Ma végre megszerelhetem. Úgy indult,
hogy villáink az anyán összeértek, már-már összenőttek a csavarral. Mikor
kinyitva kisomfordált barázdáit, belöktél felfrászozott vasak közé. Ily rusnya
ágyat egy kulcsnak! Billegett, acélból font csónak volt csupán. Feldúltad,
majdnem bezúztál, és persze járt a szád. Visítottam, volna. Görbült fémruhámba
fájtam. Rezedát téptél nájlonzsákba, tekecsapatokká lett peremvacakokat is.
Előbukkantak a ládák,
vakablakot is vettél. Kongtunk! Zoknidat szagoltam, és az első csiga szájba
vágott, amitől elmém elbutult.
Kezdtük zártan, alattam
kapargálva a körömbeágyazást. Morogva seregük, gyűrte a csapokat. Ritmusra
zúztuk le. Megszerelem! Villával kiszabtam, vásárló varázs, kátrányba bámuló
meneted. Alig hittem el, hogy nem egy nagy porfelhő vagyok, amint füled
levették! Nem volt súlyos, csak mutattam, nincs kulcstalanság! Feljebb és
feljebb, csikorgatva, de lecsavartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése