Szurkolás

Minden csárdába kell egy dudás. Ha túl sok van, kicsapják a biztosítékokat… Mily köves volt az a folyosó, intarziaberakás helyett borongós, naftalinos, valakit éltettek, mert hetvenes lett. Kivirágoztatták az osztálytermet, tintasötét, vastagon szürke, padlóra ragadt sejtelemmel.

Azt hiszem, a takarítónők számát racionalizálták, mert bár a sima seprés leghercigebb formáját naponta megejtették, de színtelenedett az osztály. Mindenfelé, központi ötletek kora, kibontott zászlók és kusza jelmondatok alatt, valaki fejéből – pattintott, rőt szakállú ötlettel, mint egy jó padlókefe – kirepült a „seperd, diák, mosd fel az osztályt” akció kozmikus változata.

Vajon hányszor kellett volna, milyen gyakorisággal? Nem tudom. De abban az osztályban, csak két lekékült, osztálymosoda-jelleggel bíró tevékenység zubogott le. A többit, valószínűleg, hogy ne zárjuk ki a csalafintaság pragmatikus formáját, a tizennégy malac elve alapján, statisztikailag lejelezték.

Még az is lehet, hogy takarítónők korholás vagy zsebpénz-emelés árán váltották ki az „I love you tizenkettő C padlója”, spontánnak nevezett akcióhalmazt. A fiúk, háromszor tízen, miután padmentesítették az osztályt, és székből akadálypályát hevenyésztek az esetleg arra csónakázó, még bent lévő tanárok bosszantására, lefeküdtek. Hanyatt, csak úgy fatörzsszerűen! Gerincüket szoktatva a nem sokkal ez utánra várható, kemény matrac idillre.

Osztályfőnöknő is volt, mint minden osztálynak, darab, kirendelt, kinevezett és csatolt. Ő, a vízben úszó osztályban, bokáig pancsikáló lányok szolidáris megmentőjeként, két próbálkozással megkísérelte sikálásra szoktatni a félnyíltan cigarettázó, unott tőmondatokban társalgó – néha, valami számára megfejthetetlen tragacsságon felnyerítő – fiúkat, de azok minduntalan kiszivárogtak. Pedig ez őt nagyon zavarta! Hirtelen, valami halaszthatatlan – mint ősszel és tavasszal parasztnak a szántás – dolga akadt, a félig nyitott ajtajú tanáriban.

Még virágzott! Mondhatni csábító szirmai voltak, mint a hattagú, hirtelen felmosóvá változott, egyenruhába bújtatott lányoknak. A tanári ajtaja mögött másfél méterrel, speciális darabossággal faragott, kemény táblájú szék nyomasztó öléből, a serkenő bajszokat sem pödrő fiúkat leste.

Valami történt az osztályban, a sikongás frekvenciája hangosabbá nőtte magát. No, erre, mint fáról levert, érett diók potyogtak be, giga csiga sebességgel a fiúk. Még csak sodródott a balhékezdet szűkülésének előjele az átmeneti mocsárban. Valami unalomrepesztőn megjelent Andrea, bekuporodottan forgatta vödrében a mosószertől habzó vizet.

Ekkor, az előzményeket nem ismerő fiúkban hirtelen kitört a versenyláz. Padtársa, Diana, ugyanis odalépett, és két kézzel, mérhetetlen komolysággal szép napot kívánt, majd négy marékkal szűkítette meg gyors fodrászként Andika frizuráját. Amikor hátat fordított, a tocsogó léharmóniában váratlanul zúdult rá a vödör teljes tartalma.

Még nyugodtan fordult meg, lenyúlt a mosóporos dobozért, odalépett kimerevedett kebelbarátnőjéhez, és beporozta, mint jó gazda bogárirtóval burgonyájának leveleit. Tetőtől talpig! Főleg hajzatát ékesítve, a maga idegein pengetést sem kímélve, szórta-szórta.

Ekkor már mind a harminc srác dübörögve vált szurkoló táborrá, tulajdonképpen mind a két lány irányába. A lényeg az volt, hogy ilyen alacsony szintű átrecsegtetéssel ne hagyják abba. Elkezdődött a sikítás, visongás, ordítás és üvöltözés, hengergőzve tépték egymást a latyakos parketten, és valamitől, az osztályfőnöknő pár méterről nem akart semmit meghallani a számára feltehetően horror-felforrósodásból.

Idegességében egyik krémest nyakalta a másik után. Fülelt. A lányokra, akik egymás ruháját szabták, éppen saját ízlésük szerint. Senki nem foglalkozott vele, mintha nem is létezett volna, mint az az őszi falevél, amelyik tavaszra szétporlad.

Hogy miként fejeződött be a pancsözönbe szivárványosított buli, arról a helyszínen jelenlévő tudósító sem tudna pontos információt adni, Tény, hogy az ég nem derült ki, a napot sem húzták csigával magasabbra, és valamilyen osztályszolidaritásból, ha haza akartak menni, kénytelenek voltak ímmel-ámmal beszállni a parkett frissé derengett foszlányosodásának széttörlésébe.

Visszarámoltak, és sosem lehet megtudni, miért, de a nő lebukott, mint horizont mögötti esti nap. Soha nem tett célzást sem a sikálókon vert lobogására. Feltehetően azért, hogy osztályát, s így saját magát, ne pontozzák le, ne kerüljön senki hátrányos helyzetbe.

Még hetekig napfogyatkozásba mordult egymás mellett a két amazon, talán sosem felejtették el, de a józan ész azt diktálta egy idő után, hogy játsszák el a kisimuló víztükröt, melyről olyan szépen visszaverődik a felkelő nap sugara.