"Sej-haj, vadonba
Kivirít a gomba
Keményre, kerekre,
Ha bolond, ne szedd le."
Weöres Sándor: Bóbita
Kinn a vadonban, iromba-iramban, egy
vagyon fagomba, dongázott vagonba’. A biotárolás párolás, tízszeres mállásával,
kényesre csiszoltan – bajszuk alatt és piros ajakukba –, tömör, kis kövér
ösztövérekként. Szeletre szabdalva, vannak a vagonban, a dongós vadonban!
Időzítő nélkül,
egyébként kalapozottan, letepert csiperke, olyan, mint eperke. Szorosan melléje
zsúfoltan, tömör gyönyörre várva, lócán ül Galó, és hívogatóan kacsintgat.
Legyek jó barátja? Inkább a legyek!
Különben is régen jártam
már, a gombás vagonú vadonban…
Kalapom alatt,
ösztövérségem vesztésével oda a kövérség, az a kicsi. Ezért, a zughelyre
húzott, fél sínpárra terelt – felnik híján csak tákolt vonzerejű, szépen
korhadó – sötétítményeket szolidan elkerülöm.
Sovány s kövér
társaimat, alaposan, kalaposan és kalaptalanul, magára hagyom! A lócás Galókat,
legyek jó barátját – legyen a ragya – is.
Pirított csirkémet
tányérba invitálom és ebéd-meghívottammá teszem, álom, nem utálom. Dongók lepik
az erdei szállásán, szerelvényekről lecsatolt, porladó spórabánya belsejét,
külsejével. Sej!
Aki nem szereti a
csirkét és súlytöbblettel küzd, reggelire, ebédre és vacsorára néhány
szójátékot benyelhet, enyelgés bevilágítása nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése