![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmtfRreVrK1yu0rOXbIHPj32Cky7w1pfc30LZqpCMv_VwBj_hxrRuYMqDLvekZkks9qWBgIyjLCdAPR4HjjYkI9B4zbBnMI-J20ygsIYs2JT-WaE5jIyKmuRX25qVDbyVjNP7A-4TfT9A/s1600/%C3%A1.jpg)
Porból porba, sorból sorba – növendék-, bőgőborjú-boldogítóul
– jövünk-megyünk, mint tárcsa alá szétdobott vetés. Csak a barázda sávos és
kissé sáros. Mind körös és kerekded, mi teremni fog, ekékkel, kiskert-gereblyékkel
egyengetett útjukon.
Bimbózóból virág lesz,
virágból majdan termő, és serény, nem kétkedő kezek markolásai nyisszantják
homlokuk izzadt cseppjei alól a kévébe kötnivalót. Mindazon porból porba
várókat – hiszen a legválogatottabban fogant elvetettet is – örök burok várja
majd. Véletlenül sem kerülhetik el, kiegyensúlyozott napfényességükből, sötét
felhőkkel lepetten, a szorító állapotba jutást.
Porból porba, szár
nélkül és kalásztalan… Minden magnak ott a sorsa, mécslő, végső tárolókban…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése