2011. október 11., kedd

Egy régi illat

Túl a mászás keservein vár a csúcs, ahonnan lenézve a Körös völgyébe, a folyó nem is látszik. A lentről legmagasabbnak tűnő hegy, egy kőkupac csupán. A gerincen végig, egyetlen igazi viszonyítási pont volt csupán, a bal oldali szakadék mélysége. Jobbról erdő, csapások, utak sorakoztak.
Már háromszor jártam végig az ösvényt, de az Angyalvár felett majdnem belementünk a nyolcvan méternyi semmibe. Végül, mikor az utat megtaláltam, igencsak meglepett, hogy Rév fölött és nem alább jutottunk ki, egy használaton kívüli bánya kijárata mellett. Vakmerő ifjú arám, húsz méternyit be is ment, de a korhadt gerendák nyöszörgésére, sietve kitessékeltem.
Hosszú és nagy szintkülönbségű út volt ez. A fű, a kavics és a levelek nyögtek tornacipőink alatt. Most is érzem azt az illatot...
A menedékházban, a vízesés zubogása adta meg a szieszta alaphangját. Az alagutak között fütyülő vonatok dübörgése volt az altató.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése