Profilváltás

A vonat előtt átfutás sem nehezebb, mint bármi más, csak következetes, napi edzést kíván. Egy edzőt és egy sportembert, Tömpe Orrt.

Az edző ugyan nélkülözhetetlen, de soha nem róhatja ki a tennivalókat. Előbb nyirkos, taplónyomogatással egybekötött erdei barangolásba kezd, magára hagyva a hivatástudattól döngő belsejű sportolót.

Nem olcsó, nem is túl drága, de igen érces mulatság ez. Az előzetes gumifej irányított gyakorlása nagyon jó segítségnek bizonyult. Kamionnal, nem könnyű, kétarasznyira átjutni egy tehervonat előtt. Legkiemelkedőbb ékszíjasunk, valahány gyakorlat után, nyomott egy nagy like-ot a levegőbe.

Hiszen a sült szalonnát is tengernyi bóközönnel kell pusztítani, hát még egy hátrányos helyzetű kamionsofőrt, aki bundás mesterével repedezettre szeretné cserepeztetni a le nem csapolt mocsarak fenekét, hogy a síntelen helyeken is szüntelen roboghassanak, újrafektetett vágányokon, nem is létező régiók irányába a vonatok.

Tömpe Orr igazi csemegéje a teher-, és expressz vonatok voltak, egyikük tömegével, a másik sebességével nyűgözte le. Minden járgánygyakorlaton Kerekes mester előtt repült át. Piroslott az arca is, komoly hűségnyilatkozatban majdnem letett az áruszállításról. Csak azért vonta vissza szinte-esküjét, mert amíg ez a sport be nem indul, és a bajnokok bajnokát minden wimbledoni győztesnél jobban nem honorálják, valamiből meg kell élni.

Kerekes bát járgányával, meg az edzésekre kiszivacsosított kamiontankot is, itatni kellett. Az első kísérletet sikerrel hajtotta végre egy középsebességű, rönköket szállító, rengeteg vagonból álló teherszerelvény előtt.

Beállításait Kerekes mester tanácsára, óvatosságból, picit másképp alakította, mint edzéseken. A cél az volt, hogy tizenöt méterrel a dübörgő előtt süvítsen át.

Át is ért, de a felkészületlen mozdony végigkarcolta oldalát. Így kocsijával megpördült, két magasfeszültségű oszlop közé szorult.

Hogy ne kelljen senkit feleslegesen értesíteni, és magukra ereszteni a hatóságokat, nem hívott segítséget, szétszerelte járművét csavarjaira, majd kicsivel odébb összerakta. Mi az a két és félnapi munka! De az első éles bevetésen tanult! Ezt követte még harminckettő. Bár óvatosabban csinálta, így is majdnem mindahányszor a szerelésgyakorlásba került.

A mozdonyvezetők soha semmit nem jelentettek. Azok, akiknek üveghegyet mászó képességeiről és ünnepi tudományáról himnuszokat zengett, kételkedni kezdtek.

Előbb hárman, majd harmincan, később harmincezren lesték ki néhány falevél mögül, amint fényszórójával átvillant a vonat előtt, hagyja azt elmenni, és önerőből bepréseli magát virtuóz volánkezelési technikával az egyre allergiásabb póznák közé.

Előbb Kerekes bának jelezték, de azon túl, hogy privátban dörgedelmezte „tanítványát”, mosta kezeit. Majd Kerekes bá főnökénél kerestek kiutat, de a mágnesek vonzzák egymást. Ráadásul, Kerekes bának nem is volt főnöke!

Nem maradt más Tömpe Orrnak, csak a profilváltás. Kötéltánc, ami sokkal veszélyesebb a vonatok előtti villogtatásnál, toronyugrás, igazi toronyból, ami még a kötéltáncnál is vastagabban fűződött, vagy kérdőjel-kitaláló. Ez utóbbit választotta!

Akárhány kérdőjelet rejtettek el, bárhová – csőben, háta mögé, sapka alá, netán kedvenc, házőrző aranyhörcsöge kalitkájában –, mindegyikről felfoghatatlan rutinnal találta ki, hogy az egy kérdőjel!