Fogja és vigye!

Már azt sem lehetett tudni, hogy a terem forgatja-e a keringőt, vagy a keringő a termet. Kecsesen suhantak a párok egymás mellett, és mint megannyi szigetnek szűnt meg számukra a nagy egész. Rozália Csabára szegezett szemmel, hirtelen örömmámorba szakadt. „Igen”, sikította a vele szemben lévő arcába.

– Ó, Viola, maga mindig olyan kedves volt, tudtam, hogy nekem adja a töltött kiflit.

– Balázs, maga egy gyönyörűség! Emlékeztet csitri korom első nagy szerelmére, de most, kamaszlányként, ím, itt van mind a kettő. Fogja és vigye!

– Köszönöm! – mondta, és szemtől szembe nyúlt is.

– Na de, Károly, itt a két kezem!

– Kezembe fogom a kalapom, Ibolya, kedves, jóságát csak a szépsége ragyogja túl. De én inkább, mit is mondtam?

– Nem tudom, Sándor, olyan tolakodó, azt hiszem, félreérthető mozdulatokkal illetett, teljesen illetlenül.

– Elültek, kedves Rozmaring, az árnyékába a galambok… Galambom volt nekem, dúcokban több is.

– Miről beszél, Dénes? Nálunk a többnejűség alapvetően… elfelejtettem. Talán béres?

– Az vagyok. A múltkor is, egy Trabant majdnem elütött kocogás közben, csak mert lomhaságát nem bírva leelőztem. A sörözőben…

– Sör, sör, de szépen nyújtja, szépen mondja, hogy beee, azzal a majdnem piros nyelvével. A haja is feketébb a koromnál.

– Az én koromnál már semmi nem feketébb, kezét csókolom. Leszereltem, huszonéves vagyok!

– Szoktam volt, egy ujjnyi likőr nyalogatása közben, hallgatni a regruták szép énekét.

– Igen, Viola drága, hallottam már, hogy reguták. Nem kell feltétlen öregnek lenni ahhoz, hogy valaki regutát kapjon!

– Mondja, Tihamér, maga mindig ilyen tolakodó? Ha saját tisztességem nem forogna kockán, már rég idehívtam volna a táncmestert.

– Ja, Jázminka, eltáncolta ő a mesterségét valami bálon, vagy egyéb, seregszemlének nevezett, tartalék… elfelejtettem, micsodán. Elkártyázta, megjegyzem, együtt vertük a blattot.

– Maga szégyellhetné magát, Lajoska! Blattolni szokott?

– Megvallom, néha nem veszek jegyet, olyankor valóban átvillamosozom a világ összes városát. Nálunk ilyen univerzális, mindenhová járó van, csókolom a kezeit, mind a kettőt, ugye. Akkor köszönöm, veszem a kiflit.

– Mit akar, honnan és micsodát, Imruska?

– Édes Liliom, csak nagyon éhes vagyok, mint általában. Látom, saját sütésű, havasi kifligigászok hevernek magácska előtt.

– Szégyentelen, még hogy gigászok! Előttem még gigászok sem, szólok a pingvinnek. Táncmester, állítsa le a zenét, ez az ember molesztál!

Csokornyakkendősen megjelent a fehérbe öltözött.

– Mondja, Rozika néni, mi a probléma már megint Galambos bácsival?

– Rossz a zene, és rondán táncol, mindig tapossa a lábamat.

A társalgó többi asztalánál hasonló, néhol unalmasabban egyoldalú, ultizással egybekötött locsogás folyt. Papucsok csoszogtak a padlón, és valóban megtöltötte a termet a csak nekik, mintegy kívánságra, az ápolók által eresztett angol valcer, bécsi keringővel és egy-egy polkával vegyítve. A fiatalabb korosztálynak szamba és csacsacsa is járt.

– Értem, Rozika néni.

– Szégyellje magát, táncmester! Miért nénizik itt engem?

– De tényleg, mivel bántotta meg Galambos bácsi?

– Milyen bácsi és milyen néni? Egyáltalán ki az az ember?

– Mondja, Galambos bácsi, miről csevegtek?

– Kivel, mikor és miért éppen… Ja, nem adott kiflit, képzelje, és örök harag.

– Sanyikám, gyere! Fogjuk meg, és vezessük lakosztályaikba Rozika nénit és Galambos bácsit! De jó nekik, holnapra az egészet elfelejtik. Azt is, hogy léteznek, és hogy másik létezik, talán, hogy ők maguk a világon vannak is.

– Józsikám, azért ne légy ilyen pesszimista. Általában lenyomod a hangulati barométert, baromul felfelé.

– Ugyan már! Gondolj bele, milyen jó lenne nem emlékezni, hogy otthagyott az asszony. Csak úgy felébredni, és az egészet törölni, mint ezek a csóró csoroszlyák.

– Haver, te majd csak kihevered, de ők már csak elheverik. Úgyhogy, végtelen ütőerővel, csapd szájon magad!

– Kislány, fiatalember, takarodó! Magát az anyuci hívja, magának pedig fújt a kürtös. Megértette?

Járókeretük mellett, némi karalásegítéssel visszatotyogtak, és reggel megkezdődött egy másik nap. Vagy nem…