2011. november 10., csütörtök

Gombás dongás

"Sej-haj, vadonba
Kivirít a gomba
Keményre, kerekre,
Ha bolond, ne szedd le."
Weöres Sándor: Bóbita

Kinn a vadonban, iromba-iramban, egy vagyon fagomba, dongázott vagonba’. A biotárolás párolás, tízszeres mállásával, kényesre csiszoltan – bajszuk alatt és piros ajakukba –, tömör, kis kövér ösztövérekként. Szeletre szabdalva, vannak a vagonban, a dongós vadonban!
Időzítő nélkül, egyébként kalapozottan, letepert csiperke, olyan, mint eperke. Szorosan melléje zsúfoltan, tömör gyönyörre várva, lócán ül Galó, és hívogatóan kacsintgat. Legyek jó barátja? Inkább a legyek!
Különben is régen jártam már, a gombás vagonú vadonban…
Kalapom alatt, ösztövérségem vesztésével oda a kövérség, az a kicsi. Ezért, a zughelyre húzott, fél sínpárra terelt – felnik híján csak tákolt vonzerejű, szépen korhadó – sötétítményeket szolidan elkerülöm.
Sovány s kövér társaimat, alaposan, kalaposan és kalaptalanul, magára hagyom! A lócás Galókat, legyek jó barátját – legyen a ragya – is.
Pirított csirkémet tányérba invitálom és ebéd-meghívottammá teszem, álom, nem utálom. Dongók lepik az erdei szállásán, szerelvényekről lecsatolt, porladó spórabánya belsejét, külsejével. Sej!
Aki nem szereti a csirkét és súlytöbblettel küzd, reggelire, ebédre és vacsorára néhány szójátékot benyelhet, enyelgés bevilágítása nélkül!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése