Látens kubizmus

Az orvos, szokásához híven könyökével lökdöste rendelőjének falát, amely meg is ingott minden egyes taszítástól. Furcsállotta, hogy az előjegyzett beteg még nem jelentkezik, de előzőleg, magában – sima hátraszaltós röhögésekkel – úgy nevezte, hogy előző életében fizetett. Aztán kopogtak, felpattant és kivágta az ajtót.

Derékszögben meghajolt, és kedvesen, de határozottan, csuklórántásos tessékeléssel a pácienset székébe dobta. Ő leült a helyére, és hallgatta.

– Mondja, kedves Tükörné, miben segíthetünk? A múltkor, ha jól emlékszem, két egymás után következő, szimmetrikus beavatkozással enyhítettünk betegségén.

– Nem vagyok beteg, doktor úr!

– Ugyan, kedves kliens, bocsánat, páciens, akarom mondani, beteg, aki külsőjének milyenségétől szenved, természetesen kórságos állapotban leledzik. Ugye, emlékszik, mennyit fáradoztunk, hogy szemei olyanok legyenek, amilyenek?

– Igen, kérem, szeretnék egy korrekciós műtétet kérni, bár nagyon borsos volt az egymás után két napba hevenyészett – nem is tudom, miért olyan sokáig tartó – kétszer három spárgával felfüggesztés.

– Hogy tetszett mondani, csókolom a kezeit? Itt komoly dolgokról van szó! Nem összevissza ketyegő, rendezetlen letye-lótyaságokról! Ez, kérem, plasztikai beavatkozás, rengeteg felelősség hárul ránk. Ugye, asszisztensemmel ketten végeztük a bonyolult műtétet, így most mind a két szemhéja, három ponton homlokára van rögzítve.

– Igen, kérem, de már majdnem megvakulok!

– Látom, hogy folyton a szeme felé kapkod, nem tudom, miért csinálja…

– Azon egyszerű okból, kedves doktor úr, mert a megvakulás közelébe tántorodtam. Éjjel úszószemüveggel, azt sötétítővel letakarva alszom valahogy, de nappal kutya keserves ez az állandó nyitottszeműség. A sógorom fogtechnikus, és azt mondta, az önök által zsinóronként 18 000 euróért elkövetett beavatkozást ingyen megcsinálta volna, ha szólok neki.

– Kedves asszonyom – komorodott el aggodalmát rejtve, pirososan villogó vészjelzők belső hangjától az orvos –, soha ne forduljon sarlatánokhoz! Megjegyezte?

– Meg, kérem szépen, de mint mondtam, a sógorom egészségügyis. Maga is korrekciós beavatkozásokat végez, gondoljon a saját szájára!

– Kedves kliens, akarom mondani beteg, vagy páciens… – itt megállt, sötét haját turkálva gondolta meg a zord magának kikérést –, igen, kérem, azért egészen más dolgokról beszélünk. Érteni vélem gondjait, de fel nem foghatom! Egyáltalán, hogy jutott eszébe nem szakemberhez, a szakértők közt is a legjobbhoz – magamra gondolok természetesen – fordulni? A korrekciós műtétek mindig sokkal bonyolultabbak!

– Kérem szépen, ne tessék így cifrázni, az itt a vasaló alá való helyzet, hogy a pénzügyi státuszomat nem szeretném nagyon lepukkantani, ezért kérek egy előfelmérést hevenyészni. Elsősorban a műtéti beavatkozás ára érdekelne.

– Kérem tisztelettel, nem szeretem a hálátlan betegeket! Vannak, mint a maga esete is, többszöri beavatkozást követelő műtétek, korrigálni kell. Nem szabad a végtelenségig leegyszerűsíteni azt, ami nagyon egyszerű… bocsánat, nagyon-nagyon bonyolult!

A minap, képzelje, önhöz hasonlóan, pancserhez akart fordulni egy műtöttünk, körömrövidítéses beavatkozás után, furcsállotta, hogy visszanagyobbodik. Ezek a műtétek, a tipikusan a megismétlendők közé sorolandóak. Nem is értem, miért nem fogta fel, akárcsak a hajrövidített. Mindketten holmi kozmetikushoz, illetve fodrászhoz próbáltak fordulni és elkezdtek hozzájuk hasonlítgatni, meg is járták. Az előző, mint mondtam, komolyan megbetegedett, a másik fején teljesen egyenetlenre rövidítették a hajat. Kérem szépen, holnap délelőtt tízre megfelel? Két félidőben csináljuk ezt is, mint a focimeccseket. Az egyik szemét holnap, a másikat holnapután, aztán rövid lábadozást követően hazaengedjük.

A hölgy ajkába harapott, mély belégzés után csak annyit mondott:

– Itt leszek, doktor úr, az összeget még mindig nem mondta…

– Ja persze, az összes fizetnivalója – baráti, mondhatni testvéri – alapon, 60 000 euró lesz.

– De hát, csak ezeket a cérnaszálakat kell elvágni, amikkel felfüggesztette a szemhéjamat!

– Holnap beszélünk!

Felállt, kezet csókolt és atyáskodóan – a kitessékelés és kikísérés vegyületével – ajtón kívülre vezette, majd néhány perces biztonsági várakozás után, két ököllel csapdosta az asztalt.

– Verebet fogtam, verebet fogtam, verebet fogtam már megint! – ritmikusan dalolta saját szerzeményét.

Eltelt az éjszaka, és nem jelent meg a beteg. Körbeívelt a bolt önmaga előtt, idegeskedett, pedig olyan jól összeszámolta a járulékos fizetnivalókat, amivel még sokkal többet hozzácsaphat a számlához. Kinézett a váróba, és megakadt a szeme valakin, vagy valamin, de miután ilyent még nem látott, és nem a betege volt, vissza akart menni, ám az ráköszönt:

– Szép jó reggelt kívánok, én volnék az! – pislogott nagyokat a hölgy, teljesen kubista fejéből.

– Magával mi történt?

– Tudja, a sógorom mégiscsak – nyolc másodperc alatt – megműtötte a szemeimet, elvágta a szálakat. Azt mondta, egyszerű zsinegek voltak. Nem szeretem a vissza nem fordítható dolgokat, nagyon rég vágytam kockafejre, de implantátumokkal rengetegbe került volna. Meg mi van, ha megbánom, sosem lehet tudni… Megcsinálta gipszből, ha megunom, egyszerűen eldobom. Már csak azért is, mert gyermekkorom építőkockái lelkileg belém épültek, de lehetséges, hogy mondjuk egy hónap múlva rombusz, vagy kókuszszerű fejet szeretnék. Látom, szájzárat méltóztatott kapni, szólalni sem bír. Ismerek egy kiváló pszichiátert, és logopédust is! Fejenként száz-százezer euróért segítenek megemészteni ennek a bonyolult műtétnek a kimaradását. Jelezzen, ha szükségét érzi. Addig is, minél kevesebb selejtes gondolkodásút kívánok magának, mint amilyen magam is voltam – és maradtam is – szégyenteljesen, gipszelő sógorom szubsztanciális segítségéig. Itt a névjegye, rajtam keresztül juthat csak szakemberhez. Persze, ha úgy gondolja, holmi sarlatánokkal maga megoldja a dolgát, nem tilthatom meg. Ég önnel!

Felállt, kicsit nehézkesen, mert, hogy igazi kubistán-kub legyen feje, nyakát is megszüntették, jókora súly nehezedett a vállára, és kilépett a várótermen kívüli világba.