2012. február 27., hétfő

Átöltözött Pece-part

 
Fakult lombok alatt, dupla áramszedőjű sárga villamosnak keresem nyomát. Valahol, konflisok macskakövön pattogó kerekei mellett, tépázott tekintélyű, viharos életűt, a kávéházak között ingázva, valahonnan Mindszent környékéről, az Ér mellől.
Talán akad még, egy – erős nagyító alá vont – Juhász Gyula-nyom a premontrei rendház oldalán, és a kockakövek is valahonnan újra összegyűlnek az Arany János utcában. Önkéntes meghívóírók retroaktív spontán kezdeményezésére hordják majd össze – ünneplő ruhába öltözött – múltszázadeleji cilinderes urak, napernyőt forgató kisasszonyokkal, a lebetonozott utcákra.
Keresem azt a körforgást, gondolkodom kitérős villamosok ajtótlan szépségén, fagyott emlékeikkel telekről bekeringőzve ereimben.
Hív a bazilikabelső, hogy ne csak száguldó szökőévenként, de lelkemet gesztenyefák alatt megnyitva, lehető leggyakrabban töltekezzen fel.
Tornyokat keresek és tornyokon csodálkozom el, melyek a semmiből nőttek, s hogy, hogy nem, kis túlzással talán még a Bémer téren is eltévednék, olyan más lett a város.
Semmi sincs a helyén, és mégis, mint hegyi patak pisztrángjának, nekem ez a bankokkal és valutaváltókkal teli, Körös-parti hangyaboly az otthonom.
Bár még dereng a mindig csendes utcák emlékemben is fényképfakó színe, ahol a gépjármű-jelenlét volt a kuriózum.
Ebben az átöltözött Pece-parti – vajon tudják-e, mi is az – autók városában, ahol a járdák megszűntek, és egyenrajzú foltossággal tömött parkolóvá váltak, megrovás és pénzbírság fizetése mellett, emberek is élhetnek… tarkán, sokfélén, váradian.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon teszett, Hiszen Várad az én szivem csücskét is megremegteti ha rágondolok.

Alex.

Unknown írta...

Köszönöm a figyelmet, Alex Barátom! :)

Seres Gábor írta...

Már a Netlogon olvastam, de most újra olvasva is kedves emlékeket kelt bennem az írás.

Unknown írta...

Köszönöm, kedves "Álsüsü" Barátom! ;)

Megjegyzés küldése