Legfényességesebb nagyúr

A legfényességesebb nagyúr bölcsességet mímelő, komor arccal trónolt színarany trónusán élet és halál uraként. Arcán a kegyetlen érzéketlenség vonásai mellett, amelyek nélkül tisztsége elképzelhetetlen, a bölcsesség vonásai is felderengtek. A helyenként többtucatnyi, hagyományokra alapozott, kegyetlen ítélet kimondásától valahol a szíve mélyén elveszítette azt az együttérzésre késztetést, amit gyermekkorában még érzett, mikor a nap huszonnégy órájában a majdani uralkodói szerepre készítették fel. Ügyeltek, hogy a könyörületesség fogalmát, lehetőleg saját bőrén megtapasztalva, felejtse el. Így, ha valamit vétett, nagyon megbüntették, egy jól elvégzett feladat után a jutalma pedig az volt, hogy csak kicsit büntették meg. Soha, de soha nem jutalmazták! Lélekben megkövült, úgy is nézett ki. Ha időnként meg nem mozdul, egy panoptikumi báb benyomását keltette volna. 

Megtörték a csendet, ami általában főbenjáró bűnnek számított, kivéve, ha ítélethozatalra hurcoltak valakit elé. Kitárult az ajtó. A pribékek szemlesütve, szinte hátrálva cibálták lábánál fogva az addigra ájulttá vert bűnöst.

– Ki ez az ember?

– Ó, legfényességesebb urunk, ő a te leányod testőrségének parancsnoka.

– Mit vétett?

– Minden hagyományt és törvényt megszegve, elvetemülten megérinteni merészelte fényességes leányodat.

– Ezért nem lehet más büntetése az elvetemültnek, mint lovak farkához kötve kettétépetni! Öntsetek rá egy korsó vizet, tudni akarom a részleteket!

A fogdmegek gondolkodás nélkül cselekvő, beprogramozott, kíméletlen játékszerekként teljesítették a parancsot. A szerencsétlen nyögött kettőt, és egy serkentő rúgás hatására felmérte, hogy éppen hol tartózkodik. Térdre emelkedett.

– Megérintetted a leányomat?

– Úgy van, ó, legfényességesebb – nyöszörögte.

– Ugye, tudod, ezért keserves halállal kell halnod?

– Ezt mondja a törvény és a tradíció, de engedd meg, hogy elmeséljem, mi történt, nagyúr.

– Mondd!

– Ó, legfényességesebb, a leányod a hegy tetejéről kívánta levetni magát, én ebben akadályoztam meg.

– Megérintetted a leányomat?

– Megtettem, különben már csak holtan látnád viszont.

– Hogy merted áthágni az összes ősi törvényt? Neked mint a testőrségének parancsnoka tudnod kellett, hogy mindenkitől meg kell védened, még önnön magától is, de soha, semmilyen körülmények között nem érintheted meg!

– Ó, legfényességesebb nagyúr, az életét mentettem meg, éppen azt, amiért szolgálok neked.

A szerencsétlennek esze ágában sem volt meghatni urát, hiszen tudta, hogy ez az érzés számára ismeretlen. A legfényességesebb nagyúr nem tudott meglágyulni, ugyan nagyon szerette a leányát, de a törvény, az törvény, ami mindig és mindenkire egyformán vonatkozik. Eszébe jutott, hogy fivérének nagyobbik fiát küldte a halálba ennél kisebb vétségért. Tulajdonképpen soha nem mérlegelt. Döntéseit a meglevő törvények értelmében – azokat egyáltalán nem értelmezve – minden differenciálás nélkül rótta ki. A fellocsolt testőr ismerte az eljárást, jobban örült volna, ha úgy hagyják ájultan. Soha nem félt – ezt komoly sikerrel kinevelték belőle –, most sem.

– Mondd még egyszer, hogyan történt!

– Ó, legfényességesebb nagyúr, leányod lelki válságban küzdve, már több alkalommal kísérelte meg életét önkezűleg kioltani. A kötél elvágása nem vonta magával a hozzáérés szükségességét. Ha jól szemmel tartottuk, vágó- és szúrófegyvereit is időben el tudtuk távolítani. Most nem volt más lehetőség, hogy eskümet – miszerint leányodat bármikor és bármitől megmentem életem árán is – betartsam, csak ha a szakadék szélén, ahonnan már ellódult, elkapom a lábait.

– A lábait!? – ismételte magából kikelve a nagyúr.

– Igen, uram, fejjel lefelé ugrott.

– Hogy van a lányom?

– Az ijedtségen kívül semmi baja. Nekicsapódott egy kicsit a hegy oldalának, de egyetlen komoly sérülést sem szenvedett.

Látható volt, hogy az ítélet kimondása következik. Ilyenkor a nagyúr elgondolkodó, töprengő ábrázatot erőltetett magára. Csupán színészi dolog volt ez tulajdonképpen, hiszen semmin nem gondolkozott, az ítéletek túlnyomó többségében csak a halálnem kijelölése képezte differenciálás tárgyát. Felemelte a fejét, az ifjúra tekintett és azt mondta:

– Élek jogommal, hogy a törvény betűjét értelmezzem, így megkegyelmezek neked és a leányom megérintésére való tekintettel a kirovandó büntetést, ami kettétépésedet jelentené, kötél általi halálra változtatom. Vigyétek!

A nagyúr keserű szájízzel nyelt egy nagyot, és a szerencsétlen testőr hihetetlen módon megkönnyebbülést érzett.