A
legfényességesebb nagyúr bölcsességet mímelő, komor arccal trónolt színarany
trónusán élet és halál uraként. Arcán a kegyetlen érzéketlenség vonásai
mellett, amelyek nélkül tisztsége elképzelhetetlen, a bölcsesség vonásai is felderengtek.
A helyenként többtucatnyi, hagyományokra alapozott, kegyetlen ítélet
kimondásától valahol a szíve mélyén elveszítette azt az együttérzésre
késztetést, amit gyermekkorában még érzett, mikor a nap huszonnégy órájában a
majdani uralkodói szerepre készítették fel. Ügyeltek, hogy a könyörületesség
fogalmát, lehetőleg saját bőrén megtapasztalva, felejtse el. Így, ha valamit
vétett, nagyon megbüntették, egy jól elvégzett feladat után a jutalma pedig az
volt, hogy csak kicsit büntették meg. Soha, de soha nem jutalmazták! Lélekben
megkövült, úgy is nézett ki. Ha időnként meg nem mozdul, egy panoptikumi báb
benyomását keltette volna.
Megtörték
a csendet, ami általában főbenjáró bűnnek számított, kivéve, ha ítélethozatalra
hurcoltak valakit elé. Kitárult az ajtó. A pribékek szemlesütve, szinte
hátrálva cibálták lábánál fogva az addigra ájulttá vert bűnöst.
–
Ki ez az ember?
–
Ó, legfényességesebb urunk, ő a te leányod testőrségének parancsnoka.
–
Mit vétett?
–
Minden hagyományt és törvényt megszegve, elvetemülten megérinteni merészelte
fényességes leányodat.
–
Ezért nem lehet más büntetése az elvetemültnek, mint lovak farkához kötve
kettétépetni! Öntsetek rá egy korsó vizet, tudni akarom a részleteket!
A
fogdmegek gondolkodás nélkül cselekvő, beprogramozott, kíméletlen
játékszerekként teljesítették a parancsot. A szerencsétlen nyögött kettőt, és
egy serkentő rúgás hatására felmérte, hogy éppen hol tartózkodik. Térdre
emelkedett.
–
Megérintetted a leányomat?
–
Úgy van, ó, legfényességesebb – nyöszörögte.
–
Ugye, tudod, ezért keserves halállal kell halnod?
–
Ezt mondja a törvény és a tradíció, de engedd meg, hogy elmeséljem, mi történt,
nagyúr.
–
Mondd!
–
Ó, legfényességesebb, a leányod a hegy tetejéről kívánta levetni magát, én
ebben akadályoztam meg.
–
Megérintetted a leányomat?
–
Megtettem, különben már csak holtan látnád viszont.
–
Hogy merted áthágni az összes ősi törvényt? Neked mint a testőrségének
parancsnoka tudnod kellett, hogy mindenkitől meg kell védened, még önnön
magától is, de soha, semmilyen körülmények között nem érintheted meg!
–
Ó, legfényességesebb nagyúr, az életét mentettem meg, éppen azt, amiért
szolgálok neked.
A
szerencsétlennek esze ágában sem volt meghatni urát, hiszen tudta, hogy ez az
érzés számára ismeretlen. A legfényességesebb nagyúr nem tudott meglágyulni,
ugyan nagyon szerette a leányát, de a törvény, az törvény, ami mindig és
mindenkire egyformán vonatkozik. Eszébe jutott, hogy fivérének nagyobbik fiát
küldte a halálba ennél kisebb vétségért. Tulajdonképpen soha nem mérlegelt.
Döntéseit a meglevő törvények értelmében – azokat egyáltalán nem értelmezve –
minden differenciálás nélkül rótta ki. A fellocsolt testőr ismerte az eljárást,
jobban örült volna, ha úgy hagyják ájultan. Soha nem félt – ezt komoly sikerrel
kinevelték belőle –, most sem.
–
Mondd még egyszer, hogyan történt!
–
Ó, legfényességesebb nagyúr, leányod lelki válságban küzdve, már több
alkalommal kísérelte meg életét önkezűleg kioltani. A kötél elvágása nem vonta
magával a hozzáérés szükségességét. Ha jól szemmel tartottuk, vágó- és
szúrófegyvereit is időben el tudtuk távolítani. Most nem volt más lehetőség,
hogy eskümet – miszerint leányodat bármikor és bármitől megmentem életem árán
is – betartsam, csak ha a szakadék szélén, ahonnan már ellódult, elkapom a
lábait.
–
A lábait!? – ismételte magából kikelve a nagyúr.
–
Igen, uram, fejjel lefelé ugrott.
–
Hogy van a lányom?
–
Az ijedtségen kívül semmi baja. Nekicsapódott egy kicsit a hegy oldalának, de
egyetlen komoly sérülést sem szenvedett.
Látható
volt, hogy az ítélet kimondása következik. Ilyenkor a nagyúr elgondolkodó,
töprengő ábrázatot erőltetett magára. Csupán színészi dolog volt ez
tulajdonképpen, hiszen semmin nem gondolkozott, az ítéletek túlnyomó
többségében csak a halálnem kijelölése képezte differenciálás tárgyát.
Felemelte a fejét, az ifjúra tekintett és azt mondta:
–
Élek jogommal, hogy a törvény betűjét értelmezzem, így megkegyelmezek neked és
a leányom megérintésére való tekintettel a kirovandó büntetést, ami
kettétépésedet jelentené, kötél általi halálra változtatom. Vigyétek!
A
nagyúr keserű szájízzel nyelt egy nagyot, és a szerencsétlen testőr hihetetlen
módon megkönnyebbülést érzett.
2 megjegyzés:
Inkább a kettétépetés!
Inkább egyik sem...
Megjegyzés küldése