Szekrény Ödönné, aki a harmadik X-en túl
is gondosan őrizte idomait – egy sem veszett el közülük –, a bejárati ajtajukra
ragasztott, kézzel írott papírfecnit előbb le akarta tépni, mert nem tetszett
az írás. Csak nagyon eredeti elme, vagy valami művészlélek ragaszt ki kézzel
írott hirdetéseket, gondolta, és mégis elolvasta.
"Az örömszerző
iparba keresünk hölgyeket, kiemelten gyenge bérezéssel, urakat is, valamivel
magasabb fizetésért".
Szekrény Ödönné, végleg
szét akarta tépni ezt a nyílt, szexuálisan megkülönböztető irományt, de ekkor
átfutott rajta egy olyan bizsergés, ami egészen elevenen élt még leülepedett
emlékei között. Otthon nem szólt semmit, de a düh másodperceinek múltával,
kiegyenesedett benne minden elméleti bele nem rokkantság. Két kezének középső
ujját egyszerre emelte fel, és eldöntötte. Drága jó Ödönöm – gondolta –,
ezentúl csak használt vizet iszol, és örülj, ha a fürdőkádból meríthetsz
magadnak levest!
Elindult. Furcsa,
színtelen, de éppen ezért bizalmat gerjesztő volt jövendő munkahelye, belépett.
– Kérném szépen, a
hirdetésükre jelentkezem, itt van még egy darabja, amit nem téptem szét, íme! –
és elővette retiküljéből a bélyeg nagyságú, párbetűs irományt.
– Foglaljon helyet! – mondta
egy nyakkendős, gumicsizmás úriember. Ő maga, íróasztala mögé helyezkedett, és
elkezdett beszélni.
– Dolgozott már az
örömszerző szakmában?
Szekrény Ödönné, Egérke,
pironkodva vallotta be, hogy sosem volt zónaengedélye. Picit furcsállotta
előadójának értetlenkedését, de ez is benne van a pakliban, gondolta.
– Azért ismeri az
örömöket, gyönyört ugye okozott már másnak is?
– Ó, hogyne, kérem!
– Nagyon szerény
fizetést tudunk adni, körülbelül annyit, mint az emeletes riksát húzó,
lefogyott törpének, de másokat a gyönyörre megtanítani mindennél fontosabb. Itt
ugyanis előadásokról van szó. Csak úgy négyszemközt mondom, valójában az
emberek terápiának, segítésnek, vagy bármi másnak foghatják fel, ebben szabad
kezet kapnak. Dorong volt már a kezében, mondjuk vajköpülésre használatos?
– Volt, kérem szépen,
vékonyabb is, vastagabb is…
– Szóval nyelek is?
– Tessék?
– Nem azt kérdeztem, ön
nyel-e, hanem, hogy nyelek is voltak-e a kezében?
– Természetesen…
– És csavar-, meg
anyailleszkedésben járatos?
– Az illeszkedésben?
Úgy gondolom, nem vagyok amatőrök közé sorolandó…
– Ez nagyon helyes,
hiszen az ehhez nem értőket meg kell tanítani a helyes illeszkedésre és a
helyes nyélhasználatra. És általában az ásóval is baráti kapcsolatban van,
ugye?
Ödönné, Egérke
eltátotta a száját.
– Ásni szokott?
– Igen furcsa
megfogalmazás, de nem áll tőlem távol, semmi, ami bizarr…
– És a férje?
– Természetesen
próbálkozik, igyekszik…
– Rendben. Esetleg
meghívhatja őt is együttdolgozásra.
– Ugyan, ha lehet, őt
kihagyom ebből az egészből. Otthon majd elszámolok, ahogy tudok.
– A maga dolga,
kézcsókom. Jöjjön, megmutatnám a munkaszobát!
Benyitottak egy
helyiségbe, aminek egyik oldalán két gyönyörű puffos fotel díszelgett, másik
oldalán, egészen furcsa, muzeális tárgyak – de mind rúd alakúak – sorakoztak.
– Nos, kérem, ezek
lennének a segédeszközök.
Ödönné, Egérke
mosolygott, arcáról leolvashatatlanok voltak agyában végbemenő gondolatcsobbanásai.
– Itt egy tíz
négyzetméteres munkaterület. Ön le fog feküdni középre, a partnere mindig férfi
lesz. Az ilyen jellegű munkát általában nem nőkkel végeztetjük.
– Ez csak természetes,
kérem, és ott a csupasz földön előgyönyörgünk?
– Önöknek az a dolga,
hogy a tisztelt párokat – ezek férj és feleség lesznek – megtanítsák a nyeles
segítőeszközök, ilyen-olyan behatolások, bökések, szúrások gyönyörére. Ha
hiszi, ha nem, akad, aki képtelen rá, pedig ezt el sem tudom képzelni egy ásó
esetében.
– Ásó is lesz?
– Miért, mit gondolt?
Kérem szépen, a partnere megfogja a nyelet és maga körül bejelöli, hatalmas
döfésekkel a területet. Mikor végez, magácska elkapja a nyelet, belekapaszkodik
és felugrik. Mindketten meghajolnak, és itt kezdődik majd a munka
oroszlánrésze. Partnere felássa a szabadon maradt területet.
– De érdekes! Ásó is lesz?
– Persze, egyfolytában
arról beszélek. Csak az lesz – mondta oktatója hanyagul, egyre hevesebben
beleélve magát az előadás fontosságába. – Aztán mikor mindent felásott, maga
beáll a szabadon maradt területre, ahol a nagy döfködés történt. A maga körül
körbejelölt terület, ásatlanul hagyott részén. Megfogják egymás kezét,
felemelik a magasba, majd meghajolnak. Fát ültetni is szokott?
– Mondtam már, hogy
nagyon tetszenek a tisztelt oktató úr kifejezései? Szoktunk időnként, az a baj,
nem túl gyakran – mondta lehangoltan –, de most elkezdődik a mindennapok… Ugye,
minden nap lesz itt áskálás és döfködés?
– Naponta sokszor,
kezét csókolom. Megfogja a csemete seprűnyél-vastagságú szárát, partnere kiássa
a gödröt, és beállítja.
– Álljon meg a menet! –
szólt Szekrény Ödönné, született – valamikor, egyszer harminc valahány éve –,
Egérke néven. Megrémült. A haja szálanként – mint elektromosságtól – égnek
állt.
– Ugye, nem földműves
ásóról beszélt mostanáig?
– De, kezét csókolom!
Megmutatjuk a népeknek, micsoda gyönyörűség a földművelés, ásás, kapálás…
– Kapa is lesz? – futott
át Ödönné gerincén a hideg.
– Lesz, kérem szépen. A
kapát maga is tudja kezelni. Miután elültették a fát – a csemetét –,
didaktikusan körbekapálja, hogy tudják, milyen gyönyörűség és mekkora élvezet
egy fontos fa körüli földlazítás.
– És mi van a
csavarokkal?
– A partnere tartja,
maga rátekeri, hogy mindazok, akik nem szeretnek barkácsolni, meglássák a benne
rejlő élvezetet.
– És köpülés? Vajat
fogunk csinálni?
– Természetesen!
– Oké, kell a munka.
Szólok a férjemnek, ezt az ásós, kapálós megalázottmányt vele szeretném
csinálni, ha megengedi. Kacsintok a vendégekre, és diszkréten röhögök irányába,
természetesen úgy, mintha ez lenne a csavarás, köpülés, ásás, meg ilyenek
legnyelesebb gyönyöre.
– Rendben, kezét
csókolom, holnap reggel munkába állhatnak.
2 megjegyzés:
Kedves Péter, újra olvastam e remek írásodat és ismét megcsodáltam azt, milyen emberi élethelyzetekben tudsz eligazodni és élményt nyújtani.
Barátsággal: László
Barátsággal köszönöm, Kedves László! :)
Megjegyzés küldése