– Felkérem a tanút, hogy csakis az
igazat, a színtiszta igazat vallja, és saját szavaival adja elő a történteket!
Arra figyelmeztetem, hogy a hamistanúzást a törvény igen szigorúan bünteti.
Kérem, hallgatom. 
– Igen tisztelt
bíróság! Azon a délutánon hörmegy lebrenke livivtem két sabáttyal, miközben
jobbról és balról örcsek, olyan jó tutymis klapacsik jelentek meg. 
Tudja, felül ebrögyek,
alul kajmik, középről verenyések voltak. Miközben gyönyisztem a recsenyét, és
épp supás tramecskit kerestem, hogy tastar esetében reményem lehessen, az egyik
csapázni kezdett felém seltivel a drakajában. 
Nem vagyok én egy
lotyonyó ember, de tübecs-trobacs oda, ésszerűbbnek láttam a lavacot. No, ekkor
volt az a pillanat, hogy tanyoráztam, amikor tuszkatázott a zsömbetik gyögye
lelenyben. Arra gondoltam, jobb ha troccsenek, ezt következetesen gánittam is.
Majd, mikor a helyzet regebedt, sindresszebb lett a meleg lecsapnyi, és
brédázott egyet. Vártam, mikor lesz srát a kögöző. 
Elég hamar lett,
tudniillik eltépákoltak sínott zsománcul, és györén regyiztem a gippen, míg
teljesen ki nem tisztult a sozacs.
Arra a kérdésükre, hogy
el is vettek-e valamit, nagyon egyértelműen azt tudom válaszolni, krészetti!
Tetszik érteni, bizony nagyon krészetti, tehát nem zebety, ezért nem kell
köztes megoldáson, a lekingen gondolkodnom, és önöknek sem, hiszen ennél
egyértelműbben nem is fogalmazhattam volna. Személyleírást is tudok adni. Az
egyik kupáj, a másik letegy volt, ami a testalkatukat illeti. A szeme színe a
kupájnak olyan vöfes szerű, a másiké nyakec volt. Mint különös ismertetőjelet,
megjegyezném a lakászt, amely a kupájon volt. Tulajdonképpen mind a ketten
viselték! 
– Uram – szegezte a
bíró a tanúnak a kérdést –, maga most őszinte volt velünk? 
– Ennél őszintébb életemben
talán soha nem voltam! – válaszolta a tanú. 
– El tudná ismételni,
amit nekünk most itt előadott? 
– Hogyne,
természetesen, a saját szavaimmal, ami azt jelenti, nem biztos, hogy pont
ezeket a szavakat használnám. Mindamellett abban a reményben távozom, hogy
sokat segítettem az igen tisztelt bíróságnak. 
Az ügyész közbevágott. 
– Engedélyt kérek
feltenni néhány kérdést! 
– Ehhez joga van,
ügyész úr, tegye. 
– Tisztelt tanú,
válaszoljon néhány egyszerű kérdésre! Pörhengy vagy valap?
– ....
– Azt kérdeztem,
pörhengy vagy valap? 
– Hát, valap, az
biztos!
– Ugyanakkor a löszelak
törgecsek voltak, vagy pornyüsök? Sötét vagy világos kricsában szatyultak maga
szerint? 
– Szatyultak,
szatyultak, ügyész úr! 
– Azt kérdeztem, sötét
vagy világos kricsában? 
– Sötét kricsában
szatyultak, ügyész úr… 
– A két trocsnizó
tulajdonképpen brüngölt is, miközben püléztek a lisán?
– Brüngöltek, ügyész
úr, mind a ketten brüngöltek. 
– Eszerint ketten
voltak? 
– Igen, így van! 
– Maga szerint koranzs
vagy limek rokáf lüsögött? 
– Pönnyed,
természetesen pönnyed! 
– Ne forgassa ki a
szavaimat! Koranzs vagy nem? 
– Nem koranzs. 
– Tisztelt bíró úr! –
szólalt meg a védő. – Szeretném felkérni kedves kollégámat, hogy fordítsa, amit
mond, mert egy szavát sem értem. 
– Ügyvéd úr, amint látja,
a tanúval nagyon jól megértjük egymást, nincs szükség tolmácsra. Maga csak
bödesszen tovább a ladanin, ahogy eddig. 
– No de, kérem, mit
csináljak a micsodával, min és hogyan? 
– Egyszerűen, ahogy
eddig. Remek tanácsot adott az ügyfelének, egy aprócska hibával, nem ártott
volna, ha bemagoltatja vele előre a szöveget, ugyanis jól figyeltem. A
látszólag folyamatos beszédjében, egy mondaton belül ugyanazt másként és
másképpen nevezte. Különben maga mindent tud a racsijákról, nem? 
– A pecsenyékről igen,
de a racsijákról semmit. A védelem tanúja erős alsólapacsi tájszólással beszél,
azt hiszem, ezt észrevehették, de ez egy felkészült bíróságnak nem okozhat
gondot. 
– Természetesen, itt a
hangfelvétel. Megkérném, hogy külön szobában, maga és egy másik alsólapacsi,
egyszerre – hogy úgy mondjam – fordítsák ezt le magyar nyelvre! 
– Ilyet nem kérhet, ez
nincs benne a BTK-ban. Magyarul mindenki tud, és itt magyar nyelven hangzott el
a tanúvallomás. 
– Valóban magyarul
hangzott el a tanúvallomás, de az előbb én is magyarul beszéltem, magyar
szavakkal – amelyek vagy léteznek, vagy nem –, úgy láttam, hogy tanult kollégám
nem értette azokat. 
– Ugyan már, maga csak
úgy játszadozott a szavakkal. 
A bíró koppantott
hármat a kalapáccsal és közbeszólt: 
– Elrendelem a fordítást
alsólapacsiból! Ügyvéd úr addig maga fáradjon be az irodájába, ott vesse
papírra a felvételt, irodalmi magyar nyelven. A jelenlevők közül pedig, mondjuk
maga, egy semleges helyiségben. 
– Igen tisztelt
bíróság! Alsólapacs nagy község, és belterületén számos nyelvjárás van. Az al-
és felszegiek nem is értik egymást teljesen, ezért ezt el kellene vetni, úgy
gondolom. 
– Értem, nem értem,
maga érti, ügyész úr? 
– Érteni vélem, bíró
úr, mint ahogy az ügyvéd úr is érteni véli. Merem remélni, hogy e bíróság feje,
ön is tökéletesen érti a teljes elalsókapacsisodást, és annak fényében hozza
meg bölcs döntését.
 
 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése