Megesett történet képzelt átirata

Elég rázós volt a hajóút, bár sok mindenhez szokott emésztőrendszere, ennek ellenére nemcsak szédült, de – szégyen ide, szégyen oda – a tengeri betegség minden külső és belülről jövő lesápadtságát produkálta.

Elmagyarázták neki, hogy népes fogadóbizottságra számítson, és ha nem is huszonnégy órán belül – mert azért az időeltolódást is vissza kell rángatni a helyére –, de berobbantják a sikerzónába. Jó, jó, lumpoláshoz szokott, de az még nem egyenlíti ki a számlát.

Lesétált horpadt kofferével, és egy feje felett unottan Jávor Pál feliratú kartonlapot lengető – kalapos kövér, bizalmatlanságot gerjesztő – cápamadár külsejű személy, amint meglátta, akkorát változott, mint egy báb a hirtelen pillangóvá váláskor. Kinyílt és valahonnan három szája lett, jókora villantott fogakkal beszélte önmagát:

– Most kezdődik a karrier, művész úr! Valójában, amit eddig csinált, az amatőr – persze profi amatőr – kígyócsörgetés. Most beledobjuk, mint egy nyulat, hogy valóban csörgesse meg azt a tekergőt. Nézze el nekünk, de véletlenül ma, az ön fogadására önként jelentkezett díszzászlóalj minden tagja dióhéjba burkolózott. Szólította őket a malacrengető kötelesség. De mondtam már, nagyon pici türelmet kérünk! Jöjjön, van néhány elkerülhetetlen adminisztratív lépés a bevándorlási hivatal tisztjével. Majd én segítek elboldogulni.

Be is léptek, közben a triplaszaltós mosolyú Pál-lengető megint ormányos, méla kövérségbe tért át.

– Jó napot, uram, ezt a szerencsétlent kellene valami tartózkodási engedélyhez juttatni.

– Ki ez a furcsaság?

– Magát valami filmszínésznek gondoló kis senki csupán. Ide hívtuk, mert unatkoztunk. Néhány estét eldudorászik nekünk, aztán bedobjuk a nagy filmszínészek közé – ahol a statiszták statisztáinak statisztája lehet –, akik megeszik uzsonnára.

– Nem tud angolul?

– Nézze, fogalmam sincs, de ha tolmács helyzetébe kerültem, minden bizonnyal gondjai lehetnek a nyelvvel.

– Szóval filmszínész volt ez a… Hogy hívják?

– Jávor Pál.

– Ezt le is írhatná, diktálja betűnként!

A kísérő lediktálta.

– Ne hülyéskedjen, kérem, sápadt nevet nem írunk, mi az a Pál? Miféle név ez?

– Tulajdonképpen, a Paul magyar megfelelője.

– Milyen megfelelője?

– Semmi, ne idegeskedjen, van olyan nép, hogy magyar.

– Lassan még el is hiteti velem, pedig filmgyártás sincs máshol, csak nálunk! Gondoljon Mr. Chaplinre, ő is kénytelen volt otthagyni elmaradt kontinensét, hogy valamit elérjen. Feltételezem, hogy némafilmekben repeszthetett esetleg, ez a Clark Gable-re emlékeztető. Szóljon, hogy kérnék tőle gyorsan néhány jó kis grimaszt!

– Kedves Pál, legyen szíves valami kedves előadást produkálni ennek a drága hivatalnoknak, aki teljesen elérzékenyült, amint megtudta, mekkora személy áll előtte.

– Kérem, természetesen. Mondjuk a…

És belekezdett, "Hej ripityom, ripityom-tyom-tyom"…

– Állj, megőrült ez az ember? Pantomim jelleggel csavargassa arcizmait, és ha képes rá, egy kicsit gumiemberkedjen is!

– Mi a gond, hogy is hívják? – kérdezte Pál.

– George Kery, akarom mondani, Kéri György. Elnézést, már teljesen összezavarodtam. Szöveg nélkül szeretné a mérhetetlen tehetségét meghallgatni?

– Ilyen kérést még életemben nem hallottam! Ezen most múlik valami? Nem szeretném teljesíteni!

– Nyakasok ezek a bevándorlásiak, nem ártana…

– Rendben van, akkor eltátogom neki egy kis mozgással, némi arcmimikával, úgy ahogy a filmekben… Ám legyen.

És végigtátogta a "Hej, ripityom, ripityom-tyom-tyom"-ot.

– Mondja, az előbb miért nem beszélt? Nem is énekelt! Akár a süketnémák, össze-vissza hangokat kötött össze.

– Az magyar nyelven volt…

– Milyen nyelven? Ja, mondta már. Megkérhetném, hogy egy héten belül felejtse el ezt a rossz szokását!

– Mit?

– Ezt a hülyeséget, a magyar nyelvet, vagy milyet. Szeretném, ha tökéletes angolossággal beszélne, ahogy minden normális amerikai! Azért jött, nem?

– De! Hogyne, természetesen!

– Mit mond, Gyurikám? – kérdezte Pál.

– Szépen megkért, hogy szerezzek neked egy jó angol tanárt, mert a filmszakmában is érdekelt. Akad néhány vállalati részvénye. Szeretne beprotezsálni, de akkor egy kicsivel jobb angoltudás kellene, mint most.

– Valamennyire beszélem én, azt hiszem, csak egy rövid tökéletesítésre fogok szorulni.

– Uram, hagyja abba ezt az elviselhetetlen, nem angol beszédet, végül is miben egyeztek meg?

– Abban, hogy az életben nem fog többet ilyen – nem merem mondani – nyelven beszélni. Végül is, én is onnan jöttem – de már milyen régen –, el is felejtettem teljesen! Nem tudom, honnan vettem elő ezeket a szavakat tolmácsolást folytatni. Amíg nem tud angolul, addig hallgatni fog, de hamar megtanul. Magas célokat tűzött ki, szeretne a filmiparba jutni, ami tökéletes lehetetlenség! Még a közelébe sem fog. De hát, miért törjük le, meg úgy unatkozunk mi is, szeretnénk pár este jót mulatni.

– Már teljesen követhetetlen… Ugye, nem azt akarja mondani, hogy az imént hallott, dallamtalan, borzasztó nyelvtelen hangzavart akarják hallgatni?

– Vannak még néhányan, akik beszélik az ősi nyelvet. Na, nem én, az előbb nem is tudom, hogy tolmácsoltam, de nekik ez kell. Tudja, mindent a közönségért, és közönség vagyunk, még ha ilyen karácsonyfadísz színű, tarajos, kurtított bajszú is.

– Mit mond az emberünk, Gyurikám? – kérdezte Pál.

– El van ájulva tőled, és alig várja, hogy az első előadásodon láthasson. Meg is hívtam a hétvégére. A klubban fogsz előadni, ha nincs ellenedre.

– Semmi sincs ellenemre, alig várom, hogy közönség elé léphessek.

– Azt már, mint mondottam, ennek a hétnek a végén meg is kezded, és beindítjuk a turnét. Akár a feltartóztathatatlan vihar, úgy fogod végigszáguldani a keleti és nyugati partokat és örökre megjegyzik a nevedet! Most egy aláírást biggyessz oda, oda meg oda. Itt a tartózkodási engedély, ma éjjel nálam alhatsz.

– Kedves vagy, Gyuri, és hol fogok lakni?

– Mit tudom én, majd veszel magadnak. Akarom mondani – váltott mézes-mázosra –, megszervezzük, ettől ne félj!

– Na, mi van ezzel a komor kisemberrel – szólt a bevándorlási.

– Ne is törődjön vele, mi sem tesszük! Ez itt a verseny országa, ahol mindenkinek minden lehetséges, nem?

– Dehogyisnem!

– Akkor építse fel magát!

És ha nem is épp így, de az egyszerre beindított turbóreaktorok minden irányú elálmosodásával tették végérvényesen tönkre egy nemzet bálványának hátralevő életét, haláláig.