Három esélyes köröm

Abban az időben a fogorvosok még nem használtak kesztyűt. A fertőzésveszélyt még orvosi körökben is bagatellizálták, sőt nem is ismerték, bár, ha ismerte volna is, az minimálisan javított volna Kovács doktor helyzetén. Kovács doktor ugyanis mély depressziója mellett, ami nem tette lehetetlenné a fogorvosi tevékenységét, de jelentősen gátolta abban, hogy azt eredményesen művelje, sikeresen összeszedett még egy körömbetegséget is. Akarva-akaratlan, a páciens szájában matatva igencsak kellemetlen látványt gerjesztett. A kellemetlen probléma a jobb kezének középső ujján honolt. Egy darabig, amíg az kevésbé látványos formát öltött, igyekezett behajtva elleplezni páciensei elől. Miután megsárgult és ledobta a körmöt, ragtapasszal próbálkozott, ám úgy nem gyógyult, hanem egyre rosszabbodott. Kénytelen-kelletlen, bőrgyógyászhoz fordult furcsa és alattomos, önmagát legalább annyira, mint betegeit zavaró gondjával, miután sokadik női páciense, ujját meglátva – az érzéstelenítő injekciót hatáson kívül helyezve – szétsikította a rendelőjét. Kisvárosban dolgozott, a hír terjedésével pácienseinek száma is csappanni kezdett. A bevételkiesés már olyan szintet érintett, amit letargikus állapotban sem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Régi ismerőse, dr. Szebeni soron kívül fogadta.

– Szervusz, Géza, régen láttalak. Mi a gondod?

– Szervusz, Elemér! Lehetetlen szagok terjengenek itt nálatok.

– Fogorvos létedre ilyenekkel traktálsz. Ha tehetem, a közeletekbe sem megyek, ömlik az éterszag minden irányból. Na, de mi is a gond?

– Az ujjam. Nézd, hogy néz ki! Tiszta sárga, a körmöt már ledobta.

– No, lássuk. Igen. Ne érj hozzám, ha lehet, a másik kezeddel sem!

– Miért?

– Nem szeretnék megfertőződni.

– Ez annyira fertőző?

– Így szemre annak tűnik. Elvégzünk néhány vizsgálatot. Régi haverként leszólok a laborba, csinálják meg azonnal, aztán beszélünk.

Kovács doktor lemélabúzott a laborba. Vér- és váladékvétel után visszasétált a rendelőbe. Őszintén szólva, nem szerette a bőrgyógyászati rendelőket. Tisztában volt azzal, hogy mi mindent szedhet össze ilyen helyen. A helyzet akkor kezdte aggasztani, amikor korábbi barátja, aki ezekkel a veszélyekkel nap, mint nap szembesült, leleteit átfürkészve, két lépést hátrált.

– Pajtikám, lehetőleg ne fogj meg semmit, a kilincset majd kicseréltetem.

– Annyira nagy a gond?

– Nézd, leleteid alapján a helyzet háromesélyes.

– Három?

– Igen. Általában két esély szokott lenni, de esetedben van egy harmadik. Első, hogy meggyógyul és visszaképződik a köröm, vagy nem gyógyul meg, és így marad.

– És mi a harmadik lehetőség?

– Meggyógyul, de nem képződik vissza a köröm.

– Mit javasolsz, mit csináljak addig, amíg a három esélyből valamelyik valósággá válik.

– Először is ne fogj senkivel kezet. Írok fel gyógyszert, ami vagy hat, vagy nem. Itt nálunk, a bőrgyógyászoknál ez eléggé mindennapos.

– Tudom, pajtás, azt is hozzáteszem, miután tanultam egy kis bőrgyógyászatot, természetesen alapfokon, tisztában vagyok, hogy nem a ti hibátok.

– Nem a mi hibánk, nagyon sok hasonló tünetű betegség van. A tiéd a három esély felsorolása mellett, laborleleteid alapján három különböző betegség lehet, éppen ezért kértem, hogy ne érj hozzám, sem semmihez.

– Más bajom is lehet, mint hogy nem képződik vissza a köröm, vagy esetleg így marad ilyen rondán, ahogy most van?

– Ha arra gondolsz, nem fogsz belehalni. Elég baj az neked, hogy fogorvosként így hátráltatva leszel hivatásod gyakorlásában. Viszont én sem szeretnék egy olyan betegséget elkapni, amit saját magamon nem tudok meggyógyítani, ugyanis az elég rossz reklám lenne nekem, bőrgyógyásznak.

– Aha! Azért egy kő leesett a szívemről. Mit tanácsolsz, mit csináljak addig, amíg kiderül, hogy beborul-e.

– Először is ne borongj! Tudok a lelki gondjaidról, néhány hétre szabadságolnám magam a helyedben.

– Megtehetem egy hónapra vagy kettőre is, van bőven szabadságom.

És Kovács doktor kiballagott a rendelőből a három esélyes körömmel. Hazament, és felesége nem ismert rá, amikor az órákkal azelőtt még mély depressziótól kínzott férj az ajtón bedőlve hahotázott.

– Képzeld, drágám, háromesélyes körmöm van!

– Ha szabad kérdeznem, mire esélyesek a körmeid? Valamit nyerni fogsz velük? – próbált bekapcsolódni a rég elfelejtett vicces tónusba a feleség.

– Hogyne, akkorát lehet velük nyerni, hogy csoda. Lesz körmöm, nem lesz körmöm, vagy lesz is, meg nem is.

A háromesélyes köröm végül a legjobbat választotta. Így a felülvizsgálatra, a bekopogtatás után benyitó Kovács doktor széles mosollyal nyújtott kezet Szebeni doktornak, aki hátrahőkölt, majd a gyógyult körmű ujjat látva, megnyugodva viszonozta a kézfogást.

Talán ez volt a depressziójának oka, vagy csak egy következmény, melynek elmúltával betegei új, gyógyult Kovács doktort kaptak vissza.