Zúzmara

Lágy lánysikolyok pöttyös körítésében suhogtak a dögütések. Teke, aki mindenkor egy nyakába kötött vadászlámpát lógatott bizsu helyett, nem pontosan fogta fel a szabályokat. Különben jó pókeres volt, fütyült minden, selyemlabdányi játéktól eltérítő hadműveletre. Játszott már fogpiszkálóban, gyufaszálban és kemény aprópénzben. Néha falfúró-hangutánzás volt a tét, fekvőtámaszokkal, extrém helyzetben.

Most valami dögütés… Szeretett tanulni, jobban örült volna, ha láthatja, miben áll a vesztes büntetése, de az első partit ő hervadta le. Csákányfej, aki a nevét nem tudni, honnan kapta, szorított kettőt csuklóvédőjén, aztán elkezdte – kívánságra jobb vagy bal vesére – osztani nyereményét a vesztesnek. Teke érző idegeire neuronnyilak záporoztak, de mielőtt a földre zuhant volna túlérzékenységétől sárgultan, már jött is a másik parti. Szándékosan passzolt, két párral. Nem akart rizikózni, a sejtelmesen mosolygót és az agyonszomorodottat felváltva és kiszámíthatatlanul játszotta el. Így soha senki nem tudta, mekkora az átrázás halmazállapoti tömörülése, és a kezeiben tartott lapok, mint nem látott dinnyebelsők, vajon szépek-e, vagy ütésre valók. Teke egy életre megjegyezte, itt veszíteni nem szabad! Inkább két kötött sapkával, és bundás dzsekivel járja a nyarat – sajátosan –, napszúrás ellen! Csákányfejnél egyszer volt dögütés-behajtás.

Biztosra ment, óvatos taktikával, és amolyan Ludas Matyi borzas változatában, háromszor sújtotta vissza a felvilágosítás nélkül kapottakat. Csákányfej nyöszörögve mosolygott, de a második szériánál már pepitamedve-szerepet is vállalt volna, főkötőben, fejhangú énekléssel. Kínjában még mindig vicsorogva vigyorgott.

A harmadik osztaléknál, kézilabdás technikával időt kért, és Zsebi baba bújával heveredett végig a heverőn. Lánykáék, akik pletyi-tollászkodtak, és hajat göndörítettek közben, egy szájcsücsörítés és két nyelvnyújtás után, Tekét lesúrolták.

Elérkezett Csákányfej szalagos dobozban csomagolt fájdalomdíja, és a sápatag tag még megpróbált macsó gorillafejet csákányítani, mielőtt összeomlott volna. A lányok ugyanis nem Tekét marasztalták el túl súlyos ütései miatt, nem is Csákányt emelték pajzsra, virágözönbe. Talán, az egész fiús marhaságból semmi mást nem érzékeltek, csak hogy őket valami kártya izé miatt, ami legalább annyira lükeség, mint a foci, elhanyagolták.

Tekének egy hónap után múltak el a fájásai, állítólag ez ilyen helyzetben normális vajúdási idő. Csákányfej hosszú mosolya jóval több homokszem lepergése után egyenesedett ki, a fájdalom göndörületéből. Bár ő volt a kezdeményező, soha többet nem tette kockára saját veséjének püfölését, egy valószínűtlenül kétes két esélytől.

Attól a naptól kezdve, a partinkénti bankösszegnek számító öt hajszál kitépésére váltott, mert mégis csak megilleti valami öröm a nyertest, főleg ha ő az, gondolta. Ma, nyíratlan kopaszsággal járja útjait.