Szavazás nélkül

Nem bírt aludni az őrmester, ez gyakran előfordult vele. A nagyon keveset alvók közé tartozott, ám ilyenkor unatkozott, és ami még rosszabb, mindenféle oktalanságok jutottak eszébe. Ki, mit, hogyan csinált, miért, és főleg mit rosszul.

Azon a napon, ha tehetik, kidobják haleledelnek, de olyan mélyen szigetelt sufniban töltötték alvásprogramjukat – így hivatalosan megnevezve –, hogy a zsiliprendszer jótékony hatása folytán, elsüketítettnek tekinthető volt vackuk. A hangszigeteltnél sokkal csendesebb, néma. Csak süketnémáknak nevezték magukat.

Két közlegény éppen maguk borzongására és a főnök gőzölgő fejű szórakoztatására szenvedett. Az egyik, a négyszáz-tizenhármas tengerész csomó, négyszáz-tizenharmadik megkötéséig volt köteles bogozgatni, másikuk egyszerűen feküdj-felezett – nem felesben, bár egyszer fent volt, máskor lent –, mert a nagyfej véleménye szerint, negyedmásodperces késéssel indult szolgálatba.

Valami nagy vihar lehetett kint, az ilyen hajók belsejében ez alig is érzékelhető, de épp a főnök jegyezte meg:

– Gigantikus erősségű villám csaphatott közvetlenül mellénk, ha még ide is behallatszott. Na, folytassátok! – a hajó, egy picit meg is rázkódott. – Ejnye, mondtam, hogy szokatlan vihar visong ott kint, de ha ilyen jó fülünk nem lenne, a tengerész nevet sem érdemelnénk ki. Te ott, éppen hányadik fekvőtámasznál vagy?

– Én éppen a kilencvenhetediknél.

– Akkor még van ötvenhárom, és ha jónak látom, nyugovóra térhetsz. És te a csomókkal?

– Jelentem, egy csomó csomót megcsináltam már, végigszámoltam, itt vannak egyenként. Éppen az utolsót kötöm.

– Mennyi van még ébresztőig?

– Mindössze három és fél óra, jelentem!

– Beszélj hangosabban, unatkozom! Jól nézek ki, most három és fél órát vakarózzak, mert a lusta matrózoknak a hangyák szorgalma nem jár. Sebaj, hogy gyorsítsalak benneteket, holnap valamelyik torpedó kilövő elé állítalak, ahonnan reflexből és időben kell elugrani, különben, akár visszalövődhettek. Mars lefeküdni! Én járok egyet, ezen a beszűkített, kényszerzárt helyen, aztán vagy alszom, vagy meglátjuk. Túl mélyen elaludni nem ajánlatos! Világos?

– Értettem! – vágták rá kórusban.

Kilépett az ajtón, és tengerészatléták csíkjait összegubancoló ormótlansággal, a szolgálatos ülve maradt. Odalépett, mielőtt jó szándékú felállás-kezdeményezést indíthatott volna, eleresztett egy jobb horgot, amit – soha nem gondolta, hogy katona ilyenre képes – emez melankolikusan kivédett és gyomorszáj-tájékon vágott vissza egy jeges balegyenessel.

– Tökfilkó!

– Balbéla, szerintem nyugodtan leszedheted a rangjelzéseidet. Épp egy, a tengerészkiképző, franc tudja, min, ahol a hajómanőverezés csínját-bínját megtanították neked – nekünk még jobban, mert te csak beszélni tudsz, mi meg is csináljuk azt – a kiképzésből kimaradt akciót hajtunk végre, amit süllyedésnek neveznek.

– Megbolondultál? Öngyilkos akarsz lenni, szándékosan provokálsz? Elment az életkedved, van a fejedben egyáltalán elme? Így, bíróság sem kell, ha olyan kedvem van, helyszíni ítélet-végrehajtásba kezdek!

– Őszintén megmondom, komoly segítség lenne, ha most ledurrantana. De magázzon téged a fene! Lőj le, öreg, itt vagyunk a hajóbelsőben. Figyeled, hogy csúszik a szék veled oda hátra?

– Hatalmas hullámok döngethetik a hajót, ilyennel még nem találkoztam…

– A leghatalmasabbak, amik léteznek, de nem a felszínen. Figyelj, láttál már olyat, hogy a plafonon vagy, és az a padló?

A hajó megdőlt, megfordult, és a hálókörleten belül is elhangzottak az aggodalom első ordításai.

– Tökövics, nem tudom, tudod-e, így becéznek apró termeted, és fura csököttséged miatt, mi vagyunk a túlélők!

– Mit éltünk túl? – kérdezte egyre aggodalmasabb hangon az őrmester.

– Végig tartottam a kapcsolatot a felszínnel, ami már alszín. Legalább fél mérfölddel a tenger alatt vagyunk, és nemsokára nagyot zökkenünk. Egy kamikaze gép pilótája, vagy elszámolta magát, vagy megijedt, talán ez utóbbi, mert azt mondták, megpróbált horogban felemelkedni, de becsapódott a hajó mellett a vízbe. A következő három nem tévesztett, telibe talált, de valami olyan elképesztő szerencse, vagy szerencsétlenség, na, ezt hámozzuk ki, hogy ez a vízen imbolygó degeszre tömött detonátor, irdatlan méreteit meghazudtolva, nem produkálta a nagy durranás láncreakcióját, csak simán kettétörtünk… Hopp, lepattantam a padlóról, és teljesen bevágtam magam a plafonba. Itt van alattunk a számtalan zsiliprendszer, tudod, ezt így szokták tervezni, hogy még véletlenül se süllyedhessen el egy megsérült hajó.

Itt, a hajóközépen, mindentől elzárt minket az áramvonalaska csekély sebe, és szuper túlélőivé tett. Csak hát, a túlélés túlélése nem fog menni… Vajon jártak már mások is így korábban? Mennyi megemlékezés-sorozat díszpintyei voltunk, de saját valódi elsüllyedésünkkel soha nem számoltak! Jegyezd meg, mert én – szerintem a srácok is – nagyon bekalkuláltuk ezt. Hiszen, ha a víz tetején imbolygó, ellenséges akármit lövöldözzük, és vadászgépeket röptetünk fel, azok a piszkok a túloldalról szándékosan el akarnak süllyeszteni, néha sikerül is. Azért van ez, mert nem tanítják az ő haditengerész-iskoláikban, hogy nekik kell elsüllyedni, hiszen mi akarjuk megsemmisíteni őket.

– Maga meghibbant!

– Ó, de kedves hang magától! A srácok hozzád képest egészen higgadtak. Nézd Billyboyt és Charlyt, pókerpartiba kezdtek a falon, most éppen az van alul. Bob, akármilyen jó smasszer vagy, még egy ilyen kis helyen is el tud dugni előled annyi piát, amennyit akar. Látod, hogy nyakalja a rumot, mert tudja, hogy a túlélést nem lehet túlélni.

Az őrmester remegő hangon, már-már könyörgő tehetetlenséggel kérdezte:

– Hogy jutunk a felszínre?

– Hát ez az, Szivarka. Sehogy. Vagy betódul a víz, de itt olyan esztelenül szigeteltek mindent, hogy ha eddig nem robbant fel minden, már nem is fog. Kétszáz mérföldnél sem biztos, hogy elegendő nyomást gyakorol a víz. Marad a bent rekedtség.

– De itt véges a levegő, nemsokára elfogy. Hol vannak a búvárfelszerelések?

– Egyrészt három zsilipajtóval odébb, másrészt abban a pillanatban, ahogy kinyitnám ezt, nyekkenni sem bírnál, máris degeszre lennénk, kedvenc ihatatlan tengervizeddel. Ebből a mélységből nem is lehet felúszni, éppen arra elég, hogy ne robbantson minket szét, de semmi másra. Különben, ha gondolod, megszavaztathatjuk a fiúkkal.

Tudod, a Titanicon is a kapitány az utolsó percekben mindenkit a maga urává tett. Lehet, hogy te nem teszed, de kit érdekel, már egyenlőek vagyunk, a te szavazatod sem több senkiénél, hogy a vizes, vagy a víz nélküli túlélés befejezést válasszák.

Az őrmester pisztolyával hadonászva próbált pattanásig feszült idegein segíteni, így döntésképtelen helyzetében fogalma sem volt, maga vagy a többiek felé irányított csővel csináljon rendet, és ekkor, egy másodpercnyi szeizmikus erejű, lángoló dörej rázta meg a hermetikusan elzárt körletet. A detonáció szavazás nélkül oldotta meg a túlélés túl-nemélésének módját.