A dinoszauruszok eltűnésének hiteles oka

Le kell szögeznünk, a hétfejű sárkány valószínűleg azonos volt a dinoszaurusszal. Nagyon hasznos, több szögben gondolkodó – tűzcsiholó, réteken ballagó –, békés lény volt ő, a kora monarchia tevékeny ellenessége. Növényevés mellett, buzgón – kizárólag – királyfiakkal táplálkozott.

Meg kell adni, az akkori középhőmérséklet jóval magasabb volt a mainál. Ne gondoljanak vezetékről irányított kánikulára, de a telek igen kellemesek voltak.

Étvágygerjesztőül, a meghatározhatatlan korú gonosz boszorka hetente lemetszette egy-egy fejét, ami rövid sarjadás után újra kelt. Hasonló hatással bírt ez nála, mint a kétszáz évvel ezelőttig használt, orvosi érvágás. Csökkentette vérnyomását, koleszterinszintjét, és kordában tartotta minden lappangó erőszakhajlamát. Aztán jött egy királyfi, akit újra elfogyasztott. Az, ugye csak a harmadosztályú mesékben, szamárfüllel jelzett oldalakon röhög a képünkbe, hogy a királyfik – sudár termetű koronások –, valaha egyetlen sárkányfőt is lecsaptak volna, viszont nagyon jó emésztési alapanyagnak bizonyultak. De minden békés tortaszeletet megesznek egyszer, a gonosz boszorka, aki csak trehánysága miatt nem nézett ki állandóan tizennyolc évesnek – nála ez éppoly kivitelezhető lett volna, mint a hét sárkányfőnek a tűzokádás –, hiúságát egyebekkel csillapította. Sosem tudjuk meg pontosan, mivel is, de egy napon tragédia – a hétfejű sárkányok, implicite a dinoszauruszok kihalásának igaz története – kezdett el földet döngetően masírozni.

A gonosz boszorka megunta a sárkányfőt, több száz év után először a tükörbe nézett és elmosolyodott. Békáit szabadon engedte, lefújta kastélyáról a port, nyolc-tíz csiri-biri szétvakkantással. Szabadon engedett minden – már maga sem értette, miért – fogvatartottat. Előbb könyörgött, aztán súlyos terhével zokogva bandukolt odébb a sárkány. Azon a héten, a növéshez szokott nyakas fej, tette a dolgát, három hét után mindenestől lepottyant a válláról és soha többet nem nőtt vissza. Csak egy picit romlott az ítélőképessége, az igazság az, hogy a negyedik fej leválása után, már értelmi fogyatékos volt szegény.

A banya balzsamozta, kúrálta, de nem volt hajlandó több fejét levágni. Szomorkodott is három fejével és mikorra csak kettő maradt, a kétségbeesés zöld sikolya melegítette át hideg vérét.

– Könyörgök, ó egyetlen, drága gonosz boszorka, legalább ezt a két fejem vágd le, hogy újra tudjon nőni!

– Aranyos bogárkám, ne nevezz gonosznak! Én úgy, de úgy megvetem életem minden fejlecsapdosó múltját, soha senkit nem vagyok hajlandó még egyszer fizikailag károsítani.

– Akkor lelkileg fogod őket!

– Ne rosszalkodj, mert még gyógyfüvet sem hozok, ha ilyen bántó feltételezésekkel kesergetsz, nem akarok többet ártani!

Amikor már szegény hétfejű sárkánynak, ugye az immáron keserűségében züllésnek indult dinoszauruszcsemetének, repülni sem volt ereje, egyszer csak – azon a legendák szerinti üveg-, valójában tömény kristálycukorhegy mögül – előlépett az a legonoszodott királyfi, aki a végén tényleg szegény, védtelen hétfejűből egyfejűvé lettet, fejetlenné tette.

A gonosz boszorka visszament a kastélyába, és krokodilkönnyekkel megsiratta. Befogadott minden Jancsit, Juliskát és Piroskát, az összes libapásztorlányt, vándorlegényt és fájdalmas önváddal igyekezett kiengesztelődni lélekben, hiszen másképp nem tehetett. Már nem volt gonosz, megjavult!

Így nem meteorbecsapódás, légkör-szétporosodás, klímaváltozás, jégkorszak és táplálékhiány, hanem az egyszerű tündérré válás a dinoszauruszok eltűnésének hiteles oka. Az évrengeteget maga után tudó egykori gonosz boszorkának már réges-rég nem hajlandó égnek állni a haja sem, csak mosolyog negédesen, és segít, mint egy nagyranőtt, bájos pillangó. Már esze ágában sincs egykori ismerőséért bánatkönnyeket ejteni, hiszen annak minden tudós mesekönyv emléket állított.