Leképződés

Annyiszor elmondta már mindenkinek, hogy a Kanári-szigeteken volt latintánc-oktató, lassan maga is elhiszi. Annak ellenére, hogy a kéthetes, néhai albán vendégmunkát, mint teljesen szakképzett – minden területű szakképzetlenségben –, szokásához híven hazalandolással fejezte be.

A meggazdagodás ismét elúszott, és gyalogszerrel az említett – nem egészen nyugati országból – viszontagságos hazadöcögésre kényszerült, hogy sokoldalú nemképzettségét a tizenöt-ezredik munkahelyen is kamatoztassa.

Rekordhosszúságot döntött így is. Általában kevesebb, mint nyolc óra után szokta megkapni az úti passzust, de a latintánc-oktatás nagyon ment neki. Függetlenül attól, hogy egészen mást nem csinált, hatalmas meggyőző erővel bírva, könnyűszerrel hitette el magával.

A cipő is lekopott a lábáról, ezért a nagypapa ajándékát nem volt hajlandó kitörő örömmel fogadni. Vett neki az öreg egy összkomfortos, egy helyiségből álló, “mégiscsakházikót”. Önerőből, szerencsétlenke, milliónyi próbálkozás után sem volt képes egy gyufás skatulyát sem otthonául vásárolni.

Előbb tényleg latintáncolni kezdett mérgében, aztán rájött, ha talál egy szerencsés balfácánt, esetleg elcserélheti egy pár neki tetsző cipőre. Meg is bízta öccsét – ha már a nagypapa kihagyta a jussból, és neki nem vett, hasonlóan díszes öröklakást –, adja el két pár cipőért. Az egyik párat neki adja.

Az öcs, minden oldalról kevésnek találta, a tizenhat pár cipőért vásárolt házikó kótyavetyi díját, ezért gyors felinformálással, új horizontokat nyitott szakértetlen bátyja előtt.

– Értem! Ha tizenhat pár cipőért vette a nagypapi, akkor húszért add el, három pár a tied, jegyezd meg! Így, egy párat megtartva, a többi tizenhattal lenullázom az adósságomat. Ha jól forgatom magam, lehet, tizenöttel, és marad egy komoly cipőpárnyi hasznom. Jó üzlethez ész kell! Megjegyezted, öcsi?

Az öcs fültövön vakarta magát, és miután ő valóban túlképzett volt, felderengett neki, hogy egy ostobával áll szemben. Az átlag sehogyan képzett – ahhoz nagyon értő – épp olyan szakértelemmel nem lát, csak szemellenzők közé kényszerített, csőbe szorított felméréssel, mint minden más specialitásában.

Ilyen körülmények között, pillanatok alatt megtörtént az adás-vétel, de a táskányi cipő három párja elfelejtett nem ott maradni.

– Mondd, bátyó, mikor kaphatnám meg a közvetítési díjat?

– A közvetítési micsodát, öcsi?

– Amiben megegyeztünk, hogy a nagypapi ajándékának megfialtatása utánra nekem jár… Ha már a sehol sem lakást választod, a fejed feletti biztos tető helyett.

– Mi jár neked? Rendeltél újságot?

– Nem, kérlek! Három pár cipő, a húszból engem illet…

– Szükségem van rájuk, kell a pénz! Világos!? Különben is, egy latintánc-tanárral nem illik így beszélni. Ha valaki meghallja, tönkremegy a presztízsem, soha nem hív senki oktatónak. Nem hogy a Papagáj-szigetekre, de a Fricskába sem.

Mi ebből a tanulság, talán semmi, talán sok. Hiszen akinek csak elvárásai vannak, évtizedeken keresztül, de egy porszemmel sem viszonozza, nem célszerű baráti, sőt testvéri alapon sem, ezredszer lépre menni. Jó magas, átláthatatlan határok körbekerítésével kell, egójával önzőség-áradatában, akárhány cipő nélkül hagyni.