2011. december 30., péntek

Vándordíj

A Charles Bronson, szájharmonika-készítő szakközépiskola harmadikos tanulói, meglehetős macerával – a balról fúvó homoktengerben –, ásatások és egyéb kutatások fáradhatatlan egymásra rakásával, mondhatni, visszaguberálták a hajdani díszletet, és főleg a szájharmonikát. Hajszálra ugyanazt a díszletet építették fel, ahol egykoron Charly – aki egészen Bronson volt – a nemes cél érdekében fogadalmát megtámogatta. Orrcimpájának mozgásával, mesterien jelölte meg a gaz embereinek hollétét. Emlékezzünk, többen közülük békésen, puskacsövet szorongatva napoztak a tetőn, de csíkba szorított szeme, teljes alapossággal fröccsentette a dolgokat a becsület mezejére. A beszéd ocsmány dolog nyugaton. Egészen szelíden, valahogy rá kellett ébresztenie torrero külsejű ellenségét, miért is húzza folyton a nótáját. Ezért, a tetőn napozó csövezők kilövése jogosan illeszkedett a helyi közerkölcshöz. A másik verzió szerint az egér lőtte volna le a macskát.
A Bronson által még nem ismert középiskolások összegyűjtötték az orvlövészszakma krémjét, és az egész díszlet újraépítése után, csak nekik kiosztható évi vándordíjat alapítottak. Minden tetőn egy kiváló szaktekintély – az orvlövész-társadalom java – helyezkedett el, és az utcán végigrohanó, teljesen váratlanul rájuk lövő szerkezetet szét kell lőniük. Ha valamelyik nem talál célba, az önként, némi hátsó buzdítással bemutatja a szabadesést. Egyéni számokban is összemérik tudásukat. Egy cikázó, Bronson báty-ölő bábu, elősorsolással eldöntött sorrendű eltalálásában. Mindazoknak, akik pontosan teljesítik kötélségüket – helyesbítek: kötelezettségüket –, a jutalom a retro-gőzmozdonyos helység babájától búcsút vevő bronzonos viselkedés lesz. Megnyerik a nőt, bemehetnek, elmondhatják, hogy csodaszép város lesz itt egyszer. Majd hosszú másodpercekig tartó csomagolás után, egy szál kalapjukat fejükre téve, kint rájuk váró, önindítós, nyergelt pacival eltávoznak a ki tudja hovába. Ez a versenyen szabad eltávozást jelent, és egy egész évre szóló "Nyugodt lehetsz, életben maradtál az idén"-vándordíj boldog birtokosai lehetnek. Azon kevesek – lehet, hogy többen lesznek, és szégyent hoznak minden szúrós tekintetre –, akik nem teljesítik, egy alkalomra megkapják azt a bizonyos szájharmonikát, és teljesen vándordíj nélkül maradnak.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drága Péter!
Végre sikerült bejutnom és nagyon sok szeretettel gratulálok a z írásaidhoz.
Bocsáss meg,hogy amiket már korábban olvastam nem küldök kommentet,hiszen mindegyik írásod szakszerű sokszor szomorú,de találtam olyan írást Pl. A vándordíj ami egy teljesen új világot nyitott meg előttem.KöszönömNeked:Irén

Unknown írta...

Én köszönöm Neked, kedves Irén! :)

Seres László írta...

Kedves Péter! Vissza-visszatérek blogodhoz, mert szeretem a rövid, lényegre-törő, nagyon is emberi kérdéseket boncolgató és mai korunkra jellemző érzés-világot bemutató írásaidat. A tömörítés, a fokozottan magával ragadó feszültség teli helyzetek utat mutatnak a versíróknak is.
Köszönöm ezt Neked.
Barátsággal: László

Unknown írta...

Én köszönöm Neked, Kedves László!
Barátsággal: Péter

Névtelen írta...

Kedves Péter!
Ide-kódorogtam a honlapodhoz és egyáltalán nem bántam meg.
A fenti íráson pl. igen jól szórakoztam. :) Éva Lambrozett

Unknown írta...

Kedves Éva!
Köszönöm az ide-kódorgást! :)
Üdv., Péter

Farkasüvöltés írta...

Kedves Péter! Nagyon szeretem olvasni az írásaidat, mert összetéveszthetetlen, egyéni humorod van, ami mindig ott bújkál a soraid között..Ez is nagyon tetszett! :)Üdv. Ilona

Unknown írta...

Szívből köszönöm, Kedves Ilona! :)

Megjegyzés küldése