Rügyfakadások

Tavaszodik. Kint rügyekben rejtőző falevelek készülnek nyúlfarknyi életükre, olyan élniakarással, mintha örökké tartana. A cseresznyefákon is megjelentek az első bimbók, szerteszét madarak röpködnek. Langyos szél ölel át mindent, szikrázóan sütve, ragyog a nap.

Szikszai úr éppen fatális tévedés elkövetésére készül, és hozzá is lát.

– Drágám, felhívnád Emesét? Már elég régen odaadtuk neki a függönyt rojtozásra. Kérdezd meg tőle, át tudna-e jönni öt percre, és ha igen, mikor. Szeretném megbeszélni vele a részleteket. Nem kell semmi mást kérdezned, csak hogy mikor tud öt percre átjönni. Én veszem a cipőmet, ilyen időben vétek itt bent aszalódni, sétálunk egyet.

– Pillanat…

Az asszony nyúl a telefonért, tárcsázik és elkezd beszélni.

– Szia, Emese! Hogy vagy, drágám?

– Köszönöm, édes, és te, Mancikám?

– Egész jól. Csak…

– Ne is mondd! A káposzta, ugye a káposzta?

– Igen, káposzta bizony, töltött káposztát főztem ma.

– Paradicsomlét tettél rá?

– A nélkül el sem tudnám képzelni, drágám. Olyan, mintha tejfölt nem tennénk rá

evés közben.

– Mennyi borsot tettél a töltelékbe?

– Negyvenhárom csipetet tettem az egészbe.

– Lépj ki az erkélyre, azt hiszem, megszáradtak a ruháid!

Szikszai úr gondolkodóba esett, vajon honnan látja ez a két nő egymást. Emese több házzal odébb lakott. Sem Mancikája nem láthatta az erkélyét, sem Emese az ő konyháját. És a beszélgetés folytatódott.

– Édesem, olyan jól áll rajtad ez a piros blúz. Végre megvehetted, bár a ciklámen sokkal szebb lett volna.

– Igen, de csak ezt kaptam sajnos.

– A bordó színű táskádhoz rendkívül állna a ciklámen. Úgy hallom, lejárt a mosógéped, kapcsold ki!

– Igen, tényleg. Kétgépnyi ruhát is kimostam egymás után, így most időmilliomos vagyok. Ma szabadnapos voltam.

– Szép nagy fej káposztákat kaptál a piacon, olyan igazi kövér levelűeket.

– Igen, öröm volt tölteni. A rizs hosszúszemű, kellemes ízű, nem az a fél bors nagyságú kis pöszmök.

– Jaj, drágám, de jól sikerült a linzer süteményed is!

– Beleadtam mindent.

– Elmondanád, hogyan csináltad, mert én huszonhárom percig szoktam sütni gyenge lángon, és amikor jön az illata, tudom, hogy ki is kapcsolhatom a sütőt.

– Igen, drágám, ismerem. Én egy kicsit másképpen csinálom. Harminckét percig sütöm kicsit erősebb tűzön és ettől omlósabb lesz.

– Jaj, de jó, hogy megmondtad, legközelebb kipróbálom.

– Igen, én is kipróbálom a te huszonhárom perces sütemény-költeményedet.

– Itt járt a villanyszerelő.

– Jaj, nagyon jóképű, és olyan aranyos a felesége! Két pici gyerekük van, egy kisfiú és egy kislány.

Szikszai úr sokat próbált, türelmes emberhez méltóan, sorsába belenyugodva visszaakasztotta kabátját a fogasr, és újra levette cipőjét. Órájára tekintett. Odakint már majdnem teljesen sötét volt. Sétálni ilyenkor is lehet, a levegő remek, de most valahogy nincs kedve hozzá. Az is lehet, hogy később egyedül jár egyet.

Közben felesége falakon átlátó, számára érthetetlen tulajdonságával, nemes egyszerűséggel odaszólt Emesének:

– Drágám, a kiscicáknak tegyél be vizet, nagyon meg vannak szomjazva. Azt hiszem, a radiátort is bekapcsolhatnád, fáznak szegénykék.

Egy pillanat és Emese tette, amit Mancika mondott, majd folytatta:

– Ugye holnap mész a kerekes sámli hegyező bütyökért és a fél répaszeletelő krémért a plázába?

– Igen és veszek egy bokaboldogító selyemkenőcsöt. Vegyek neked is?

– Bokaboldogító selyemkrémet? Ha javasolhatnám inkább vény nélküli lúdtalp egyenesítő koronomágnest vegyél, mindkettőnknek, sokkal hatékonyabb.

– Jaj, aranybogaram, köszönöm a tanácsot!

Szikszai úr bevett két kalmopyrint és bedobott egy pohár kisüstit.

– Te, Mancikám! Nézz hátra, mert a férjed éppen zugiszik!

– Aladár, teszed le a pálinkát! Az csak vendégeknek jár. Mit toporogsz ott? Valami sétáról beszéltél.

– Egy pillanat, aranyom, én most elköszönök tőled.

– Pá, pá, édes!

– Pá, drágám!

– Manci, miért nem kérdezted meg tőle, hogy mikor jön át egy pár percre a függönyrojtozás ügyét végre tisztázni?

– Mondd, Aladár, te teljesen süket vagy?

– Nem, drágám – nyelt egy hatalmasat Aladár, szeme sarkából erősen szemezve a pálinkás üveggel –, de nem kérdezted meg, amire megkértelek.

Szikszainé csendes beszélgetőből átment hirtelen, nőiségében megsértett, zokogón hüppögő mártírba.

– Én kiteszem érted a lelkem, egy telefont is képtelen vagy elintézni. Megbeszéltem a füled hallatára Emesével, hogy holnap délután kettőre jöjjön át, ha törik, ha szakad, mert nem tudjuk a függönyrojtozást halogatni. Erre te letámadsz hátulról, olyan undok, sunyi módon, amire csak egy férfi képes!

Szikszai úr feldobott egy érmét. Ha fej, ő őrült meg, ha írás, akkor a felesége.

Túlságosan erősen lódította meg, és az a nyavalyás fémpénz két könyv közé szorulva élére esett. Ilyen nincs. Akkor most mind a ketten megbolondultunk vagy egyikünk sem.