Embermilliókat döbbentett meg a
kegyetlenül valóságszerű, rövid televíziós hír, amelynek értelmében a kómába
esés gyorsasági világrekordere kómába esett. Sportszeretők, szurkolók vagy csak
egyszerű, igaz emberek kétségbeesetten, döbbenettől lesújtva, imára kulcsolt
kézzel fohászkodtak a hatalmas egyéniség gyógyulásáért.
Nem kevesebb, mint
nyolc olimpián vett részt. Ha belegondolunk, ez harninckét esztendő, és minden
alkalommal a világcsúcson egy icipicit képes volt javítani, a kómába-esés
sportágban. És most kómába esett! A kétségbeesés hullámhosszára minden ember,
mint egy vevőkészülék igyekszik rácsatlakozni. Arra a hullámhosszra, amire
világrekorderünknek a nyolc nyert olimpián kívül még több ezer alkalommal
sikerült. És – a világrekorder szerint – ebben a közös hullámhosszban, a nagy
központi adóról vesszük a jeleket, hogy ne csak a vevők, hanem az adók is
interaktív módon besegítsenek a kiemelkedő sportoló mielőbbi felépülésébe. Neki,
aki még az utolsó nagy versenyen is képes volt 0,002 másodpercet javítani előző
világcsúcsán, a férfi kómába-esés Európa Kupán.
Elfojtott hangú,
csaknem zokogó sportriporterek, könnyeikkel küszködve a kórterem közeléből –
hogy az orvoscsoportot ne zavarják –, napról-napra fokozódó aggodalommal,
suttogó hangon tájékoztatták a világot, hiszen a helyzet nem változott. Amikor
baj van, első dolog a szolidaritás. Ilyenkor még a sokszorta legyőzött nagy
ellenfelek is lépnek. Gyűjtési akciókat, humanitárius koncerteket terveztek, de
a sportember állapotának változatlansága egyre aggasztóbbá vált. A pánik
fokozódott, és az érintettek legfőbb gondja az lett, hogy ki fog indulni a
következő kómába esési versenyen, ha a kómába esés világrekordere kómában van.
Teltek a hetek és hónapok, verseny versenyt követett, valahogy senki meg sem
közelítette a nagy öreget, aki világszerte méltán elismert egyedi stílusával, a
nevével fémjelzett technikát alkalmazva, tulajdonképpen pillanatok alatt képes
volt kómába esni. Az egész sportágat eluralta az apátia. Mi lesz itt, ha nincs
egy igazi húzóember, aki képes valódi teljesítményre? Azt gondolhatnánk, hogy a
riporterek és érdeklődők száma idővel csökken. Tévedés! Még az együtt érzők is
egyre izgatottabban festették a fekete jövőképet, a sportág teljes hanyatlását.
És megtörtént a csoda. Az ötödik hónap elején, csillogó szemű, mosolytól
felajzott arcú orvos, két gömbölyded, csini nővérkével az oldalán, diadalmasan
jelentette be:
– Magához tért!
Mindenki megnyugodott.
Maga a rehabilitáció, miután mégiscsak profiról van szó, pár nap alatt
megtörtént. A következő két kómábaeső-versenyen már címvédőhöz és biztos
esélyeshez méltón indult a sportember. A háttérben még néhány apró tranzakciót
lebonyolított. Kifizette az orvoscsoport kétszázszoros díjazását. Megköszönte a
professzornak, hogy megmentették a hanyatló sportágat, melyet néhányan minden
oldalról igyekeztek aláásni, sőt száműzni az olimpiai számok közül.
Nem okozott csalódást:
0,007 másodperces világrekordját 0,002 másodperces álomcsúcsra javítva esett
kómába a legelső világversenyen. A pontozásnál az is számít, hogy mennyi idő
alatt tér magához a versenyző. Elég bonyolult a számítás, de stábja ezt előre
kiszámította, így tökéletes pontossággal, igazi profihoz méltóan tért magához a
világrekorder.
1 megjegyzés:
Ez ám a világrekorder!
Megjegyzés küldése