2012. február 10., péntek

Kulcskérdés


Ma végre megszerelhetem. Úgy indult, hogy villáink az anyán összeértek, már-már összenőttek a csavarral. Mikor kinyitva kisomfordált barázdáit, belöktél felfrászozott vasak közé. Ily rusnya ágyat egy kulcsnak! Billegett, acélból font csónak volt csupán. Feldúltad, majdnem bezúztál, és persze járt a szád. Visítottam, volna. Görbült fémruhámba fájtam. Rezedát téptél nájlonzsákba, tekecsapatokká lett peremvacakokat is.
Előbukkantak a ládák, vakablakot is vettél. Kongtunk! Zoknidat szagoltam, és az első csiga szájba vágott, amitől elmém elbutult.
Kezdtük zártan, alattam kapargálva a körömbeágyazást. Morogva seregük, gyűrte a csapokat. Ritmusra zúztuk le. Megszerelem! Villával kiszabtam, vásárló varázs, kátrányba bámuló meneted. Alig hittem el, hogy nem egy nagy porfelhő vagyok, amint füled levették! Nem volt súlyos, csak mutattam, nincs kulcstalanság! Feljebb és feljebb, csikorgatva, de lecsavartam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése