Tévesen tévedett

Télidőben, mikor az összes gyümölcsfa, társaival lehullatott levelekkel didereg, a szépen termő fa is hibernál. Aki egy rosszabb termés után nem szüretelt eleget, annak belapul a zsebe, olyan lesz két oldalt, mint egy-egy miniatürizált nyereghorpasz. Kalapos, hét közben függönytartó munkakörben dolgozott.  Olcsóbb volt ő munkahelyének, mint vásárolni egyet, ezért minden irodában, egy jobb és egy baloldali alulfizetett végezte mozdulatlanul a karnis munkakör dizájn jellegű dolgát.

Egyszerűbben is meg lehetett volna oldani, mondjuk szögekkel, de a munkamorált az alagsor alá nyomta volna.

Kalapos – most függönytartó – dideregve mászkált, a csendesen hulló hópelyhek alatti teljes szélcsendben, ahol lépésről lépésre egy veszedelmeset harapott belé december hidege. Vacogott, pedig tisztességesen felöltözött. Nézegette a csupa piros halakat, ahogy rá se hederítenek a kinti kánikulaszünetre, kis termáltavukban, a lótuszok között ugyanúgy lubickoltak, mint nyáron.

Már egy alibi jéghideg üdítő melegítését sem tudta megvásárolni, hogy legalább addig valamelyik melegebb bár belterületén kiolvassza magát, és nagy koccanással, mikor a látókörébe egyértelműen bekúszott a játékterem, lepottyant a tantusz! Volt még három darab pénzérméje, "ebből legalább harmincat kellene csinálni", gondolta merő optimizmusból. Mert ő mert, és sosem adta túlságosan alulra. Ha meglesz a harminc, elmehet gondolkodni a jövendőről; és benyitott, belépett. Elsuhant a pénztár mellett, ami inkább pénzváltó volt, előbb csak nézte vágyódva a félkarú rablókat ráncigáló, egyre vörösebb fejű borostákat, aztán balra fordult. Átment a másik terembe, és azon irigykedett, hogy egyesek megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy pénzért játéktekéznek. Visszafordult, beállt közönségnek egy Forma-1 szimulátor mögé. Nagyon szerette volna átvenni a volánt, de a fél percenkénti bedobáló, még másnak sem engedte, nemhogy neki, akinek nem is tellett rá.

Öt gépnél hemzsegtek, szinte fürtökben lógtak rajta.

Elég pancserek lehettek – végig csak bedobálást látott –, a nyerés más utakra tévedt. Aztán egy szűk folyosón elhelyezett, kellemetlen látási viszonyok közötti gépbe behajította az első kihajítottat. Meghúzta a kart, és soványabb lett az optimizmusa, majd húzott még egyet, újabb kizsebeltetés árán. Így már buszjegyre valója sem maradt. Blattolni kell, ha ilyen bamba, de van még egy érme! Jól megnézte, nem talált rajta semmi különlegeset, ezért mint értéktelen vacakot, bedobta.

Már az első két rántásnál észrevette, hogy olyan furcsán kondul a gép, és azt játssza, hogy szét akar esni. Közben beállt mögé egy pár, ekkora kétujjnyira szétnyílt az automata.

„Ezek a lefülelő brigád tagjai lehetnek”, gondolta, és udvariasan át akarta adni a helyet, amikor a pasas a szemébe nézett, a gépre nyúlt és – mint egy nagyobb, függőlegesre állított könyvet –,  kis lebbentéssel kinyitotta azt. Kalapos még mindig azt hitte, hogy a belső emberek egyike, aki kiszedi a jól látható pénzözönt, visszazárja, és bármekkora szerencséjű az első tíz-húsz próbálkozó, nem lesz miből nyernie. Más történt!

Enyhén visszahajtotta, minden irányba körülnézett, aztán még egyszer a függönytartó szemébe, és csak úgy özönlöttek a telepatikus hangfoszlányok: "a feleségemmel a hátad mögé állunk, markolsz, aztán én következem.”

Kalapos megijedt, benyúlt, remegő kezekkel kivett két marék aprópénzt a jobb zsebébe, másik kettőt a balba, aztán úgy elhatalmasodott rajta az izgalom, hogy kivonta belőle a szolidaritás legkisebb maszatát is. Sarkon fordult, kihúzta magát, és egyenletesen kilépdelt. Jobbra fordult, s mikor már biztosan nem láthatta senki belülről, futásnak eredt.

„Mit csináltam, a fészkes fenébe, mit csináltam!  Ki van zárva, hogy ezt valamilyen biztonsági rendszerrel ne lehetne leellenőrizni. Elkapnak! Hallottam, hogy az ilyen pénzeket bekenik valami láthatatlan festékkel. Igaz, ezeket most potyogtatták be, de lehet, hogy előre lerakják a festéket, amit hiába mosok a kezemről, nem megy le, és az önbecsülésemről sem. Azt mennyi ideig fogom centrifugáztatni a sok mosás után?”

Megszámolta a jövedelmet, egy egész heti munkabére volt, így aprópénzben, és eldöntötte, hogy segélyre fordítja, rászorulóknak fog adni belőle. Először is, ismer valakit, akinek most éppen szüksége van egy buszjegyre, a pénzt áttette a kabátja zsebébe. Aki rá fog szorulni talán két sörre, azt is áttette a kabát zsebébe. Délután jó lenne egy filmet megnézni, a mozipénzt is a rászorulók gyűjtetébe tette. Aztán ott van este a diszkó! Azt is odatette. „Ismerek három-négy lányt, akik környezeti zajártalmat kavarnak. Nekik vásárolok egy-egy elméleti hangtompítót, fagylalt formájában. Így már vagyunk vagy öten, a többi csekély kis maradékot, saját idegrendszerem zaklatottságának lecsillapítására használom – gondolta a kapualjból kilépve, másfél órás biztonsági álldogálás után –, rengeteg mosószerre lesz szükségem, ha a becsületemet tényleg ki akarom tisztítani.”

És elindult azzal a téves gondolattal, hogy vagy nem tévedt, vagy tévedt abban, hogy tévedett.