Hogyishívjákok

 

Harmatcsepp, akit társai csak Kövér Méhecskének neveztek, magában somfordált. Még nem nyelte le a pillanat gyönyörét, valami azt súgta neki, ez így nem lesz jó! Sapkája és derékszíja ugyan megvolt, de fél órával azelőtt rázúdult két hogyishívják, és mire kettőig számolhatott volna, már elő is kaptak egy pakli pókerkártyát. Őrhely ide, őrhely oda – felszólítani sem volt ideje – zsebeiből egymás után szedegette ki pókerarcait.

A fájós lábú, járókeretes öreg és Rózsika nevű unokája, egymás után nyerték el egyenruhájának darabjait. Előbb köpenyét, nadrágját, bakancsát, zubbonyát, legvégén a fegyverét. Mindent beleadott, elszállt sovány reményét felhízlalva vissza szerette volna nyerni cuccait, de "kisunokám, menjünk, nézzünk körül a laktanyabelsőn, ilyent még úgysem láttál"-megjegyzéssel a hogyishivjákok leléceltek, ő a paffá-lét teljességébe pottyanva, szólni sem tudott.

Az öreg járókeretére támaszkodva sántikált a mellette ballagó, holmiját szatyrában vivő kislánnyal, akinek jobb vállát majdnem leszakította a fegyver. Aztán jóságos mosollyal odarittyentette:

– Gyere, fussunk, ne kelljen annyit cipelned – és elinaltak a sötétben.

Mindenki Méhecskéje körülnézett. Január közepén kellemetlenül megcsipkedte a hideg, és ha sapkája nem lett volna, talán meg is fázik. Derékszíjának csatjára volt a legmérgesebb, mert nem azt tette, amit egy rendes ruhadarab. Nem melegített, hanem hűtött.

Óráját is elvitte egy full, de időérzéke megmaradt, és tudta, egy perc negyvenhat másodperc múlva meg kell jelenjen a váltás.

Túlontúl szorgalmasak voltak, már hallotta is a csörtetést. Előbb azon gondolkodott, hogy besprintel a hálókörletbe. Oda-vissza tizenhat másodperc alatt megteszi azt a kétszázméteres távot, különben is csak a második emeletre kell felnyargalni, és a szolgálatossal elővakartat egy akármilyen fegyvert, akárkiét. De mi van, ha a szolgálatos nem csipkedi elég szorgalmasan magát? Így hát maradt az őrhelyen. Úgy gondolta, nem a ruha teszi az embert, lesz, ami lesz! Már látótávon belül jött a váltás, és nem értette a mozdulatokat, minden lépésnél csaptak egyet derékszíjuk csatjára. Ezt a zajt vélte korábban fegyvercsörgésnek. Majd, mikor az első oszlop reflektora alá kerültek, megnyugodott a látványtól. Úgy látszik, a januári hőség valamelyik szabályzati pontja értelmében, ruhátlanul kell őrködni, rajtuk is csak sapka és derékszíj volt. Fegyvereik sem látszottak, valószínűleg láthatatlanító krémmel kenegették be, talán kitört közben a háború. Ezt arra találták ki, hogy csata esetén, testületileg megadják magukat, majd a nem látszó fegyvereikkel, az őket körbevevő ellenséget nyugodtan megsemmisíthetik. Nem semmi lesz belőlük, de már nem fognak lövöldözni, főleg nem rájuk. Elkiáltotta magát:

– Állj ki vagy! Állj, vagy jövök!

– Jövök én – szólt a felvezető.

– Jelszót kérek!

– A mai jelszó egyik fele!

Mindenki Méhecskéje nagyon megnyugodott, elfelejtette a jelszót, így nyugodtan válaszolt:

– A mai jelszó második fele!

– Figyelj, haver, mostantól tegezheted a tábornokot is. Megdumáltad?

– Ja, úgy látom, nálad is jártak…

– Kik?

– Hát az öreg meg a kislány!

– Pontos találat! Három nap eltávozás járna érte.

– Te, mondd, hogy a fenébe csinálják ezek, hogy az őrpontok között sétálgatnak, egy állig felfegyverzett laktanyaőrség jóságos semmittevése kíséretében, mint mások parkokban, délidőben.

– Ezen már én is elgondolkodtam… Szóval nálatok is!

– Ja, bejöttek, de mire háromig számoltunk, mindenkitől elnyerték az összes cuccát és fegyverét. Most éppen agyalunk a tábornokkal – aki ellenőrizni jött, de őt is megkopasztották –, ott áll a sorban, látod szegényt?

Mindenki Méhecskéje vigyázzállásba vágta magát, aztán jelentésfélébe fogott volna hiányos öltözékében, de a felvezető leállította.

– Mondtam, hogy tegezheted Killert, mától kezdve Rózsaszál a neve, ugye?

– Igen, kedves tizedes, mostanáig nyomasztott ez a kimondásában is ijesztő név. Szégyen, de bevallom, hozzáidomultam. Az öreg és a kislány előbb a frászt hozták rám, de miután hirtelen segítettetek nevet cserélni – Killerből, Rózsaszál lehettem –, már csak annyi kellene, hogy reggelig egyenruhák és fegyverek is legyenek, különben testületileg lenyomunk talán egy évtizedet, igen kellemetlen körülmények között.

– Srácok, odataláltok az őrhelyekhez, ugye? Szóljatok nekik, hogy sürgősségileg, a következő egy-két órában, lehetőleg gyártsanak le egy teljes szett felszerelést az egész őrszemélyzetnek.  A fogda területén a letartóztatottakkal együtt gyártsák le a fegyvereket! Az hosszadalmasabb lesz. Világos a kérés?

– Nagyon sötét van, de a kérés világosodik – mondták kórusban.

– Oszolj!

Mindenki őrhelye irányába, az egész szabálytalan éjszaka minden szabályát megszegve nem a megszokott útvonalon, hanem a toronyiránti menetben váltotta le a leváltani valókat. Rózsaszál, a felvezető és Mindenki Méhecskéje, a januári hőguta elkerülése végett, még jeges fürdőt vettek a focipálya melletti instant zuhanynál.

– Minden jó, ha jó a vége, drága barátaim! Ugye, magázhatlak benneteket?

– Magázhatsz, tábornok – mondták, és mire visszamentek, már volt mibe felöltözni. A fegyverek még félkész állapotban voltak, de aki nem dolgozik, ne is dolgozzon, nemde?