Zebra szeretnék lenni!

– Zebra szeretnék lenni, i-á! Ahelyett, hogy ebbe a borult egemre napsütést varázsoló vágyamba pusztítanál, te is letörsz folyamatosan. Oldalba is rúglak! Még jó, hogy nem ló vagyok, örülhetsz neki. Tudod, a patkó rosszabb még a csacsirúgásnál is. Bámulsz rám és lógóból az ég felé csapod csodás füleidet. Tudod, hogy kopaszodsz?

Az a pár szál sörény, a füled között, valamitől az ég felé mered. Te mindig ilyen megalkuvó voltál, nem kergettél álmokat, maradsz szamár, leszel orkánkabát vagy mi.

Én ma még egyet keringőzök a zsenge fűben, így hanyatt fekve, jobbra-balra tekeregve, és jót harapok a füledbe. Szétrugdosom patáimmal a fellegeket, aztán, mikor már az összes nyúl és róka egyen-nyúlcipőben repeszti ellenkező irányba rémisztő ordításom okozta pánikját, ne feledd el, zebra barátod voltam. Még utoljára, ma éjjel itt alszom, ezen a szalma vackon, holnaptól felszabadulok, és rétek, mezők, vadon csatangoló, nagy fülű zebrája leszek. Ne bámulj! Igen, tudom, azt akarod kérdezni, hogy lesz szamárból zebra, te megalkuvó, örök füleket-lógató, szomorú fej! Üthet, verhet a gazda, holnap egy tapodtat sem mozdulok a fogat előtt. Úgy gondolom, mire az ostorából félujjnyi sem marad, még hegedűvonóra lopott farkunk, vékonyszálnyi sem, ártalmas, de megnemesítő zebra-átalakuláson, i-á, kínlódom át magam.

Szenvedő testem, lassan kifehéredik, és az ostorcsapások nyoma, kínzó hegesedés után, végleg fehérré lesz. Ne bámulj! Tudom, jobban szeretnéd, ha piros zebra lennék, vagy semmilyen. Neked jó ez a csacska csacsi lét. De én, mikor leszedik rólam a hámot, oldalra dőlök – nem lesz nehéz kínomban halottnak tettetni magam –, és amíg odébbállnak helyettesítő munkaerőért, na, kiért is? Ja, eltaláltad, érted, addigra kifújom magam, és eltűnök, az örök szavannák szabad világában.

Eljött a másnap, elmúlt a csépelés, és mire Kockással gazdái visszaérkeztek, akkor már Csapdle, a koedukált szamárzebra, örök réteken ügetett boldogan. Bajszos és Bajusztalan feldobták a fogatra, és Kockás fülébe ordították:

– Irány a vágóhíd! …

– A bőre már használhatatlan, legrosszabb esetben szappan lesz belőle, de pocsékba nem hagyjuk ezt a csökönyt.

Valami ekkor világosodott meg Kockás fejében, és megállt az ostorcsapásokra várva. Hátha ő is zebra lesz, boldog, szabad, mint Csapdle. Bajszos és Bajusztalan dühükben, ostoruk már nem volt, tanultak csökönyből. Csákányt használtak.

Most Csapdle és Kockás, ketten ügetnek, nyargalásznak, tök mindegy, hogy zebrán-e, az örök diszkriminációmentes, teljesen szabad réteken, és szamárnyerítve szórakoznak. Bajszos és Bajusztalan, maguk húzzák az egykori, kettőjükkel megrakott fogatot.