Zöld, zord képek helyett csinosították ki, érzéki roncstalanító bájkeltésnek. Nem szívtelen képtelenség ez, csak egyszerű, ölelő szimbiózis, színek dömpingáradatával. A hátradőlés domború kegyesen csápol, és megsárgult uborkafők öröme kövér-nyuszisodik. Már-már Csincsilla Bandivá lesz a színes zöldtelenség, kötések és vegyértékhalmozók hempergő kividámkodására.
Párhuzamban hóvirág-galócával, zöld egyszínűségű, csobogó tengerparti idill, soványka fövenyű, ódon fakocsi kerekével. Mily meghatározhatatlan különbség van az egyszínű zöld – lebontó, három fázist kiiktató –, és a vörös-fehér pöttyű, picinyke horizontot berózsaszínesítő, hegy mögött lecsúszó nap, elevenségből ki nem iktató, biztosságot árasztása között.
Éppen alkoholos oldattal kenegették az egyre zöldiszonyúbb lekötöttet, hogy meg ne fertőződjön a procedúra alatt, mikor, a mély nyugodtság, kackiás közömbösségével, beballagott a csalfa fő-reménytelenítő. Valamit rondán odasúgott a tevékenyek főnökének, majd az, egy orr-rándítás után, „hadd abba” nézőkiábrándítót mondott.
A sem ide, sem oda nem tartozó köztes lekötött a kegyelmet fel sem tudta fogni. Mikor a kiábrándultság morgása között kigubancolták szerleadójáról, medvetánc helyett szégyenében – mert közönségsiker nélkül nincs attrakció – legszívesebben visszafeküdt volna.
Még jó, hogy a kivezetés utáni sokktalanodás következtében ez a málló bűntudat nem ragadt meg benne, hanem tökéletesen csillogóvá virult. Ha nem is lezöldültből, de átmeneti színfogyatkozásából ragyogó színözönűvé.
Közölték vele, hogy megtalálták a tettest, és már nem is szükséges kivégezni őt, mert talán teljesen bűntelen. Még az is lehet, hogy hazaengedik, miután a néhány hetes adminisztrációt lezárják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése