Önkéntes bűnbak

Érettségi előtti ramazuriban, a tankönyvek leadása folyik, valahol egy – a mai életkoruknál – harmincöt évvel fiatalabb végzős osztályban, ahol az osztályfelelős felelőtlenséget tettetve játssza, hogy nem érzékeli a rengeteg hiányzó könyv satnyította kupacot.

Egy kis ízelítő a miliőből. Két padtárs eszmecseréje:

– Mozogj, te túlbuzgó Csipike! Lezöldültél, pedig mindössze egy könyved bánja. Semmi nem vész el, csak átalakul, jegyezd meg! Figyelj, ne növessz agancsokat az osztály erdejében!

– Mondd, meghülyültél, pajtás? Le szeretném adni a téglamintás – elfelejtettem, milyen tantárgy – könyvemet, de valaki megzenésítette, lopási alapon…

– Nézz a sarokba, láttál már pókot?

– Igen, úgy csüng ott az osztályfelelős, mint a libegő, ég és föld között…

– Mennyi téglásat lehetne szüretelni Borárus füle mögül…

– Már megint hülyeségeket beszélsz! Nekem az a téglamintás könyv kellene, de valami nagyon bemocskult osztálytárs galóca alatt termő málnabokornak nézte, és bekapta.

– Csak azért kérdeztem, hogy láttad-e a… – leegyszerűsítem – könyvtömeget mögötte és előtte, hogy – szerinted minden rendben van-e?

– Pajtás, ez olyan, mint a fogathajtó világbajnokság, ahol csak úgy hajtják a fogat, ha kell, ha nem… Bocs, már én is kezdem átvenni a stílusodat… Egyik könyv olyan, mint a másik, az a szerencsétlen sörözött vagy borozott, meg bevállalta az önkéntes pancser szerepét. Úgy a fele hiányzik…

– Ennyi év alatt, tudod, hány könyv veszett el? Szerintem mindenki – magánbeszerző módon – az átalakulás törvényét alkalmazza. Gyere, ülj oda, és kezdj vele beszélgetni!

– De hát folyton-folyvást beszélget, átvesz, leír, beír, kiír, összeír, kiterít, pakol, csomagol… Készül lelépni!

– Akár csak mi! Azért beszélj vele, légy oly kedves! Oly kedves légy, mint egy kivirágzott rózsabokor, amiben a világra jöttél.

– Te, én úgy lecsaplak!

– Ne tedd! Beszélgetés közben ne!

A könyvhiányban nem szenvedő, egy mozdulattal – minden belső bántódás nélkül, nagy pontyszemekkel –, bal kézzel Borárus háta mögé nyúlt a könyvért, jobb kézzel integetett, amint a téglamintás után síró kezébe nyomta a hiánypótló kötetet.

– Add le, aztán ne pityeregj! Olyan leszel, mint tenyérre terített tarajos gőte, rögtön kútból kihúzás után. Különben a tablóképekkel is úgy megvágták az osztályt, hogy az egyenként befizetett összegből, harminchat csodaalkotást rakhatnának ki, végig a városon.

– Mondd, téged nem furdalnak egy cseppet sem, úgy értem, az ismeretek? A lelkiismeretre gondolnék…

– Általában igen, ha vasárnap sütit csórok az asztalról… Most teljesen kikapcsolt, és inkább a jótett helyébe jót várj gondolatspirál lépett helyébe. Majd, mikor a battyogáson – kullogáson, hogy is nevezik ezt a ballagást – túl leszünk, visszaállítok mindent. Addig is fel a fejjel! Jó nő a húgod, te is felnősz egyszer – úgy két hét múlva –, mikor éretté avatnak. Fújd ki az orrodat, mert ha rájön a csínyre, akármennyire segítőkész gyerek is, muszáj nem segítenie! Borárus önkéntes balhéelvivő és jó fej, de nem direkte hülye…