Szépevés

Látod, már nem is vagyok nyápic, pedig ez volt a kirekesztő érved. Naponta szalonnás tojásrántották kilóit eszem tükörtojással, valamint szimbolikusforgószél-mintára kevert, habos süteményeket tömök magamba. A zsebem tele fasírozottal, és úgy masírozok, hogy még véletlenül se teljen el tíz nyeletlen lépés az utcán, rágicsálás közben. Most, messziről liluló kék erdőben, ágon üldögélő, kecses pintynek látlak, csak ne kapnád fel a vizet bármi madárnévtől! Pedig tudhatnád, a valóságban élünk, nem a némafilmesben, hanem a színes szélesvásznúban. Most, hogy leszálltál álmaim fájáról, és ott hemperegsz franciaágyadon, zöld mező közepén napfürdőzve, tudom, másról sem álmodsz, mint egykor girhes magam felhizlalódásáról.

Én csak tömöm magam – nem eszem többé magam –, csak eszem, mert van eszem! Kellesz, érted? Nem baj, hogy nem kérded, de így, tripla önmagam szép szalonnáinak szitakötő szárnycsapáshoz hasonló rezgéseivel, a kedvedért felöklelem, ha kell az összes – még meg nem sült – legelésző kost. Aztán tokányosítom őket, hogy egy jó evéssel dugványosítsam magam. Látod, ugrálok, ha kell, ha nem!

Mondhatnám, statikus erőember lettem, de a dementia indexem semmit nem romlott. Három évvel ezelőtti szavaid, most fülembe csengenek, amikor szép nyelved kinyújtása után, mielőtt elhúztál, integetésszerűen rám legyintettél, és megkérdezted becézve, "kisember, mit ennél meg értem?"

Már nem vagyok kicsi, látod mindent megettem, s megennék ezután is érted. Érted? Itt vagyok száznyolcvan kilósan, bukták és hamburgerek között, csak rólad álmodom. Hát gyere, kedves, harapjunk! De szépen csillog a szemed! Látom, kilógok a látómeződből, de rendeltem – mindjárt hozzák – fejenként harminc rostonsültet. Mától, hogy életünk egybegabalyodott, minden nap harapni fogunk, ahogy akartad. Mielőtt végleg egyesülnénk az evésben, elárulom, új perspektívákra nyitottad ki tekintetem. Soha nem tudtam korábban, hogy ilyen pazar dolog a jó kaják mérték nélküli nyakalása, jer hát velem egy nagy falásra!

Ó, mi történt, kedvesem? Majdnem leszakadt a fejem, ezt a pofont miért kaptam? Aprócska kezed anyajegynyi helyet hagyott arcomon. Tessék???? Megőrjítesz… Hogy kezdjek el fogyókúrázni!? De hiszen már a kétszáz kilót is majdnem elértem kedvedért. Mennyire??? Az lehetetlen, soha nem leszek hetven kilós! Nem akarok paradicsomot enni! Tessék? Hogy válasszak? Hú, de nehéz feladat! Akkor maradnék, a tekert rétesek falása mellett, ezentúl csak álmaimban dédelgetlek. Milyen durci arcot vágsz! Nem látod, én mindent megeszek érted, ahogy kérted, de koplalni nem fogok, csak álmomban, mikor majd találkozunk.