Bakóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!

– Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, nagy baj van Hollóval!

– Úgy sejlik, hogy gondok adódhattak a lovaddal, hátul csak egy lába van.

– Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, ez egy táltos paripa, ha egy lába sem lenne – de három van – akkor is jól meglenne, így is ő repít engem.

– Honnan repít hová?

– Felséges királyom, iderepített magához, hogy tiszteletemet lerójam.

– Na, ez a gond! Nem hívtalak, slampos alattvaló, és nagyon nem szeretem a hívatlan vendégeket!

– Mélységes alázattal, a túlnan fekvő sziklatető kilátójáról repültem ide, újra tölthető táltos paripámon.

– Alattvaló, ha nem kérdezek, és még egyet nyekkensz, csak egy koppanást fogok már hallani, az úgynevezett "bakó, tedd a dolgodat" kiabálásom után. Különben, te rengeteget zsugorodtál az elmúlt másodpercekben! Volt bátorságod magasabbnak lenni, mint én, most alig néhány ujjnyival vagy magasabb udvari bolondom udvari törpéjénél. Mi van, megkukultál, beszélj!

– Felséges királyom, életem kezedbe ajánlom...

– A halálodat is ajánld a kezembe!

– Ahogy parancsolja, felség! Az imént méltóztatott mondani, hogy egeredjem el, ha nem kérdez, ezért jobbnak láttam megkímélni mindenféle koppanások zajától, meg saját kiabálásától, hogy ne bántsa, és ne erőltesse magát.

– Miért jöttél, nem hívott, alaptalan, alávaló alattvaló?

– Ott, a túlnani hegyi kilátóról tökéletes képet nyertem az ellenségről, amely közeledik, mint sáskák hadba verődve, s koronád letépésére szövetkezett.

– A koronám nem eladó, a seregem sem. Már emlékszem, te valami katonaféle vagy!

– Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, én vagyok seregének főparancsnoka. A nyakamban lógó pecsét szentesíti mindenkorra hadvezéri beosztásomat.

– Hát mondd, mit láttál az ellenségről?

– Sokan vannak felség, és galádok! Mind magasabbak, mint a mi vitézeink, és nem ismerik a fair playt.

– Mit nem ismernek? Ne beszélj olyan idegen nyelveket, amelyek nem is léteznek!

– Kettős mércéjük van, felség, kétkulacsosak. Az iccéjük és a vékájuk sem egyforma minden irányba.

– Na, látod, így már értelek. Kicsit pontosíts, nagyon nagy darabok?

– Felség, nagyon erősek, és tízszer annyian vannak, mint a mi alacsony növésű, gyenge vitézeink. Ezért javasolnám követség küldését hadvezérükhöz, és egy királyi bakót, hogy megbeszélés, megegyezés és a mércék tisztázása után, ott helyben minden ellenséges katonát egyenlő magasságúra csökkentsen a mieinkhez képest. Valószínűsítem továbbá, hogy az a picikét füstölgő egyenlőre alakítás, elég erőt is megvon tőlük ahhoz, hogy az óvást követő játékvezetői döntés – a többletlétszám visszarendelése után – nem lehetnek túlerőben hozzánk képest, mint ahogyan mi sem hozzájuk képest.

– Alattvaló – hadvezér vagy mi –, mit is mondtál? Engem az ilyen dolgok nem érdekelnek!

– Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, ezek a nagydarab sokak, koronádat fejeddel együtt szeretnék. Ezért gondoltam, hogy jó lenne a játékvezetőknél óvást beadni, és személyes, rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti csoportot indítani a tárgyalások lebonyolítására.

– A fejemet akarják? Arról szó sem lehet! A koronámat sem adom, nemhogy a fejemet! Azt a mindenit, meg a piculáját! Mondd, te táltos, mit ajánlasz? Azt hallottam, nektek mindig vannak ötleteitek, jobbak, mint a hadvezetőknek.

– Van felség – nyerített fel a ló –, mindig van ötlet, jó és használható. A gazdámat a hátamra veszem, éjjel odaröppenünk az ellenséghez, és a hátsó egylábam rúgásával, nagy körkörösségben, mint egy forgó fűrész...

– Olyan nincs is, te ló! Majd lesz egyszer, soká!

– … jól megnövekszem, és a rövidítést elvégzem magam. A számbeli fölényt is, egy hátsóláb-legyintéssel meg lehet oldani. A csapat többletlétszámát hazalegyintem országukba, mire visszaérnek, már csak társaik igen kihűlt helyét találják csak. Egy gond van mindössze, felség.

– Mondd, te ló!

– Kérem felségedet, nevezzen paripának, ha a segítségemet szeretné elérni!

– Bakóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!! – ordította a király, de nem jött ki hang a torkán, csak úgy a semmibe ment minden.

– Hová lett a hangom?

– Engedelmeddel felség, olyasmit, ami ártalmas rám, nem engedélyezhetek.

– Visszafogtad a hangomat? Ezért meglakolsz!

– Segítséget kérsz, uram, vagy dísztálcán szeretnéd látni a fejedet?

– Most az egyszer eltekintek a formaságoktól. Mondd, te ló... paripa – az, ami vagy –, táltos.

– Az én szeretett gazdám sűrű pörgésemet nem fogja túlélni.

– Miért baj ez nekem?

– Neked, uram, nem, de neki az.

– Nem lehet az, te ló..., táltos. Hányadszorra ismételte el, hogy "felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom"? Hát most élek az ajánlással. Bár, ahogy elnézem, már akkora sincs, mint a törpém. Ha esetleg meg tudnád oldani, hogy ezek az ellenségek egyenként idejöjjenek, úgy, mint a te gazdád, most az éj leple alatt roppant sebességgel jól rájuk ijesztenék, és összemeneszteném őket. Úgy látom, a bátorságvesztés magasságvesztést is eredményez!

– Megoldható, uram! Reggelre az összeset idehozom. Tízszer annyian vannak, mint a mieink, de fele akkorák sem lesznek. Tudnám javasolni, hogy a gazdámat léptesd elő legeslegfőbb, örökös hadvezérré, végtére is az ő lova vagyok.

– Neki ló, nekem paripa?

– Így van, uram! Te is felség vagy mindenkinek, kivéve asszonyodnak, akinek egere.

– Bakóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!! – ordította volna a király, de megint nem jött ki a száján, csak egy kis susogás.

– Ne féljen, felség, amit az előbb – nevezzük negatív képfestésnek –, mondtam önről, abból magán kívül senki nem hallott semmit, csak és kizárólag felséged. A többiek mind, magán- és magukon kívül voltak arra a pár pillanatra. Lesz szíves, nagyon zord lenni, mert indítanám a sereget. Egyébként, úgy félszázad másodpercenként egyet-egyet, és ha végre előlépteti, megdicséri, kitünteti a gazdámat, a hajnal beálltakor mögé felülve seregünkhöz repítem, és a sereget, egytől-egyig, a pöttömfázisú nyikhászokból – ahogyan szólítani szokta őket –, gyorsan előlépteti gigantikus hősökké. Így ők is megnőnek öt-hatszor akkorára, mint amekkorák, és már nem is jelentünk senkinek semmit, nem is óvunk, hiszen óriási fölényben leszünk. Nem utolsósorban feje, koronája, kastélya, szolgái, elkényelmesedett, kardforgatás nélküli, tohonya élete megmenekül, és folytatódik úgy, ahogy. Apró kiegészítés, a gazdám életét nem szívesen adtam volna, tehát a megoldás legyen ez! Világos, király? Ne kiabáljon bakóért, csak annyit mondjon, "oké, táltos". Lehet hangosan vagy halkan, úgyis csak én fogom hallani, akár biccenthet is. Nem kell úgy összemenni, azok, akiket hozok, nem fognak megijedni magától. Pillanat, magára fújok, megint ugyanakkora, mint volt, sőt még tán nagyobb is. Látom a bátortalan biccentéséből az "oké"-t. Gazdám, pattanj a hátamra, egy kis elintéznivalónk van, ma éjjel sokat fogunk repülni. Tudom, azt nagyon szereted. Kapaszkodj!