Yvettke bevágódott az utastérbe, sosem
tudjuk meg pontosan, hogyan volt képes a repülőgép belsejéhez viszonyítva
függőleges testhelyzetben maradni. Talán speciális rögzítőhullámokat
kibocsájtó, csini ruhája tartotta meg, miközben a gép orra bukva zuhant lefelé.
Az utasok egy része szundikált, a többiek gyönyörködtek a felkavaró élmény adta
zuhatagos látványban.
– Üdvözlök mindenkit!
Apró malőr történt, a pilótánk kómába esett, előfordul néha vele. Ez a
negyvenkilencedik kényszerleszállásunk, de ma körkörös lett. Másodkapitányunk,
akiről mindenki tudja, hogy parancsnoka követésében élen mászkál, amint
észlelte gombokon zongorázó segédszemélyünk elkómulását, azonnal követte.
Ilyenek ezek a betanított, pilótafülkében bambuló szükségletek. Mimivel a
betegszobára cibáltuk őket, most a gépet a robotpilóta vezeti. Akarom mondani,
elfelejtettem szólni Susannának, hogy kapcsolja be. Egy pillanat, lekommunikálom!
Susanna, menj be a lógós egyenruhások kabinjába, ott elől az orrban! Igen, a
pilótákról beszélek. Ja, kincsem, örülök, hogy észrevetted, éppen zuhanunk, és
robotpilótára kellene állítani a gépet. Hogy nem tudod? Nem baj, csillagom,
majd elmagyarázom. Bejutottál? Ülj le szépen, a pilóta nevű egyenruhás – nem
katona, ne keverd – székébe! Mit látsz magad előtt?
– Gyönyörű, suhogó
felhőket!
– Nem úgy értem,
drágaságom, nézz le!
– Így, most a térdeimet
látom…
– Kicsit feljebb?
– Egy bazi nagy kart.
Igen teljesen olyan, mint a baseballütő!
– Tedd oda a kezed! Két
arasszal jobbra, találsz egy gombot.
– Bocsika, itt legalább
ötezer gomb van és egy csomó kijelző…
– Nem baj, két araszra
van egy gomb, amire az van írva, sebesség. Ne nyomd meg, fölötte van egy
kijelző, mit mutat?
– Igen, értem… Hogy
repül kifelé a mutató!
– Azt jelenti, egy
kicsit túlléptük a sebességet. Nyolc gombbal feljebb, számoljad!
– Egy, kettő, három,
négy, öt, hat…
– Segítek, hét, nyolc… Megvan?
Az "unaloműző sakkparti" gomb mellett találod a “robotpilóta”
feliratút. Jó erőset nyekkents rá! Cuki! Hölgyeim és uraim, most már
elárulhatom, a robotpilóta teszi a dolgát! Két kérésem van még, Susanna! A
középső baseballütő mellett közvetlen egy "üzemanyag" feliratú
kijelző is van, olvasd le, hogy állunk! Mondjad!
– 0,0000000000000001.
– Ez egy kicsit kevés.
Majd beszerzek az utasoktól, biztosan van konzervatív felfogású, benzines
öngyújtót használó. Vészhelyzetben tökéletesen helyettesíti a kerozint, és
repkedhetünk, ha akarunk, három napot is. A másik kérésem, Susanna, nehezebb.
Láttál már repülőgépet kívülről? Ugye, láttál! Egy stilizált repülőgéprajzot
keress. Nem emlékszem pontosan, hol van, de ha megtaláltad, szólj!
– Yvettkém, baj van,
itt nincsenek rajzok kiplakátozva…
– Nem úgy, angyalom, a
műszerfalon, a sok gomb között.
– Á! Na, nekilátok, azt
mondja, hogy piff, paff, puff… Nem találom...Ühüm, na végre megvan!
– Mit látsz?
– Sose jöttem volna rá,
hogy repülő, ha nem vagyok szakember, teljesen meg van dőlve, az orrával
függőlegesen patymagol lefelé.
– Szóval még mindig
zuhanunk, kedves?
– Azt hiszem…
– Hölgyeim és uraim,
gyönyörködjenek a tájban! Azt szeretném kérdezni, van-e önök között, a benzines
öngyújtósok mellett, pilóta? Ha igen, kérem, jelentkezzen!
Igen, látom, maguk
négyen. Az előző zuhanásunkkor tizenhat pilótánk volt, de valahogy megoldjuk ennyivel
is. Mondja, egyeske, mennyi repülési tapasztalata van, és milyen gépen?
– Tizenhat órányi,
kisztihand, saját kétmotoros gépemen.
– Szuper! – csacsogta
Yvett, a sikoltozást épp elkezdő utasokra. Valami késleltetett reakció kapcsán,
eddig csak bájologtak. Yvettke, szárcsává változott – az összes visongást
túlharsogva –belevisított az utastérbe:
– Aki megnyekken,
szálljon ki most!
Ettől ismét bababájjal
mosolyogtak rá.
– Ketteském –
igazította a gravitáció másságától hajszálait – maga mivel, és mennyit?
– Vitorlázó repülővel,
kisasszony, és sok ezer órát.
– Csodálatos, mindenki
tapsoljon!
Az utasok ujjongtak, és
nézegették a háztetőket, mert már az emberek mozgása is jól kivehető volt.
– Mondj, hármaskám,
maga mivel tud előrukkolni?
– Jelentem, fő-utaskísérőnő…
– Ne fokozzon le, maga
marha! Stewardess, megértette?
– Igen, kérem, kezét
csókolom, motoros sárkányrepülő járművel szelem a levegőt, már két teljes hete.
Milyen szépen vakarja a fejét ott lent, ha jól látom, a polgármester!
– Igen, és maga négyes?
– Én motor nélküli
sárkányrepülővel szabdalom a felhőket.
– Jól van, maga motoros
és a vitorlázó fáradjanak a pilótafülkébe, és oldják meg a helyzetet!
– Ahogy parancsolja,
kisasszony.
Az antigravitációs
Yvettke hatására, nem a gép végébe, hanem az utasfülkébe zuhantak be.
Odatapadtak a két lusta munkaerőnek fenntartott székekbe, és a gép nyerített
egyet, mikor szabályos hiperbola mélypontjából visszafordulva, az egyik háztető
hasikáját diszkréten végigvakarta, s meredek emelkedőbe kezdett.
– Nos, kedves hölgyeim
és uraim, lehet kezdeni a szundi-bundit, beszélgetést és további gyönyörködést!
Előbb, talán néhány gyűszűnyi üzemanyagot gyűjtenék még.
Yvettke, egy mini
pálinkás pohárba beszedte a termést, majd teljes negyedórára eltűnt. Valami
történhetett, mert a korábbról jól ismert érzés megismétlődött. A felhőkből
kilépve, ismét ferdén látták a világot. A gép orra bukva zuhant lefelé. Yvettke
betoppant, és miután a feledékeny Micikével ismét lekommunikálta a
robotpilótára állítást, függőleges zuhanó helyzetre, angyali nyugalommal kérte
meg sárkányrepülő 1-et és sárkányrepülő 2-t.
– Fáradjanak a
pilótafülkébe, úgy látszik, a helyzet valamiért megismétlődött.
Azok boldogan vették át
a stewardesseknek asszisztálók jellegtelen szerepét, de mikor pár perc múlva
újra zuhanni kezdett a gép, már Yvettke nyugalma is megtörött. Berontott az
utastérbe.
– Ne mondják nekem,
hogy nincs még itt repülési szakértő! Ezek is kómásították magukat, valami
lehet abban a fülkében, vagy egyszerűen túlzott kötelességtudattal, a
legnagyobb sapkájút követik, valami fene nagy alázattal. Igen? Senki, sehol
semmi?
– Ja!
– Mondja, uram!
– Én kérem, a
műrepülésben nagyon otthon vagyok.
– Na de, miért nem
szólt korábban?
– Repülőgép
modellezéssel foglalkozom…
– Kiváló! Egy nagy
tapsot az úrnak!
Yvettke felderített
mindenkit, majd megfogta és belökte az illetőt a pilótafülkébe. Hogy még
egyszer ilyen gikszer ne történhessen, ami ide-oda rohangálásra készteti, ő
jobbról, Micike balról szurkálták egy tűvel, hogy kómába ne essen.
A gép tökéletesen
landolt, Micikéék kiléptek, bezárták maguk mögött az ajtót. Valami
történhetett, mert a pilótafülke és az utastérbe nyíló ajtó is beragadt, ezért
nem tudták közölni a jó hírt. Újdonsült pilótájuk, még nem volt annyira
járatos, hogy a belső kommunikációs rendszert is kezelni tudja. Természetesen
az utasok nem vették észre a leszállást, tökéletes landolások esetén ez gyakran
előfordul. Kintről nem tudták mire vélni a dolgot, és éppen fel akarták
robbantani a gépet, mikor a modellező megtalálta az izét.
– Hülye pilóta,
blokkoltad az ajtókat! Itt nyomd meg! – segített Yvettke.
Ekkor kivágódott a
pilótafülke és az utastér ajtaja is. A két, immár valóban nagyon mérges
légikisasszony berobogott és az utasok képébe ordította:
– Nyomás lefelé,
szuszák népség! Végigaludták az utat, mi? Ha valakinek van kedve, lent szólhat,
hogy van pár átmeneti kómásunk. A fene,
ezek a sapkások hogy jönnek kifele… Úgy látszik, csak a repülés idejére tartott
az egész. Na, mars lefelé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése