Akvárium

Hal, pontyraj, rája, rájár, vájár… Vajon miért ez a felsorolást álmodta a kimerültségében székében hátradőlt Ancsa? Előbb hegyi patak pisztrángját, majd egy nagy gyűjtőtavat, végül a tengert látta, tele halakkal. Pontosabban, a halraj céltudatos haladással ugrott egy nagy kiterjedésű tengerebb felé.

A raj védelmet jelent, nem kell lopakodni, kőhallá álcázódni. Kisebb kellemetlenségek is támadhatnak, a szélen úszókat lelegelheti egy arra úszó cápa, és a rossz útmutatások a végleg helytelen irányt jelzik. Előfordult már, hogy egy kisebb raj beúszott egy bálna belső védelmébe, soha nem hallottak róluk többet.

A kis Ábel Ancsa mellett épp úgy döntött, hogy békén hagyja, pedig céltudatosan végigbömbölte az előző éjszakát. A délután második szakában kezdett el kifáradni, s most, az anyaság rapszodikus pihenési lehetőségeinek kiszolgáltatva, Ancsa már teljesen természetesen, azonnal félálomba zuhant, három másodperc múlva pedig a mély alvás alatti fázisba. Ez az egész álom valahol ott játszódott, mert ébredéskor csak egy nagy, sok halból álló egyhalra és egy óriás akváriumra emlékezett. Egész lényét átmelengette ez a kipontyozódás.

No, ne játsszunk a szavakkal, szardíniák lehettek, vagy inkább képzeletbeli halak, amilyenek a valóságban talán nincsenek is. Ezek mind egyként úsztak, mint sok-sok egyke és mégis egyben.

Villámlást álmodott. Fürdővízzel teli akváriumnak érezte magát, ahol rengeteg hal lubickol. Igaz, a nagy megérkezés után egy lett belőlük, egy darab egyszemélyes egylet, saját, külön bejáratú uszodával.

Ancsa elnyújtózott, mindig szeretett fürdeni, az úszóválogatott tagja volt. Tett néhány karcsapást, aztán megijedt, hogy rosszat tett, amivel árt annak az egyetlen (dehogyis) halnak.
Milyen akvárium az olyan, aki saját magában akar úszni? Álmában vihog, és egyszerre magyarázhatatlan és kiszámíthatatlan áramlatok lepik el, majd minden megnyugszik. Ismét csendes, nyugodt a víz, ez olyan megnyugtató. Az a raj, vagy rajkó, vagy mi is, nagy kényelmesen elhelyezkedik egy – látszatra – medúza puha oldalában. Majd elkezd vele együtt, már megkülönbözhetetlenül egyként ringatózni.

Úgy látszik, a kis Ábel nem szabta hosszúra az álomidejét, vagy épp lakmározni akart, esetleg csak az anyai biztonság leellenőrzése végett mocorogni. Csendben sírdogálni, majd teli tüdőből, ahogy csak kisgyerekek tudnak, kezdett el ordítani. Ancsa, mintha egy pillanatot sem aludt volna, úgy emelte magához. Megnézte, megsimogatta, az egész álom halsereg hadserege díszlépésben odébb masírozott a feledendők mezejére.

Neki most fontosabb dolga volt, mint mezei halastavakról, vagy a legkülönlegesebb akváriumokról gondolkodni. Gondoskodnia kellett, nem kötelességből, hanem mert mindene így diktálta.