Ó, te kedves kis girhes, miért
szomorkodsz oly nagyon egyszál egyedül, a csak neked sötétlő hómező kellős
közepén? Lehetnél hájfej, mint nagyfülű testvéreid, de legalábbis csupa izom.
Ki látott még ilyen girhes, bordasormintás, albinó jegesmedvét?
Akkora vagy csak, mint
egy nagyobbacska, összement kutya, mégis mented az irhádat. Anyád, mikor
sorbanézte megnövekedett családját, tesóid mellett prédának nézett, majdnem
levadászott. Emlékszel, hányszor morrantott fogastól rád? Csak szagodnak
köszönheted, hogy túlélted a bébikort. Testvéreid sem kíméltek.
Most, ebben a furcsa,
albinó állapotban – jegesmedvééknél ez feketét jelent, hiszen a normális
testszín fehér –, túlpigmentálódva, összement, bordaközi forgópisztoly vagy,
amit példátlan prédátlan életed zsákmánytalanul kattogtat. Eddig még sohasem
került lövedék a csőbe. Miket beszélek itt!?
Laposan kúszol a
hódünék között, és ha jég nem létezne, ami legalább szomjadat elveszi, már csak
fekete hóbucka lennél. Igaz, te szerencsefi, már minden komoly termetű, szárazföldi,
fagyban élő lény fényére messziről sikítasz. Jegesmedve-menekülésbe vételed
folytonosan szükségeltetik, de amíg apró sarki állatok, pöttöm plankton, és te
tudod, mik élnek, te is elhúzod.
Nem piroslik a hó
melletted soha, csak jég alatt lebegve nyakalsz néha kisebb halrajokat, és
negyedévente, ha bamba madár vízből kiálló sziklának néz, nem hagyod
cintányérral csapkodni fejed felett. Máris sovány dongád éltetője. Képregényt
kellene csinálni rólad… Tudod, az a helyzet, nincs kedvem hozzá, mikor szüntelen
kéregrágásban koptatod fekete fogadat.
Már belenyugodtál.
Rájöttél, egész jól magasítható életed jéghegye sötét albinó voltodban is, a
család meg úgyis nyűg, mondogatod. Közben sóvár könnyeket hullatsz, és odaadnád
horpadt életed negyedét, egyetlen igazi jegesmedve-csoportképért.
Látom, elhúzod a
szádat, sugallva, hogy nem vagy garasoskodó, fehér elűzőid kedvéért a további
háromnegyedet is odaadnád. Így beszél egy bátor, soványan didergő, albinó
jegesmedve, magányos északi vackán.
Mélázást abbahagyni!
Néhány vízibolha méretű, pici izé lebeg a láthatáron, és hát élni kell, élni
muszáj… Már el is felejtetted előbbi, meggondolatlanul útszéli hozzáállásodat,
és iramodva vadászod le a majdnem csak vizet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése