A kramelácsok

A Kramelács-birodalomba, akár a világ más országába, begyűrűzött a gazdasági világválság. Kis nép a kramelács, de nyakasabb, csökönyösebb, gőgösebb az átlagnál. Ha a világban baj van, szorgos egymástorkát-harapó torzsalkodással, ilyen-olyan kupaktanácsokban, rövid úton megtalálják a baj okát, mely soha nem lehet Kramelács, csak valamilyen külső, vagy belső fantomellenség alantas műve a kramelács nemzet ellen.

Bargan, kramelács lévén ezt jól ismerte. Kora gyerekkora óta barátokként, hosszasan szüneteltetett valódi kapcsolattartás után találkozott egy Kramelács-kramelács barátjával, Jargeccel.

– Üdvözöllek, Jargec – köszöntötte.

– De hivatalos lettél... Szia. Na, mit szólsz a Pampicekhez?

– Mi van velük, azt hittem, már nem is léteznek.

– Te bolond vagy, kiszívják a nemzet vérét.

– Bocsánat, én úgy emlékszem, hogy a nagy szervezett Pampictelenítéskor írmagjuk sem maradt.

– Ne naivkodjál, ennek a kornak minden kulcspozícióját az utcaseprő főnöktől, a királyig, máig Pampicek birtokolják. Azt te is tudhatnád.

– Akkor te rengeteg Pampicet ismersz. Ennyien vannak most?

– Ne sértegess! Hogy képzeled? Nyilván én egyet sem ismerek.

– Nem személyesen gondoltam, pontosítok, nem barátilag, csak úgy általában.

– Egyet sem ismerek, gondolhatod, de hogy mindenütt ott vannak, azt neked is érezned kell.

– Nem tudom, mire gondolsz? Szerintem nincsenek is. A királynak meg ezerhatszáz évre visszamenőleg ismerjük a lemenőit.

– Te vakítod magadat? Itt senki nem az, akinek látszik!

– Szerinted Kramelácsia hány százaléka Pampic?

– Kilencvenkilenc százaléka!!!

– ??? Már értem! Szóval viccelsz, mert ha kilencvenkilenc százalék Pampic lakja Kramelácsiát, az tulajdonképpen Pampicia!

– A mi hazánk?! Azt hiszem, utoljára álltam veled szóba!

Bargan rövid gondolkozás után – miután a Kramelács nép azon kisebbségéhez tartozott, akik erre hajlandóak voltak – következtetett: A történelem ismétli önmagát, nincs olyan helyzet, amikor egy Kramelács önkritikát gyakorolna, netán hibásságát beismerné. Kézenfekvőbb a vízibolhára, vagy valamely – félig, vagy egészen – fantom csoportra kenni a balhét.

– Különben szép számmal vagyunk mi, igaz Kramelácsok, kik majd megmentik e hont!

– Valamilyen szervezetről beszélsz, Jargec?

– Nem valamilyen szervezetről, hanem A szervezetről beszélek, Bargan!

– S hányan vagytok?

– Minden igaz Kramelács!

– De én is Kramelács vagyok, mégsem tudok erről a szervezetről. Mennyien lehettek?

– Sokan, a nemzet 90 százaléka!

– De hát, az elébb mondtad, hogy Kramelácsiában csak egy százalék Kramelács él...

– Ne forgasd ki a szavaimat! – nyomatékosította Jargec vérben forgó szemekkel, remegő orrcimpával és szó szerint fröcsögő szájjal. – Ha nem ismernélek, amióta az eszemet tudom, téged is Pampicnek gondolnálak...

Bargan megértette! Miután népe kóros, folyamatos kisebbrendűségi komplexusban szenved az őt körülvevő népekkel szemben, ezt saját magának is jól elhitetett felsőbbrendűségi érzésnek álcázza. Így, amíg egyértelműen nem mer tükörbe nézni, hogy lássa ráncait és szépségeit egyaránt, addig Kramelács-honban mindig lesz külső, vagy belső fantomellenség, reménytelenek tűnő válsághelyzetekben. …