, és Csaba nem állt félre. Mikor megbeszéltük, hogy felváltva udvarolunk neki, és akit választ a lány, azé lesz, a játékszabályokat is áthágta. Akkor ment, amikor a kedve szottyant, és a lányt úgy az ujja köré csavarta, hogy a hajam az égnek állt, mint egy elektrosokkot kapott macskáé. Ez még csak rosszabbodott Izabellánál, aki szintén a húgomon keresztül volt biztos zsákmányom. Ugyanis hárman egy munkahelyen dolgoztak, és a barátnőjének barátnőjeként, egymás közt megdumálták, hogy ő tulajdonképpen az enyém lesz! Legalábbis átmenetileg… Erre mit ad az ég? Jön ez az alak több havi távollét után valahonnan, és két pillanat alatt, hogy egyik lábamról a másikra sem tudtam áthelyezni az egyensúlyomat, befűzte a lányt. Nem érezheti ilyen jól magát, nem engedem meg neki! Soha nem megy az öltözőbe. Láttam, hová tette a cuccait, a bokor alá. Hadd hülyüljön, büntetés nélkül nem maradhat!

Csabesz készülőben, miután széles jókedvében szétröhögte és szétröhögtette magát és környezetét, öltözött.

– Ti még maradtok?

– Mi még maradunk – vigyorgott jelentőségteljesen Jumbó a képébe.

– Ejnye már! Hová raktam a cipőmet? Csak az egyik van itt…

Csabesz nem volt éppen tökfej, a folyamatos kudarcélmények okozása után már számított is valami retorzióra. Egy pillanat alatt leesett a tantusz, hogy lábbelijét nem cipőtolvaj távolította el, az ugyanis mind a kettőt vitte volna, hanem ez olyan Jumbó-féle megtorlás.

– Jumbókám, Jumbókám – gondolta magában –, ne örülj, nem fogom földhöz vágni magam elkeseredésemben.

Így Csabesz bedobta az egy darab cipőt a szatyrába, vállára vetette, és énekelve, mezítláb kisasszézott a strandon keresztül a liget melletti sétányra, ahonnan a hecc kedvéért, ha már így megleckéztették orv férfiúi vonzereje miatt, juszt is gyalog, mezítláb sétált a városon keresztül hazáig, amit másnap el is mesélt Jumbónak.

– Tudod, az első kukába bedobtam a fél pár cipőmet, annak már hasznát úgysem veszem, és a meleg aszfalton kellemesebb sétám már rég volt.

Jumbó ideg- és hidegrázást kapott, amikor még aznap este udvarlás gyanánt bekopogva a húga barátnőjéhez, az ajtón belül szembe találta magát Csabesszel…