Nosza rajta Róka komák!

A lengyel származású Boleket már az egész környék Baleknak nevezte. Valahogy mindenki tyúkólját elkerülték a rókák – akik tán nem is lakták azt a környéket –, de Balek-Bolektől naponta kettőt-hármat tüntettek el, szinte nyomtalanul. Varázslatosan csalafinta trükköket alkalmazhattak, még káricsálás sem ébresztette, sőt a kutyák sem ugattak.

Ekkor fogant meg Bolekben, hogy a présházba, egy kisebb hordó mögé rakja a tyúkketrecet.

Nem akart túl sok bort elpocsékolni, ezért fordítva állította a hordót, hogy a csapjának kiütése után csak annyi folyjon ki, amennyitől vörösből zöldre örömhemperedettek lesznek a zsiványok.

Nagyon jól működött a csel. Mindjárt az első éjszaka után – békésen szundikáló tyúkjai előtt –, szétfolyt borocskájában, hempergőzés utáni nyugalomban lelt két önjelölt hőst.

Nosza, rajt, róka komák, igyunk egészséggel, a présházba ki-ki maga, a jó vedeléssel! – gajdolták, kicsit korábban.

Most már a “Hej, élet, be gyöngy élet, ez aztán az élet, csak az jöjjön vén rókának, aki ilyet szeret!” is kiszorult a – komákból kómába zuhant – két settenkedőből.

Nocsak-nocsak, róka komák, kifeküdtetek, és nyitott szemmel bámuljátok a gádor tetejét. Spirálban láttok mindent, mint pörgő görögök a fényposta forgását, egy meghízott köbükitől. Kellett nektek vedelni! Meg is hoztátok a szerencsét. Ti meg táncba mentek, csak így egyesével. Ha már felhörpöltétek a mustot, sőt bort is bőven, üldögélek még egy picit. Elnézem euforikusan ragyogó, tompított látású szemeiteket. Csak úgy dől belőlük a „Hej, élet, be gyöngy élet, ez aztán az élet!”.

De, ha nem ilyen spárgaszerűvé tettétek volna egyik láncszemét, akkor perelő hibakereséssel, már árkon-bokron túl lennétek.

Érdekes! A horkoló rókák mámoros bundává válását, szűcs pajtás értesítésével, a következő meteorrajongás előtt meg is ejtjük.

Párosával szép az élet. És a rókanélküliség is egy gerezddel vonzóbb, kettesével. Meg hát, ez a szűcs is azt mondta, jobban szereti narkózisban elművelni a – tyúklétszámfogyást gátló – végleg ki nem józanítót.

Hortyogtak, még vakaróztak is egy picit, aztán megérkezett a szűcs, aki – sokoldalúan képzetten –, nem csak már meglévő bundák kimunkálására szakosodott. Szemrevételezett, parolázott, aztán egy fele-fele arányú kiegyezéssel – egy neked, egy nekem alapon –, nekiállt a technológiai folyamat legelejétől, a rókaprém-gyártásnak.

Bolek, a Balek nevet végleg levetkőzve, ezt a csendes manővert naponta megismételte. A környék apraját-nagyját ellátta rókaprémmel. Sosem jöttek rá, honnan özönlik az a rengeteg tyúkfaló, hiszen sem erdő, sem más rókahon nem volt a környéken.

Nem tudhatták, de a róka-távrecsegők, széles e hazában szétcsendesbömbölték minden érintettnek, hol a potya vedelés helye. Bolek présházában, ahol a cimborák olyan „Ej-haj, dínomdánom, sosem halunk meg!”-vedelős tyúkfalót találtak, hogy egy sem tért haza soha többet gyomorforgató odvába.