Szeretett kis helyen szunyókálni,
fütyült rá, hogy folyton lelustázzák. Nem azok közé tartozott, akiket
hónaljcsiklandásnyit is érdekelt mások véleménye. Időnként, ha úgy látta jónak –
ha nem, akkor is –, a kritizálóit egyszerűen megbüntette.
Végre, a nagy jövés-menésben,
ahol soha nem lehetett tisztességesen aludni, nyugalomra talált. Hiszen az
életnek két kimagasló sikerélményadója, más néven: értelme van, finomakat enni
és szunyókálni. Az evésről képes volt hosszabb ideig lemondani, de az alvást,
heverészést, szundítást kegyetlenül utálta nélkülözni. Plusz huszonöttől plusz
ötven fokig érezte jól magát, a negyvenfokos nyári kánikulára még bőven
rákívánt tizenöt, akár húsz fokot is.
Belépett a rejtett kis
szobába. Legalább nem piszkálják, és nem kell büntetnie álma zavaróit,
gondolta. Fordult, s a magány intimitásában zuhant állandó szundiszerű
állapotának folytatására. Most az egyszer valóban megdicsért egy arra
csellengőt, aki volt olyan kedves és udvarias, hogy rácsukta az ajtót.
Szerette a derengőnél
is sötétebbet, így legalább a hangözöntől is mentesült, nyugodtan aludhatott.
Valahonnan a messzeségből orr- és ínycsiklandó falatok főlő gőze áramlott felé.
Úgy látszik, van még tisztesség a világban. Harmincfokos nyári langyosságban,
bekapcsolták a nemlétező központi fűtést!
Kareszka, nagyanyó
kedvence, a seregélyek riasztására feltalált kereplő gyerekjátéknyira kicsinyített
mását pörgette. Épp azon gondolkodott, jó, hogy nincs a közelben az a lusta
munkakerülő.
Időnként egészen furcsa
puffanásokat hallott. Úgy látszik, édesapja babrált valamit játékán, hogy
huszárosabb hangot adjon, de ez az óbégatás mégsem fért bele.
A bezárt szobában a
hőmérséklet adott pillanatban a leggyönyörűbb szintet is meghaladta.
"Nagyalvó" nekiugrott az ajtónak, amit a túl udvarias lézengő
kívülről rázárt. Benn egyre melegebb lett. Nem gondolta, hogy a túl meleg
fogalma létezik, de most minden erejéből dörömbölt segélykiáltozva.
Kareszka hosszabb idő
után megállította a folyton pörgetettet. Rácsodálkozott a fogaskerékre, és az
azon át-átugró lécre. Mégis itt van valahol – figyelt fel –, s szokásával
ellentétben, hangoskodik. Ilyet se nagyon szokott. Még pörgette egy darabig,
aztán megkavarta, amint reá bízták, a hét személyre főző kondér tartalmát.
Visszahuppant volna
priccsére, hogy tekerje át az unalmat, de a világ lustája már olyan idegesítően
óbégatott, hogy utána kellett néznie. Seprőt ragadott, és a sparhelt-kemence-hibrid,
tapasztott tűzhely mentén elhaladva, megkondult mellette a sütő ajtaja:
– Szóval nagyanyám
kalácsot süt, nem is mondta…
Továbblépett volna, de
a kongás minden kalácsdagadás okozta hangerőt meghaladott. Lássuk, mi van a
kuckóban? Közben bedobott egy hasáb fát, és kinyitotta az ajtót.
Cirmos életében soha
nem örült úgy embernek, mint akkor, s mikor, bajusztól farkáig – furcsán
szétkormozódott – szőrére egy vödör vizes kezelést kapott, annak sem örült még
úgy ő, a hideg víz esküdt ellensége. Máskor egy ilyen atrocitásért világgá
megy, valahová a padlásra, ami tele van egerekkel, bogarakkal, és ott a jó
meleg kémény is. De most, a "jó meleg" fogalmát sem akarta hallani!
Közben, épp megérkezett
nagyanyó.
– Te gyerek, mi van
ezzel a macskával, jelmezbálban járt?
– Á, dehogy! Éppen sült
pecsenyére vásott a foga, és belekormozódott.
Cirmos attól a naptól
kezdve olyan lett, mint egy kutya. Hálája minden jelét Kareszkára öntötte.
Lassan bundája is visszanőtt, de sosem felejtette el, hidegben a vacogás segít,
ám melegben meg lehet sülni. Nem vágyott macskapecsenyévé válni.
2 megjegyzés:
Jajajj! :)
Még szerencse, hogy kiszabadult, mert különben lelkem mélységesen megrendült bugyrából leveses kanállal sem bírták volna kimerni neheztelésem koloncától mozgásképtelenné vált pennádat, kedves Péter!
Köszönöm a bugyrozott hozzászólást, kedves Zsanett! :)
Megjegyzés küldése