Bájgúnár

Emese roppant kellemetlen helyzetbe került egy alkalommal, barátlátogatási tevékenységének lebonyolítása közben. Egy kellemes társaságban mindig jól érezte magát, ám ilyen helyzetekben általában senkire nem pazarolt felesleges udvariaskodást, felállt és elment, vagy jól beolvasott a hasonlóan bájolgóknak.

         Történt ugyanis, hogy odavetődött egy egyén, aki a női nem 15 évtől 75-ig bezáróan minden tagjára, ha szemernyi esélyt érzett, rákattant. Olyan csőlátó módon, hogy a világ megszűnt körülötte, hormonjai csak a zsákmányul ejtendő nőstényt látták a jelenlévő hölgyben. Az udvarlási stílusa volt a zavaró! Selymes, cukorédes, elvékonyított hangon, már-már nyivákolva, mesterkélt jópofizással igyekezett a lány bőre alá bújni.

         Emesének az idegesítően rámenős selyemfiúk nem voltak kimondottan az esetei, csak a barátok miatt maradt. Negyedórás feszült idegesség után, amíg szinte a fülén járva is megpróbálva imponálni akaró emberből, hím élőlénnyé alacsonyodott pasas az idegein citerázott. Nem tudott úgy mozdulni, hogy arra oda ne bájologjon, és nem tudott olyan sértést mondani, amit ne bóknak, netán szemezést viszonzó kacérkodásnak ne fogott volna fel kiürült fejű, mozgóvérű barátunk. Nagyjából húsz perc után döntött úgy Emese, hogy jól fog szórakozni, onnantól kezdve szégyenkezés nélkül azt tett vele, amit akart. Képletesen szamárfüleket csinált neki, az orrát fricskázta, tulajdonképpen röhögött rajta, amit lovagja pozitív visszajelzésnek fogott fel.

         Az egész társaság fetrengett a röhögéstől. Volt, aki zsebkendőbe rejtette a fejét, más elfordult. Egy idő után rájöttek, hogy teljesen felesleges, lovag úr nem lát, nem hall, egyszerűen csak forrnak benne a hormonok. Agyatlan, selypítős, enyhén bájgúnár hangon az élet minden szegmensére terjedően kioktatta, olyan atyáskodó, „én vagyok az igazi férfi” módra. Hadd lássa becserkészése előtt a nősténnyé degradált lány, hogy ő mindent tud és mindenhez ért. Emese, amikor saját szakterületén belül elkezdett neki jó tanácsokat osztogatni, kéretlenül, mint ahogyan az egész cirkuszi mutatványnak beillő produkciót elkezdte, felforrott agyvízzel úgy helyre tette, mint a hároméves kisöccsét, ha lett volna. A lovag stratégiájához tartozott, hogy hölgyek becserkészése esetén, csak neki lehet igaza, az utolsó szó mindig az övé. Milyen férfi az olyan, aki nem tud többet egy nőnél? Így összevissza hülyeségeket beszélt, és Emese elkezdett megint szórakozni, ekkora idiótát még nem látott életében. A kacagó társaság a "Mindenkori női nem hőse" címmel tüntette ki jelképesen Emesét.

         Este volt, lovag úr haza akarta kísérni a lányt, akinek ennek elhárítására, mint minden nőnek, tízezer kidolgozott módszere volt. Így hoppon maradt az alkalmi, kéretlen hódoló. Azért veszett helyzetet nem ismerve gyorsan megbeszélt egy randit. Emese habozás nélkül elutasította, mire selypítő, nyávogó hangon megismételte:

         – A Cuckó mozi előtt 6-kor! Ott leszel, tudom, hogy ott leszel, ne húzódzkodj, érzem, hogy nem tudsz ellenállni, nem is kell! Tudod, mivel foglak meglepni? Veszek neked egy karperecet.

         – Ugyan, milyen karperecet veszel nekem?

         – Amilyen még senkinek sincs rajtad kívül. Olyat, amelyik villanymotorral, gombnyomásra zár és nyílik a csuklódon.

         Emese rázkódó hahotába kezdett, háttérsegítségül az egész társaság asszisztált… és lovag úr nem vette észre, hogy rajta röhögnek!