Fülelj, Müle!

Müle, a füle mögött úgy döntött, kiszáll a buliból. Nem fogja hetekig zsákmánnyá degenerálni magát, pihenés nélküli, megdagasztott étlen énekléssel! Fúj, szó sem lehet róla! Hogy ősei tökfejek voltak, az ő dolguk, de nem szeretne beállni a lesajnáltak sorába. Tátogó csemetéi megszeppent, alázatoskodó szemekkel vizslatják fészkéből. Ő dolguk! Majd találnak maguknak asszonyt, ha akarnak, éneklés nélkül is. Más kérdés, hogy őt, ezeknek a tojásból kikelteknek, de repülni még nem tudóknak a nagypapája megtanította a rendes asszonyhívogatásra.

A brutális szülői gondatlanságban mégsem maradtak némák fiókái. Talán varjak varnyogtak hasonlóan, de egyetlen fülemüleleány szíve sem gerjedt hullámzó vágyözönre. Messze elkerülték őket, és micsoda pech, az egész fészekalj fiú volt…

Müle papa nem szeretett repülni, utálta a felesleges hajtást. Kikérte magának, hogy mások szabják meg életmenetét, tehát heverészett az ágakon. Esőcseppek potyogtak kitátott szájába, mindössze a gyomra korgott. De a bogarászás, akárcsak a túlzott éneklés, nagyon trillátlan illetlenség, s mi több, rettenetesen fárasztó!

Abszolút hallása volt fiainak is, így a kéreg alatt mozgókat, pontos behatárolással kopácsolták ki. Nem könnyű, de mégis szedentárisabb élet, mint a megállj nélküli, rovar-vadászröpt.

Megerősödött a csőrük, és búsképű, bánatos füle leányzók özöne gyönyörgött a szokatlanul nem daloló, fakérget-csépelőkben.

Ők rájuk sem hederítettek, csak tömték magukat, és a papával együtt, ágakon vakarózva hasaltak, a kéreg alá bújtak lokációjában bízva.

Egy idő után a hölgyválasz tipikus esete következett be. Müle legnagyobb fiának kezét, lábát és keze helyett szárnyát, önmagát nem kímélő kéregetéssel, megkapta egy szende.

A madárvilág mülfülű, fülemüle leányainak szűkebb csoportja megrohamozta a szabadon maradt szárnyakat. Még a papáét is megkérték, így az éneklés teljesen kiment a divatból.

Ők dobolásra szakosodtak. Gitár, szóló nélküli heard rock – szóhasználatuk szerint, kemény fatörzs – zenében jeleskedtek.

Láss csodát, a dobolásra, dobon szólózásra szokott, későbbi tojásból kibújtak nem maradtak sem asszonynép, sem leszármazottak nélkül!

Így egy lusta, de tehetséges dobos papának köszönhető a virtuóz, fát kopácsoló harkálycsőrösök első generációjának csendes kialakulása. Magukat, a fán csőrrel történő dobolás magasiskolájáról, fakopáncsnak nevezték el.