Diótörekvő

A fára mászás veszélyes dolog. A diót leverik, az orrot meg beverik. Talán a lepotyogottból is összeszedhettél volna egy kosárkányit, de vonzott a kiszámíthatatlan időközönként búgó gerle fészke. Úgy gondoltad, ha ő elbírja a magasságot, akkor te is. Most a szigetelőszalaggal orrodra erősített diógolyóbisokkal már-már olyanná váltál, mint a szándékosan egyenesre faragott fatörzs. Lecsapták koronáját, most áll, nyugodtan mered az ég felé, nincs hová leesnie.

Téged néz, amint odaát a kérgen szaporán dobolod a „ti-ti-ti-tátá-tá-ti-ti-ti”-t. Alig hallatszik belőle valami. A féreg vakaródzik egyet, és odébb mászik alul. De ki ismeri ma már a Morse abc-t? Legalább magadnak valld be, te sem.

Na, nézzük, miféle esélyeid lehetnek! Hát az esés esélye, meg a kivilágításé. Nappal fejed felett a Nappal, éjjel meg a Holddal, és a rézsút rád kúszó közvilágítási fény sem elhanyagolható.
Egyelőre szedegeted a diót és vidítod magadat azzal, hogy erre csörög a dió, arra meg a mogyoró. Hogyan fogsz onnan lemászni? Puha a pázsit, de nem nyolc méter magasról. Felfelé mindig könnyebb, mint lefelé. Bebelterjesedtél. Nehéz elfogadni, hogy nem fogadod el a magadon kívül ülőket.

Valamikor az a fa sok mindenkinek teremte a diót, aki arra járt, szedegette. Egymásra emelték a kalapot, s még egy pofa fapipafüstöt is odakínáltak egymásnak. Aztán leült egy ember, majd egy másik, és végül több rétegben úgy körbekuporogták, hogy nem maradt más választásod, mint ez a szigetelőszalagos, magaslati orra-ragasztás.

Neked a dió kell, de jó! Megérdemled, a kutya is azt ugatja, de hát a kutyára kevesen figyelnek oda, csak arra a téged belterjesítő – igen, másodjára mondom, hogy jegyezd meg –, koncentrikus körökben sűrűn tömörült alantvalókra. Hosszas, három szólamban nyikorgó nyekergésed után, nyájas mosolyú bokarugdosások közepette talán kétszer is odaengedtek.

Tény és való, sosem láttad, kin van a bakancs, s kin volt a kín. Tán felbátorodtak, és még az az első néhány is, akiknek eszük ágában sem volt lefoglalni a diótározót – fának is szokták nevezni –, odanőtt. Az övéké lett. A szorgalmas talptisztítás árán picit később oda ülőket már nem akarták rendreutasítani.

Akadtak náluk jobb dióevők, s olyanok, akik jobban bírták a rájuk potyogó csonthéjasat. „A dohányzás káros az egészségre” jelige alapján már senki sem tajték-békepipázott. Most szeretnél szárnyakat növeszteni, hogy legalább éjjel, mikor ott üldögélve alszanak, csendesen átsuhanj felettük, és hagyd az egészet a megalkuvó, már magukkal sem marakodók martalékául.
Kéreg, gyökér, törzs és talán még korona is akad máshol, egy másik fa környékén, amit a fejedre raknak. Könyörögnöd sem kell…

Igen szépet álmodtál, és ívesen zuhanva puffantál az utolsó ülősor mögé. Hátra sem néztek, te meg nyögdécselve örülsz annak a néhány orrodra szigetelőszalagozott diónak, és elvánszorogsz, mint az oldalba rúgott ebek. Megtapogatod fejedet, sehol egy róla kiálló korona.