Főnyeremény

Emberek, háromheti kitartó dobálás után, szippanthatnak egy nagyot az éjszaka gyógyítóan friss levegőjéből. Megtekinthetik a holdat és csillagokat, ha akarnak, orgonát téphetnek maguknak, de ami ennél ezerszer fontosabb, eljött a nagy pillanat! Az igazán bátrak, dupla vagy semmi alapon, még a hamuban sült pogácsáikat is feltették rá.

Ennyi nemalvás után látványosan megsoványodtak, de ez a következetes kockagurigálás meghozta gyümölcsét. Mennyi ötöst, hatost, négyest, egyest dobtak! Veszítettek és nyertek.

A szerencsétlenebb gyávák már az első megtelt táska pénzzel, két nap után hazagurulva adták fel a nem csatákat, hanem háborút nyerni akarók céltudatát. Olyan ez a terem, mint Aladdinnak a palack szelleme! Hiszen napi párpillanatos horkolás, sörivás és szendvics-kalóriakondicionálók benyakalása mellett muszáj volt dohányozni. Nem?

A játékszabályok nem engedik az ablakok kinyitását, szellőztető rendszert sem használnak, mert túl drága.

Szenvedjenek meg rendesen azért az egekbe repítő, harsonaaláfestéses nyereményözönért, amit csak egyikük zsebelhet be, ahogy igazi kockadobáló szerencsejátékosokhoz illik.

 Főnyeremény-átadás közben ezt az ókori hangszert rátermett, újkori, dísztisztelgő, zenevicsorgó sereg szólaltatja meg most. Kezdődik a visszaszámlálás! Mindössze hatvan másodperc múlva kiderül, kinek érte meg legjobban a játék, a beleölt zsáknyi összeggel.

Még harminc másodperc! Húsz, tíz, öt, négy, három, kettő, egy, és mi szervezők ledobhatjuk a gázálarcunkat, megnyitunk minden ajtót és ablakot.

Szóljanak azok a fanfárok! A versenyzők, ennyi idő után már majdnem konzerválódott állapotban, alig értették a szavakat, mindössze a benevezési díj és eljátszott vagyonok utáni, soha nem látott főnyeremény zaklatta belsejüket.  Hogy még valamilyen szinten, zöldessárga vonatalagút csőszerű látásán, fejeikből kinézzenek, a belső sötétséget meg sem próbálták kivilágosítani.

 Csak nyerni, nyerni, nyerni akartak, és a nyereményt nyelni, zsebelni, vinni.  Szóltak a fanfárok, ahogyan meghirdették. Az ennyi idő alatt igen mocskossá, füstössé vált pódium függönyét elrántva, a rendezők derűsen mutattak egy ködleményre.

Nagydarab volt a nyeremény, és mozgott. Igen fáradtak lehettek, a hatalmas kupac pénzt, minden adrenalinszintjük mozgatása után is, imbolyogni látták.

Nem baj, gondolták – úgy egymástól függetlenül –, egy kiadós evés, ivás után három teljes napig alszanak, aztán rájuk csücsörít a szerencse kövér malacának gyümölcse. Ebben a megváltozott tudati állapotban már minden malacon termő ágakat láttak, gyümölcsöktől roskadozva.

– Hölgyeim és uraim, a nyertes Kiskalap Benő! Ő veheti át a – csak erre az alkalomra, egyszeri – fődíjat. Soha nem kívánunk jobban kitenni magunkért! Dobjanak be hát némi tudatjavítót, hogy felfoghassák, mi is történik a színpadon.

Kiskalap Benőnek, a győztesnek, Sarkavácia félárú első embere dísztraktorról pukedlizik.  Segítünk odamenni, ott kezet is fog vele, és most hazamehetnek.

A következő verseny három hét múlva kezdődik! Készüljenek, a fődíj talán még ezt az elképzelhetetlen magasságot is meg fogja haladni.

Kiskalap Benő kábult paprikának érezte magát, valahogy hazavergődött, és eldöntötte, hogy még aznap lecsót csinál magából.