Rekeszizom Faramuci

 

– Gyerekek, ma megtanuljuk, hogyan kövessünk el helyesen harakirit. Ugye, mindenki hozott kelléket, tegnap elmagyaráztam, hogy mit barkácsoljatok a a papátokkal műhelyben. Persze a szerencsésebbje, mint Aka Niki és Noha Káhi, bizonyára papájuk nindzsa, illetve szamuráj szerszámát mintázták le. Bár ez az elméleti részhez tartozik, de egy nindzsa vagy szamuráj soha nem adná kölcsön kacorját, mert a nap bármely pontjában szüksége lehet rá. Hátrányos helyzetű vagyok, mint látjátok, sokkal idősebb, mint ti. Mit óhajtasz, Ohana Nauki?

– Azt szeretném kérdezni, a tanár bácsi hogy élt ilyen sokáig?

– Nagyon egyszerű, éppen ennek elmesélésébe kezdtem. Az én gyerekkoromban, még csak fakultatív módon oktatták ezt a gyakorlati tantárgyat, így mire értesültem róla – megcsappant ugyan az osztály létszáma, és nem tudom, miért –, már csak áhítozhattam, hogy valaha egy tudománnyal többem lesz. El sem tudjátok képzelni, mennyi öntevékeny, autodidakta utánajárást, tanulmányozást igényelt, hogy szakszerűen megtanuljak harakirit elkövetni és most kiképezhesselek benneteket. Mondd, Iniaha Sukoaku, miért jelentkezel?

– Azt szeretném kérdezni, tanár bácsi kérem, ha ön állandóan harakirit tanít, hogyhogy él még?

– Gyerekem, gyerekem, hogy lehetsz ilyen butuska. Természetesen, nektek tartom a gyakorlati kiokítást először és utoljára, azt hittem, ez világos. Mondd, fiam, te hogyan készítetted a nyiszálódat?

– Tanár úr kérem, lenyúltam derékaljam alá, kivettem a papa előző estén odarejtett eszközét. Ezzel, momentán az életét mentettem meg, csak holnap fogják kötelezően harakiriztetni, mert az éjjel valami kis gikszerje támadt. Jót cselekedtem, nem?

– Gyalázatos vagy fiam, megbecstelenítetted apádat! Te, Rekeszizom Faramuci, hogyan végezted az előkészületeket?

– Tanár bácsi kérem, a kenyérvágó kést alakítottam át jajveszék-szerszámmá. A papa így nevezi, de csak családi körön belül…

– Szégyellhetné magát, de a titkot meg kell tartanom. Most, hogy elkezdem a tanítást, ím, látjátok ez a pontos szerszám. Emeljétek fel ti is! Gyönyörűen villognak, de még ne nyúljatok hozzá! Most a hegyénél fogva, picit pendítsük meg, hogy zenei hangot adjon ki, a zenélés is tantárgy ugyebár. Ejnye, gyerekek, milyen elővigyázatlanok vagytok, úgy látom, mindenki megvágta az ujját! Nos, helyezzétek az eszközt, ahová én! Látjátok? Most, egy erőteljes nyomással billentsétek beljebb, így! Mindenki jól látja? Aztán egy félkör alakú, ehhez hasonló girbe-gurba húzást hajtsatok végre! Rendben, látom, mindenki megcsinálta, amit mondtam. Most puffanjatok a földre, velem együtt terüljünk el szépen. Nagyon ügyes gyerekek vagytok, megdicsérlek benneteket!

– Jaj, ez nagyon fájt, nagyon fájt, rögtön felfordulok, nem bírom!

Jolánka könyökkel vágta oldalba Brúnóját.

– Valami nagyon rosszat álmodhattál, már negyedórája egy horrortörténetet nyögdécselsz, közben nagyokat jajgatsz. Elmeséled, mi történt?

– Alig emlékszem, de iszonyú volt! Még most is belém sajdul, bár már itt a combom tájékán… Jé, mik ezek? Élesek, mint az apró szemű, kifent kavics. Hoppá, úgy tűnik, megszabadultam a vesekövektől. Tényleg rondát álmodtam, most már emlékszem. Ha gyerekünk lesz, semmiképp ne nevezzük Rekeszizom Faramucinak!

– A rossz álom az eszedet is elvette, úgy látom. Örülök, hogy a kövek így álmodban kijöttek, nem is fájhatott annyira, mások napokig szenvednek. Na, nyúlj az ágy alá, vedd ki a nádvágót, és irány a munka!

Brúnón még átszaladt a hideg, de ez a nádvágó egészen más vágó volt. Szimpatikus, kedves! Azelőtt gyűlölt a jégre menni, de most kaktuszba is mosolyogva ült volna.