A dangabungai lány hetek óta szorongott. Bár az USA azon részében élne, ahol tilos a szüzekkel való közösülés, ez alól a nászéjszaka sem kivétel... De itt, ezen a poros, száraz levegőjű vidéken, az utóbbi kötelező. Az aggodalom kiváltója az, hogy bár ártatlansága makulátlan, de ki tudja mit mondanak a kirendelt tanúk.
Szépen feldíszítették, mint egy élettelen tárgyat, ami az esztétikum lépcsőzetes magasodásán, az egyetlen elérni szükséges cél.
Chikoa, díszruhájában délcegen tartott, magasra emelt fejjel, többszörös, túlzottan szapora szívritmussal, minden erővel leplezte rettentő félelmét. Nádfedeles bungalójuk, dugig telt ünnepi kíváncsiskodókkal. Lakomáztak.
Ő, közben finoman végigsimította nyakát, hogy visszaidézze a fejforgatás izgalmait, amikor még nem volt veszteni valója, választott párja nem érhetett másként hozzá. Sokad magukkal, fejeiket egymásnak dörzsölve, forgatva sebesítették véresre egymást a felfokozott vágyban.
Most, Chikoa egyre szorulóbb görcsöt érzett mellkasában, mint azon a két évvel korábbi tavaszon, amikor egy oroszlán ült le vízhordáskor vele szembe. Ő megállt, sorsára várva, de a nagymacska kiscicává vált, szinte dorombolva sompolygott el félórás ijesztgetése után.
Most, mikor a tűz körüli ceremónia után, már a sasamét is elfogyasztották, és lassan csak Chikoa maradt utolsó fogásnak, a rokon – afféle vőfély és násznagy egyben –, felugrott, de nem azt kiáltotta, "kezdődik a menyasszonytánc, szabad a vőlegény, szabad a menyasszony", hanem azt, hogy "itt az idő, bajszosodjunk".
Zongagi, a környék legelismertebb elefánt pedikűröse, Chikoát derekán kapva emelte meg. Ez utóbbi végső "örömmosolyt" árasztott a sokadalom felé, majd átléptek a mellékajtócskán, a végek kezdetére, vagy a kezdetek végére. Nézőpont kérdése, nézők pedig, szép számmal voltak, hivatalból odarendeltek, ahogyan mi neveznénk, a helyi szokások szerint kiválasztottakat.
Zongagi tette a dolgát, amit ilyenkor, általában, egy kényszer gerjesztett muszáj pár férfitagja tesz. A lány majdnem elájult, nem volt a közszereplések kedvelője, főleg az ilyen egyszeri, kétes kezdet népes változatában. Remegett. Zongagi, már nem tépte magát az erkölcskukkolóktól, számára megszűnt a világ. Az éjszakai nász tábortüzek beszűrődő fénye megbizonyosította. Már a lány sem rettegett annyira, csak végtelenül szégyellte magát. Örült, hogy ez a dáridó egyszeri, és úgy tűnik nem megismételhető.
Persze, a kötelességtudó, címzetes szemtanúk véleménye, épp annyit nyomott a latba, mint immáron majdnem tényleges uráé. Szerették a gikszereket, olyankor csudamód lehetett a lapos esküvői élményt oszlophoz kötéssel katartikussá növelni.
Még néhány perc és a lány megnyugodhatott. Fanyalogva bár, de kijelentették, hogy minden rendben ment. Ők visszaléptek, boldog mosolyt erőltetve arcukra, majd, a vendégek elszállingózása után, a hajnali harmat megadta az életjogosítványt. Ettől a pillanattól, a jövő fizikai kontaktusai, nem számítanak sem bűncselekménynek, sem szexuális zaklatásnak. Chikoának, megelőlegezték a bizalmat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése