Kókadtan dumáltunk Csubival, két majom a Majomszigeten. Szokásomtól eltérően korai hazatérés mellett döntöttem. Ekkor, az Expres irányából egy haver jött egy lánnyal, rossz kedvemben alig vettem észre. Hármasban beszéltünk tovább, mellőzve Őt, a lobogósörényű csillámlószeműt, aki ugyan csicsergett volna, ha legalább egy picit figyelek reá. Érthetetlen okból nem tettem... Miért hanyagoltam? Nem tudom... Így Ő, nagyon korán elillant a "Brajnerbe"*.
Elindultam hazafelé, de hogy miért nem jobbra, a Korzó irányába vittek lábaim, hanem balra, az imént említett szórakozóhely felé nem tudom.
Bömbölt a zene, “tele volt” a terem a haverral meg az unokahúgával, aki meglepően széles mosollyal, boldogan rohant felém. Áttáncoltuk azt az estét, és nemcsak! Korábban undok, flegmatikus alaknak látott, azt remélte, hogy az a bajszos majom nem kerül többé a szeme látómezejének belső felébe. Aztán nekem rohant a klubba...
Hazabillegtettem. Egy randi megbeszélése után, bűbáj-mosollyal fordult sarkon és a szülői ház féltő melegébe osont. Besérültem! Megszoktam, hogy hasonló helyzetekben jussom van a "jó éjt puszira". Mondtam is, ezt a lüke kis szőkét látni sem kívánom többet.
Több, mint 36 éve együtt táncolunk, már vénülőfélben vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése