Felvetődik a kérdés…

A Kálvária-domb oldalán még tisztán emlékezett, hogy egy leány van a hóna alatt. Hogyan került oda, azt örök homály fedi, és hová tűnt, mire felébredt, az sem volt kristálytiszta.

A fejekben a barométer állása szétrobbanás-közelséget mutatott. Ha egy gyanútlan arrajáróra rálehelnek, minden bizonnyal tökrészeggé lesz. Éjjel volt, nem járt arra senki, csak ők gurultak lefelé árkon-bokron, tövises ágakba kapaszkodva a harmatos éjszakai fűben, ahol délutánonként az atléták öt-hat “gombányi” felfutással erősítenek a nagyon is élesben folyó versenyeikre, ahol minden egyes edzésnél többet kell teljesíteni. Ők is eltűntek és elaludt ott a fűben. A legutolsó gondolatfoszlány, ami az agyán átsuhant: "Hol vagyok? Nem a Gomba vendéglőtől jövök? Ki fizette ki a cechet? Kifizette-e valaki egyáltalán?" Majd kómaszerű állapotba zuhant.

Nyirkos éj volt, a szesszel teli szervezetnek sem feltétlen jótevője. Talán még a zápor is csepergélhetett, mikor meghatározatlan időtávval később, derengve magához tért.

Ébredésnek túlzás lenne nevezni azt az állapotot. Felült és nézelődött. Még vaksötét volt, semmilyen irányból nem jelezte jöttét a hajnal. Megpróbált feltápászkodni, ez egyelőre meghaladta képességeit. Ült és nézelődött. Egészen furcsa gondolata támadt. Hogyan lehetne az élőlényeket legegyszerűbben leosztályozni. A biológia órákon annyiféleképpen neveznek állatokat, növényeket, ami – abban a jelentősen megbizarrult állapotban – feleslegesnek tűnt.

Vannak ugye állatok és növények, ez eddig rendben van. A növényekkel nem kell foglalkozni, az mind növény és kész! Aztán vannak a nem növények, mint zsákmányejtők és zsákmányállatok. Ez olyan tudományoskodó. Zsákmányallatok közül hirtelenjében a bivaly jutott legelsőnek eszébe, tehát minden zsákmányállatot bivalynak kell nevezni. A zsákmányejtők, a ragadozók ezek szerint bivalyevők. Aztán ott van még az a rengeteg rovar, bogár, hernyó, lepke, nyű, pondró… Ez is olyan felesleges túlbonyolítása a dolgoknak. Így minden lepke, légy, hangya, darázs, selyemhernyó, legyen mostantól kezdve pondró.

Alapvetően tehát vannak a bivalyok, a bivalyevők és a pondrók, na meg a növények. Az összes vízi lény, az hal. Nem kell össze-vissza cifrázni ilyen-olyan nevekkel, hacsak nem növény. Ezek a földi növényekhez hasonlóan, növény kategóriába esnek. Legyen az cápa, delfin – függetlenül attól, hogy tüdeje van –, tonhal, pisztráng, ponty, ezek mind halak, még a bálna is, ha egyszer képesek vízben élni, akkor ezek a lények a világ legtermészetesebb módján halak.

Felvetődik tehát a kérdés, hogy az égre felnézve, egy veréb vajon mi? Természetesen bivaly, mert zsákmányállat! Viszont a légy ebben a különleges helyzetben bivalyjellegű pondró. Hiszen a légy is zsákmányállat, a sas természetesen bivalyevő, mint ahogy a nyest is egyszerűen bivalyevő a macskával együtt, az egér pedig bivaly.

E szerint a leegyszerűsített, de nagyon kézenfekvő és gyakorlatias gondolatmenet szerint, hogy a hangyák és méhek társadalomban élnek, a nyűvek pedig légycsemeték, teljesen mellékes. A lódarázs ugyanolyan pondró, mint az összes előbb felsorolt élőlény.

Reggeledni kezdett keletről. Fura módon épp keletről! Valami fény kezdett derengeni az ég alján, és rohamos gyorsasággal felerősödve talán fél óra alatt nappali világossá tette a nyári rövid éjszakát. Hajnal volt, Boros feltápászkodott és kinyújtózott. Az iménti torz gondolatai nem mondhatni, hogy a teljes éberség állapotában születtek.

A nyirkos füvön lecsúszott a domboldal hátramaradó részén. Már ura volt egyensúlyérzetének, csak a feje fájt iszonyúan, amikor a repülőhídon battyogva éppen egy hosszú teherszerelvény rázta szét az agyát. Elvánszorgott az első hídig és eldöntötte, amíg az első villamos el nem indul felé – csilingeléssel, vagy a nélkül –, addig vár, aztán hazamegy és kialussza magát rendesen. Még az is lehet, hogy a következő estéken ugrasztja az ilyen embert darálóan kéjes mulatságokat, annál is inkább, mert még mindig nem emlékezett, hogy valaki kifizette-e a cechet.