Szerencsenap

Murok, nappalijában tett-vett, szöszmötölt. Szerteszét szóródtak gondolatai, éppen az anyagi csőd fojtogatása ellen szeretett volna beszerezni egy-két potya plusz levegővételt, na meg persze pénzt. Körülnézett, és mielőtt levakarta volna nyakáról a fejét, eldöntötte, kizuttyintja akváriuma teljes tartalmát az ablakon, sőt magát az üvegkalitkát is. Úgyis csak valami trópusi hülye, melegimádó hal hempergőzik benne.

Egyrészt kutyául unta – nem lelt benne örömet –, másrészt a haltápon és vízdíjon együttesen, havi nyolc csipetnyi só árát spórolja meg. Sarkon fordult, és mielőtt elkaphatta volna indulatait zaklató üvegedényét, ordító hangot hallott:

– Ne! Kérlek, ne tedd! Teljesítem három kívánságodat, csak ne emelj ki a vízből, mert azonnal elpusztulok!

Murok, hogy el ne essen, széttárt karjaival – mint repülő orangután –, negyvenöt fokos szögben előredőlve kilépett a valóságból, és úgy maradt. Nem hatott a gravitáció, hogy rendesen pofára essen, de felegyenesedni sem tudott. Vesztére ez az állapot kiengedett, és a hasalást nem kerülhette el. Dühösen tápászkodott fel, még mindig a hallöttyentés ötletébe gabalyodottan, aztán agyának belső réseit lassan elkezdték feltölteni a gondolatok.

– Ezt a hülyeséget mesékben hallottam, valamikor… Anyám, apám – ki tudja, ki – olvastak róla, és egy csomó gagyi, szappanos vígjátékban is láttam. Nem gondoltam, hogy a valóságban megtörténhet…

A hal közben ordított. Elég nehéz volt megérteni a hangját, ezért könyékig benyúlt, hogy kiemelje. Az, ujjába harapott, és kétségbeesett segélykérőn még egyszer világgá ordította:

– Ne emelj ki, mert elpusztulok! Így teljesítem három kívánságodat!

– Rendben van, próbáljuk meg. Ha tényleg teljesíted a kívánságaimat, maradhatsz abban a vacak vízben, és cserélem, ahogy kell. Potyogtatok – szotyola helyett vásárolt – szárított fenetudjamit, amit annyira szeretsz. Megdumáltalak?

– Bingo – kiáltotta fülig szájjal a hal –, mondhatod az első kívánságod.

– Na, te ponty, kerítésem kolbászból, a házam sonkából, a cserepek pedig szalonnákból legyenek! Ez lenne az első kívánságom.

– Parancsolj, kérlek!

– Kishaver!!! Trendi ponty vagy, és szavatartó.

A ház pittyentésnyi idő alatt, több kondányi levágott disznó utófüstölt alkatrészeivé alakult.

– Csodálatos az illat a nappaliban, a mindenit, ezt ellopnák a gonoszok. Kérnék szépen egy bőrsajtot termő fát, nem birsfát, bőrsfát. Ez a második kívánságom, jegyezd meg! Ki tudod vitelezni?

– Apuskám, már meg is történt, nézz jobbra!

És ripsz-ropsz, már lógtak is a kerekedett, tömör bőrsajtok, az őket termőn.

– Örökké termő fa, gondolom? Ez nem kérés, csak kérdés!

– Ez, kérlek szépen, folyamatosan terem, tépj le egy gyümölcsöt!

Murok megtette, és láss csodát, abban a pillanatban visszanőtt kocsányán a sajátos gyümölcs. Hátradobta magát kedvenc foteljében, szimatolgatta a lakását betöltő, húsüzlet illatát, aztán bekövetkezett a tragédia. Sem a sonka, sem a szalonna nem tégla és cserép! Csúszósabbak és rövidebb életűek, a ház összedőlt, teljes váratlansággal. Nem volt berezelős emberjelleg a ház ura, jobbra-balra harapott egy-egy nagy nyeletűt, majd széttolva maga körül az omladékot, odaszólt a kívánságteljesítőnek, hogy…

Nem szólt semmit, mert akváriuma szétesett, és valamelyik építőanyagba sajtolódott halacskája az utolsó utánit sem rúgta már. Murok kicsit elszontyolodott, magában meglengette a "Fel a fejjel, le a buggyantakkal" saját zászlaját, bőrsajtfájáról csak azért is tépve felállt, majd elkezdett zsonglőrködni.

– Szerencsenap ez a mai, itt ülök nyakig disznóban! – dünnyögte boldogan.