– Józsikám, mondd szépen, miért visít a
macska! Beszélj, ne mutogass! Nézd, néma
gyermeknek anyja sem érti a makogását. Ilyet még nem láttam…
Jóska nekiállt
mutogatni, egyszemélyes pantomim társulat megirigyelhette volna, és a mama nem
akarta megérteni, Józsika mit is akar.
– Szájzárat kaptál,
kisfiam? Vizet kérsz? Most meg pittyegtetsz az ujjaiddal… Éhes vagy talán? Ne
csapkodd a hasad!
Józsika következetesen
igyekezett elérni, amit végül egy körömmel felkarcolt "Kaját adj,
mama!"-sóhajra az anyja kenyérre váltott.
– Na, idefigyelj, fiam,
folyton eszel! Jaque bácsi – aki kicsivel korábban Jakab volt, de ezt kikéri
magának –, hozott egy kamion raktérnyi büdös, valami trappoló Pista vagy milyen
sajtot. Mindegyike olyan kék, mint a mélytengeri kőbéka. Malomkőnek is
használhatnánk őket. Ha már hozatta, el kellene adni, de senkinek sem kell.
Kenyeret nem kapsz, de ha akarod, egy egész korongot megehetsz. Nesze! – és a
spájzból rogyadozva behozott egy hatalmas trappista sajtot. –Tiszta selejt, lyukacsos,
büdös és méregdrága. Hozhatott volna helyette egy tiszta új Peugeot-t, jobban
örültünk volna. Mikor a perifériáról csendes célozgatással próbáltam berántani
a célkeresztbe, végre megértette és azt mondta: “Ja, hát ez akkora érték!
Adjátok el, ha nem tetszik. Vehettek belőle ötöt.”
– Képzeld, idehoz egy
ilyen ehetetlen és használhatatlan méregdrágaságot – ráadásul még eladhatatlan
is –, amiért kidobott egy fél táska pénzt… Jön, hogy lelőjem! Zabáld már végre,
és mondd, mit akarsz!
– Nyám, anyám, épp azt
akartam mondani, nyám, mert tetszett mondani, anyám, nyám, hogy mindig tele
szájjal, nyám, beszélek, másként nem tudok. Anyám, nyám, kérdésére a válaszom,
egy határozott nyám, anyám, nyám. Akarom mondani, nyám, nem tudom, fogalmam
sincs, nyám, nyám.
– Mondd fiam, mi a
fenét kérdeztem az elején? Már nem emlékszem… Szóval tele szájjal eszel és igen
jó gyermek vagy, nem is tudtam…
Anyuka elkezdett
gondolkodni, teljesen széttúrta a haját, mikorra szájszeglete nekikunkorodott,
mindkét füle irányába.
– Gyermekem, szerinted
apád szófogadó ember? Bár régebben ismerem, mint te, de kíváncsi vagyok a
véleményedre. Itt van még egy malomkerék, nesze, fiam, edd meg, legfeljebb
szabadidődben elmész zsákolni. Kapsz egy szelet zsíros kenyeret is! Beszélj!
– Nyám, anyám, nyám,
szerintem, nyám, azt hiszem, nyám, hogy apám is egy nagyon, nyám. Tele szájjal
beszél, nyám, az anyját, mint én.
– Jól van, fiam, add ide a
kaját! Anyuci minden ennivalót jól elzár most, hogy hallgass, mert csak tele
szájjal tudsz beszélni. Ugye, nem felejtetted el? Ha hazajön a tökfej apád,
tisztázom vele is a helyzetet. Nem lesz több pofázás, reggeli, ebéd, vacsora
kivételével hallgattok. Csak egészen különleges alkalmakkor kaptok beszédfejlesztőt,
azért is ezekből a százszámra itt hengergőző kerekekből. Ha felettétek,
elmondjátok Jaque bácsinak – egymás közt nevezhetjük Jakabnak is –, hogy kiver
tőle a veríték, utálatos és nem szeretitek. Megírjuk neki, hozzon
mindhármunknak négy-öt Citroën-t,
vagy Peugeot-t, a Renault-ig nem süllyedünk, úgy gondolom. Mit mutogatsz, fiam?
Nem adok több kaját, ne nyámnyongj és ne gesztikulálj, mars lefeküdni. A
fateredet éhen is marasztom, vacsora nélkül úgysem tud beszélni, ezt tisztázom
vele. Végre annyit járhat a szám, amennyit akarom. Ne hadonássz fiam, nem adok
több kaját!
A gyerek – így húsz
esztendős – berohant bőgő szipogással. Kicsit bikafeje volt, szeretett volna
fújtatni, de végül inkább egy megszeppent fejű futballistára hasonlított,
rögtön gólszerzés kihagyása után.
Pirkadt a következő
reggel is, addigra már a papa is tudta, hogy beszélni csak tele szájjal tud. Ha
nincs étek a fogai között és nem rág, jobb, ha meg sem szólal. Ne is próbálja
meg, egyszerűen nem tud! Reggel, munkába menéskor, egy erős hajbókolással, szó
nélkül megköszönte reggelijének uzsonnájához csatolását. Aztán a nagy fejlett
gyermek is megkapta adagját, egy félméter átmérőjű sajt formájában, pár zsíros
kenyér körítéssel. Evés közben megeredt a nyelve.
– Nyám, anyám, minket
megevett a fene, nyám!
– Mit beszélsz?
– Elfelejtettem
mondani, hogy tegnap, nyám, anyám, az anyját!, itt volt, nyám, a bank embere, és
azt mondta, nyám – és nyelt egyet, még egy fél malomkeréknyit harapott, hogy
folytatni tudja –, a házunkat eltulajdonították –, lenyúlták vagy mi... – zokogó roham tört ki rajta.
– Fiam, miért nem
mondtad tegnap, talán még megoldhattam volna…
– Nyám, anyám, nyám,
nyám, de hát én csak tele szájjal tudok beszélni, meg a papa is, nyám, nyám…
– Már emlékszem! Két
hete felszólítást kaptam, hogy napokon belül rendezzem a tartozást. Nem túl
rugalmasak, sőt teljesen merevek, de tegnap talán még el tudtuk volna intézni.
Mostantól nekiálltok hallgatni, nem lesz se kaja, se lakás. Én majd járathatom a
számat. Ennek azért annyi előnye van, hogy apád nem tudja a szememre vetni. Na,
nyomás a spájzba, zabáld meg mindet, mire hazaér. A hűtőt is rámold ki, aztán
csomagolj, szedd elő a sátrakat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése