Irányadás

 

A kolbásztöltelékbe kúszás, sertésügyileg nem rengető vágy. A röhögés szabálytalan, farokszerű kunkorításával visításba tudnak esni gondolatától is. Pedig, ha tudnák ezek a jó étvágyú, szép kövér mindenevők, micsoda – moslékot meghazudtoló – ínyencségről maradnak le, talán nem csak önként és dalolva, hanem karám-szétsikítással követelnék önnön kolbászosításukat.

A sertéstársadalom – ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről, hiszen elszigetelt, két-háromfős öröklakásokban élnek, a nagyüzemi csoportosulások számosabbak – nem az intelligencia hátborzongató túltengéséről híres. 

Azt a tényt, hogy önnön elkolbászosodásuk bemenetelése utáni saját felhabzsolásra, valamely életmentő beavatkozás kapcsán képtelenek volnának, nem gondolják végig.  Az életmentő beavatkozás nem elszólás! Megmentik őket az élettől – mint tudjuk –, ezért mi, kolbászszerető sertésbarátok, számtalanszor jobban tennénk, ha megkóstoltatnánk velük azt, amitől egyből töltőbe vágyódásuk lehetne.

Különösebb macera, ellenállás és dobhártyaégető sikítás nélkül kérnék a gazdit, "légyszi-légyszi-légyszi, tegyél kolbászba, hogy finomat ehessek".

Ha valaki meg akarja próbálni a rábíró recept alkalmazását, ami szerintünk biztosan beválik, tegye. Ne girhes kismalackorban, hanem szűk huszonnégy órával a kolbászkészítés tervezett időpontja előtt. További hasznos előzetes, ha tüllruhába öltözött, legkisebb leányzó dobálja be a frissen sült beetetőt fülvakarás-özön kíséretében, majd a visongva kolbásztöltőbe-mászást követelőknek mosolyogva mond egy határozott disznó igent. Ez úgy hangzik, ezen az idegen nyelven, hogy röf. Talán többször is megismételheti, és megfelelő pszichoterápiás ráadással –magunk között: agymosással – azt is elérheti, hogy a sertések munkaigényes levágásától megszabaduljon. Saját magukat dolgozzák majd serpenyőbe.